Olyan jó dolog anyának lenni
az egyetlen ami állandó, örök!
Amikor csöppnyi gyermekem megláttam
szívembe örök tavasz költözött.

Amikor először karjaimba zártam
Nem volt a földön nálam boldogabb,
szétfoszlott álmaim új reményt találtak
s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.

Olyan jó dolog szeretni őket!
Átadni szívünk minden melegét,
hisz a gyermekünk az egyetlen a földön
ki mindig, mindenkor szívünkben él.

Egy álomkép, mely szertefoszlott
azt hittem sokkal fontosabb,
azt hittem kínozni fog majd,
de sosem voltam boldogabb.

Egy álomkép mely szertefoszlott
s az esti széllel elsuhant,
magával sodorva minden érzést
amely irántad megmaradt.

Egy álomkép mit nem látok már,
hisz talán nem is létezett!
Elsöpört mindent, mi bántott
s nem maradt belőle semmi sem.

Álomkép? Mint a kósza szellő
borongós, hűvös alkonyon
úgy suhant szelíden némán,
s a szürkeségben megkopott.

Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,
elolvadni benned, mint egy hópehely,
elfeledni mindent, ami bennem forrong,
s nem érezni mást, csak érintésedet.

Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni
pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,
nem mertem mondani mennyire szeretlek,
s mire ráébredtem elvesztettelek .

Más karjába hulltál új reményt keresve,
és én ösztönösen megéreztem azt,
s kétségbeesve egy őrült pillanatban
lemondva, máshol kerestem vigaszt.

Megbántam százszor, de most már késő!
Légy mással nálam sokkal boldogabb,
számomra úgy is mindennek vége,
nekem már csak a bús magány marad.

Az én anyám úgy szeretett engem,
ahogy csak gyermeket szeretni lehet,
az én anyám úgy őrizett engem,
mint hűs tengerben egy apró gyöngyszemet.

Az én anyám oly szelíden óvott,
bár sokszor rossz voltam talán,
számára mi voltunk mindig
a napfény a dombok oldalán.

Az én anyám nem vádol most sem,
csak őrlődik értem csendesen,
nem szól, de szemében látom
miattunk reszket két keze.

Az én anyám miattunk élt csak,
miattunk könnyes két szeme,
bár nem szól,de megtenne mindent,
hogy boldogabb legyen gyermeke.

Az én anyám sosem volt gazdag,
kincseket adni nem tudott,
de mindent feladna értünk
amiért eddig dolgozott.

Az én anyám sosem várt semmit,
csak arra kért,mindig jó legyek,
s jól tudom, bármi is történt,
mi vagyunk most is mindene!

Azon az estén rád gondoltam
s titokban téged vártalak,
azon az estén azt hittem hogy
nem lesz majd nálam boldogabb.

Azon az estén benned láttam
a legfényesebb csillagot,
mely a sötétből rám nevetve
egyedül énreám ragyog.

Azon az estén nem akartam
hízelgést,hazug bókokat,
csak karjaid forró ölelését,
melytől csitulnék boldogan.

Azon az estén tőled vártam
a letűnő nap sugarát,
s azon az estén tőled kaptam
az esti köd szürke fátyolát.

Azon az estén elborult minden,
eltűnt a hold,s a csillagok,
azon az estén ráébredtem,
én csak a játékod vagyok!