Idő 
Értékelés 
Értékelés Az életem útja…
(3 soros-zárttükrős)
Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
Ez erre-arra látszik, megyek utána! Hol a labirintus kijárata?
Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
Így aztán még a nagy szerencsém, hogy cérnámat nem szakították…
Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
Én meg mindezeken nehezem átverekedtem magamat… az ám!
Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
Volt, hogy sokszor odaértem, ahol a cérnámat benőtte a lián,
Rögvest bajban voltam, hogy teszem itt túl magam élet, eme grádicsán.
(Halmaz rímes)
Már régen rájöttem, a cérna vége vagy a pokolba, vagy föl a mennybe vezet,
Más lehetőségem nincs, emberfia nem egy labirintus kijáratot kerget!
Csámborogtam csak előre, elkujtorogtam volna, de nem lehetett,
Sírtam, ahol nem láttam a koszolódott cérnát… ördög emlegetett?
(Visszatérő rímes)
Utolért, eljött az idő és az van, lassan biza' öregszem,
Ha volna, régi idő, indiánoknál lennék az; Öregszem!
Tűrőképességem néha elhagy, alkony már emléket nem idéz,
Néha felejtek, az agyam kihagy, lét a fejemben alkonyt idéz.
Néha könnyen felejtek, ész lehagy, emlékek törlődnek, nincs, mit idéz.
(Sedoka)
Sejt már pusztuló,
Vérnyomás is dolgozik,
Diabetes tolakszik!
Test, már nem üde,
Betegségek uralják.
Az öregség… bajjal jár!
(Visszatérő rímes)
Nekem, már bizony úgy fájnak a csontok, az évek,
Szép emlékeim hallgatnak, ó, ti tévedések…
Emlékek, nagyon befolyásoltak, ó, tévedések
Mardosó gondolatok hatottak, viszont még élek!
Ember teste már vég-aszott, nézésében benne a lemondás,
Szép és a jó elmaradott, nincs már élet újra átfaragás.
Már a nap meleg sugara kell, mint a sok zöld gyíknak,
Ebédel, azért időben kell… van leves, gyere! Így hívnak.
(Septolet)
Elmúlt
Hetven év…
Már múlt!
Közelg’ percem,
Harangszóra figyelek…
Ott legyek!
Volt hosszú életem!
Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
(3 soros-zárttükrős)
Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
Ez erre-arra látszik, megyek utána! Hol a labirintus kijárata?
Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna,
Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
Így aztán még a nagy szerencsém, hogy cérnámat nem szakították…
Utamat mindig is száraz, meg ázott göröngyök tarkították,
Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
Én meg mindezeken nehezem átverekedtem magamat… az ám!
Meg még odagördült egy nagy szikla is, az volt bizony a csuda ám…
Volt, hogy sokszor odaértem, ahol a cérnámat benőtte a lián,
Rögvest bajban voltam, hogy teszem itt túl magam élet, eme grádicsán.
(Halmaz rímes)
Már régen rájöttem, a cérna vége vagy a pokolba, vagy föl a mennybe vezet,
Más lehetőségem nincs, emberfia nem egy labirintus kijáratot kerget!
Csámborogtam csak előre, elkujtorogtam volna, de nem lehetett,
Sírtam, ahol nem láttam a koszolódott cérnát… ördög emlegetett?
(Visszatérő rímes)
Utolért, eljött az idő és az van, lassan biza' öregszem,
Ha volna, régi idő, indiánoknál lennék az; Öregszem!
Tűrőképességem néha elhagy, alkony már emléket nem idéz,
Néha felejtek, az agyam kihagy, lét a fejemben alkonyt idéz.
Néha könnyen felejtek, ész lehagy, emlékek törlődnek, nincs, mit idéz.
(Sedoka)
Sejt már pusztuló,
Vérnyomás is dolgozik,
Diabetes tolakszik!
Test, már nem üde,
Betegségek uralják.
Az öregség… bajjal jár!
(Visszatérő rímes)
Nekem, már bizony úgy fájnak a csontok, az évek,
Szép emlékeim hallgatnak, ó, ti tévedések…
Emlékek, nagyon befolyásoltak, ó, tévedések
Mardosó gondolatok hatottak, viszont még élek!
Ember teste már vég-aszott, nézésében benne a lemondás,
Szép és a jó elmaradott, nincs már élet újra átfaragás.
Már a nap meleg sugara kell, mint a sok zöld gyíknak,
Ebédel, azért időben kell… van leves, gyere! Így hívnak.
(Septolet)
Elmúlt
Hetven év…
Már múlt!
Közelg’ percem,
Harangszóra figyelek…
Ott legyek!
Volt hosszú életem!
Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában.
Dühöngő vihar tombol bennem
olyan erős a lázadás,
mint egy vihar, mely őrült széllel
dühöngve mindent szétcibál.
Tombol és csapkod bősz haraggal,
fát tép ki, melyet szétdobál,
őrült erővel csattogtatja
fent az Isten az ostorát.
Úgy tombol, akár a lelkem
mely nyugodni sehogy se bír,
mázsás kövekkel lesúlyozva
csitítanám, de nem segít.
Minden vágyam és minden álmom
összeomlott most hirtelen,
nincs oly ígéret itt a földön,
mely csillapítja a lelkemet.
Dühöngő viharként dúl a lelkem
nem csillapítja semmi sem,
ereimben úgy lüktet a vérem,
szinte feszíti mindenem.
