Zord fellegek, fehér hópelyhek.
Megszületett a Messiásgyermek.
Új élet a zöld fenyőfákban,
Legszebb ünnep a téli tájban.

Látod? Én is megszülettem,
Csillag útján rád ismertem.
Kezem imára kulcsolja,
Felnézek a fényes holdra.

Jézus szenvedésén járok,
Szeretetem fel-fellángol.
Karácsony van a tél hidegén,
Boldogan fázok az ünnepek idején.

Jöjj el hozzánk, kis Jézusunk,
Tedd fényessé szegény napunk.
Nincsen fenyőnk, se ajándékunk,
A te szereteted a táplálékunk.

Hókristályok a bádogtetőn,
Éhes varjak kinn, a havas mezőn.
Friss bodag sül az éjszakában,
Nincs jobb étel a hét határban.

Kihűlt kémények, éhező népek,
Testet öltő, boldog karácsonyi, szegény évek.
Bezárt álmok ketrecében,
Köhög a nép nagy betegségben.

Fákat cirógat a szél, elfáradt a játékában,
Ránk hagyta nyomorát a kunyhóink árnyékában.
Rostokra hullt a hegedűnk húrjai,
Tarna vize mossa tisztára kopott múltjaink.

Időtlen idők

Megpihen a vágy a végtelenségben,
Repül a szív a tűzzománc reményen.
A vérrel gyúrt hajnalok hasadásán
Madarak is hallgatnak - e nyomorúságán.

Hol vagytok, régi kunyhóink asszonyai?
Csillagos ég alján eltűnt cigányai.
Hosszú évszázadok éber álmán.
Fényes Hold világít át emlékeim útján.

Nádasok közt eltűnt rozoga kunyhóházak,
Ott éltek családok, boldog házastársak.
Régi időkön eltűnt képek,
Hatszáz évünk nyugszik a magyar földben.

Tarnazsadány - Hidegvég, 2020. szeptember 14.

Szabadon lépkedők

Lelke van a szeretetnek, jóságnak
A magyar földre született órákban.
Az Isten szabad életet adott a lét útján,
A tó tükrén vonuló vad felhőkön át.

Nékünk nem adott mást e kincsen,
De megnyugvásunk mégse nincsen.
Dicső múltunk szeretete hiányán
Nevelt fel hazánk kitagadva, mostohán.

Jószívű emberek végül mellénk álltak,
Szirtekre szálltak a boldogságú vágyak.
Lehetsz zsidó, cigány, ki szereti e hazát,
Mégis vádolva tör dühöngve ránk és újszülöttekre a halál.

Testvérem az ég csillagai alatt minden magyar,
Ne legyen köztünk soha bástyafal, harag.
S a haldokló világunk árnyékában
Sorsunk ne legyen rettegés, éljünk szabadságban.

Óvd meg minden magyart, Krisztus Urunk!
Régen zengett már fel az ómagyar himnuszunk.
Lobogjon a fellegekre a piros, fehér, zöld zászlónk,
Legyen örök béke szerte a világon.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2020. szeptember 20.

Szomorú szerelem

Bánattal kószálok a tarnapart peremén,
Rád gondolok a tiszta szerelem szépségén.
A végtelen kék ég felé száll szívem dobogása,
A Tűzlángjainknak se lesz már olyan lobogása.

Könnyező szemekkel parton ért a hajnal,
Küzdő szerelmünket nem vigyázta angyal.
Nem talált rám Ámor az éjszakában,
Kereslek, kutatlak, gyötrő fájdalom némaságban.

Égő szívemet elemészti a bánat,
Ezüstösen peregnek könnyeim, égnek még bennem a vágyak.
Boldog, szép idők lelkemen tovaszállnak,
Szerelmünk fuldokol a háborgó végtelen szerelmi óceánjában.

Kiszenvedte szívem - e gyönyörnek terhét,
De vissza-, visszasír felém az a sok szép emlék.
A hajnal magára tűzi bíborvörös arcát,
Eltűnünk mi is a lehulló falevelek avarján.