Ma éjjel mindent összezúzok
mi még a múltból megmaradt,
foggal-körömmel tépem széjjel,
ami még mindig visszatart.
Ma éjjel mindent itt hagyok majd,
nem számít, bárhogy szeretem,
olyan hirtelen messze tűnök,
mint a szél fújta levelek.
olyan erős a lázadás,
mint egy vihar, mely őrült széllel
dühöngve mindent szétcibál.
Tombol és csapkod bősz haraggal,
fát tép ki, melyet szétdobál,
őrült erővel csattogtatja
fent az Isten az ostorát.
Úgy tombol, akár a lelkem
mely nyugodni sehogy se bír,
mázsás kövekkel lesúlyozva
csitítanám, de nem segít.
Minden vágyam és minden álmom
összeomlott most hirtelen,
nincs oly ígéret itt a földön,
mely csillapítja a lelkemet.
Dühöngő viharként dúl a lelkem
nem csillapítja semmi sem,
ereimben úgy lüktet a vérem,
szinte feszíti mindenem.
Ma éjjel mindent összezúzok
mi még a múltból megmaradt,
foggal-körömmel tépem széjjel,
ami még mindig visszatart.
Ma éjjel mindent itt hagyok majd,
nem számít, bárhogy szeretem,
olyan hirtelen messze tűnök,
mint a szél fújta levelek.
Tudom, hogy nehéz megbízni bennem,
S mégis azt kérem, higgy nekem,
annyira vágyom az érintésed,
kérlek. Fogd meg a két kezem.
Nem kell most más. Ölelni akarlak,
míg magába zár az esti csend,
ajkadra forró, lágy csókot adni,
amíg a hajnal közeleg.
Lüktető vággyal karomba zárva
érezni, ahogyan szeretsz,
Együtt repülve egy más világba,
ahol tán szebb lesz veled.
Ahol még lehet hinni a szónak,
s bizalom élteti szívedet,
ahol nem kell a csodára várni,
elég, ha érzem, hogy szeretsz.
S mégis azt kérem, higgy nekem,
annyira vágyom az érintésed,
kérlek. Fogd meg a két kezem.
Nem kell most más. Ölelni akarlak,
míg magába zár az esti csend,
ajkadra forró, lágy csókot adni,
amíg a hajnal közeleg.
Lüktető vággyal karomba zárva
érezni, ahogyan szeretsz,
Együtt repülve egy más világba,
ahol tán szebb lesz veled.
Ahol még lehet hinni a szónak,
s bizalom élteti szívedet,
ahol nem kell a csodára várni,
elég, ha érzem, hogy szeretsz.
Tehetsége csodálatos
És nevéhez fűződik a világirodalom,
melyről bölcsen s bőven írt,
Színesen és szabadon.
Az idegenben, és az angolok közt,
Mégis magyar maradt,
Még akkor is ha irodalmuk
Jóval hozzá ragadt.
Saját regényei csodás események.
Búval és örömmel zajlik bennük élet.
Vannak bennük remények,
És lappang bennük végzet.
Mire barátai már menekvést ajánltak,
Ő hűséges maradt szokott hazájának.
De sajnos a végén minden csak hiába!
A megbolondult nemzet nem hitt hű fiába.
Letartóztatták, aztán elcipelték.
Az utolsó reményét végleg megszüntették.
Durván, eszetlenül verték szegényt agyon,
És teste halkan, bénán, feküdt az avaron.
És nevéhez fűződik a világirodalom,
melyről bölcsen s bőven írt,
Színesen és szabadon.
Az idegenben, és az angolok közt,
Mégis magyar maradt,
Még akkor is ha irodalmuk
Jóval hozzá ragadt.
Saját regényei csodás események.
Búval és örömmel zajlik bennük élet.
Vannak bennük remények,
És lappang bennük végzet.
Mire barátai már menekvést ajánltak,
Ő hűséges maradt szokott hazájának.
De sajnos a végén minden csak hiába!
A megbolondult nemzet nem hitt hű fiába.
Letartóztatták, aztán elcipelték.
Az utolsó reményét végleg megszüntették.
Durván, eszetlenül verték szegényt agyon,
És teste halkan, bénán, feküdt az avaron.
Ülök a gangon, az alkonyba meredek,
Az élet nagy lejtő, negatív, meredek.
Előttem pléh bögre, benne egy deci bor,
Kortyolok, de hangulatom bús és komor.
A régmúlt időkön gondolkodom bőszen,
Erőlködve látom, jóban is volt részem…
Az életemben nem volt sok a jó, sajnos,
Kinek sok volt, könnyen mondja azt, hogy bájos.
Ülök a gangon a sötétbe meredek,
Gondolatban múltam nyomába eredek.
Előttem pléh bögre, már nincsen benne bor,
Fogyóban az élet, lelkem tovább komor.
Vecsés, 2004. május 31. – Kustra Ferenc József
Az élet nagy lejtő, negatív, meredek.
Előttem pléh bögre, benne egy deci bor,
Kortyolok, de hangulatom bús és komor.
A régmúlt időkön gondolkodom bőszen,
Erőlködve látom, jóban is volt részem…
Az életemben nem volt sok a jó, sajnos,
Kinek sok volt, könnyen mondja azt, hogy bájos.
Ülök a gangon a sötétbe meredek,
Gondolatban múltam nyomába eredek.
Előttem pléh bögre, már nincsen benne bor,
Fogyóban az élet, lelkem tovább komor.
Vecsés, 2004. május 31. – Kustra Ferenc József
