Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
Ha senki nem vagy, úgy mond hová tartozol?
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
*
(Septolet)
Ó, énbennem
Van félelem,
Nincs értelem…
Bűnös késedelem?
Jelenben ész
Jövőt remélsz,
Múlttól félsz?
*
(Senrjon)
Múltad nélkül semmi vagy,
Legföljebb csak bús, kivagyi vagy…
Öntagadó vagy!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg,
De megszülettél, így tenmagad vagy fergeteg…
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg.
•
Jövőbe menni minek, ha nem is tudod megfogalmazni?
Múltból fakadsz! Identitásod nem tudod megfogalmazni?
Mi vagy Te? Születésekor már el is veszett ember?
Szedd össze magad, légy élő múltadból való ember!
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
Ember! De tartsd a szemed a múltadon, mert onnan mész…
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
*
(Bokorrímes)
Ember! Légy ember, állítólag annak születtél.
Ne degradáld magad, balga, ha már ember lettél!
Tudd a konkrét helyed, ha már a Földre születtél!
*
Emberfia, légy inkább alapos, pedáns, mélyen hova tartozó,
Ne higgy az olyannak, ki erős erények híján, vadul szajkózó!
Emberfia járd a magad botladoztatón rögös útját, fáradhatatlanul,
Ne állj be tömege-sorába csak, hogy mégse láss semmit, végeláthatatlanul.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe…
Légy ember, tartozz jó-öreg identitásodhoz, ne higgy nékik semmibe…
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe.
Vecsés, 2021. február 27. – Kustra Ferenc József - az identitás megléte vagy hiánya is dolgozik…
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
Ha senki nem vagy, úgy mond hová tartozol?
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
*
(Septolet)
Ó, énbennem
Van félelem,
Nincs értelem…
Bűnös késedelem?
Jelenben ész
Jövőt remélsz,
Múlttól félsz?
*
(Senrjon)
Múltad nélkül semmi vagy,
Legföljebb csak bús, kivagyi vagy…
Öntagadó vagy!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg,
De megszülettél, így tenmagad vagy fergeteg…
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg.
•
Jövőbe menni minek, ha nem is tudod megfogalmazni?
Múltból fakadsz! Identitásod nem tudod megfogalmazni?
Mi vagy Te? Születésekor már el is veszett ember?
Szedd össze magad, légy élő múltadból való ember!
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
Ember! De tartsd a szemed a múltadon, mert onnan mész…
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
*
(Bokorrímes)
Ember! Légy ember, állítólag annak születtél.
Ne degradáld magad, balga, ha már ember lettél!
Tudd a konkrét helyed, ha már a Földre születtél!
*
Emberfia, légy inkább alapos, pedáns, mélyen hova tartozó,
Ne higgy az olyannak, ki erős erények híján, vadul szajkózó!
Emberfia járd a magad botladoztatón rögös útját, fáradhatatlanul,
Ne állj be tömege-sorába csak, hogy mégse láss semmit, végeláthatatlanul.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe…
Légy ember, tartozz jó-öreg identitásodhoz, ne higgy nékik semmibe…
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe.
Vecsés, 2021. február 27. – Kustra Ferenc József - az identitás megléte vagy hiánya is dolgozik…
Dermedt fák ágaikkal kapkodnak
A szélben magatehetetlenül sodródó
Hópelyhek után.
Csak egy ölelésre,
Végül dideregve
A szeretet ráolvasztja
Csillogó gyémántként
A szerencséseket.
A tova táncolók olykor csoportosulva
Árnyékként megtelepszenek a törzs
Menedéksávjában, csillagokról álmodozva.
A holnap verőfényes melegében
Egylélekké olvad a csillám-ragyogás,
És álmuk a körforgásban beteljesedik.
Valahol majd könnyezve siratnak,
Valahol tapintatosan a tájra telepednek.
Valahol csillagfényt fürdetnek,
Egylelkükben szeretetben
Boldogság cseppjeikben.
Vízgyöngy csüng az ágról,
Hópehely múltról
Suttog a metamorfózis végtelen léte,
És az értetlen elme tudata
Megszakad
A gőg felsőbbrendűségében.
Ciklusokban ismétlődik
A véletlenszerü Értelem
E parányi, összetetten
Egyszerü megnyilvánulása.
A magyarázat sokrétü lehet
A hajtóerő felett, -
Az a Nagylélek szeretet.
Minden benne terjed.
Hópehely
Vagy univerzumok halmaza,
Mindenerő egy gondolat-
Az Egy eleme része minden;
Ha van is titok, égi rejtély
A természettel,
Hogy egy lehettél
Hálás legyél!
Jót adjál, és szeretetet;
Szebb lesz úgy a te életed
Is Istenben.
Mert miként a hópehely átalakul
Akaratlanul,
Ránk is vár a végtelen utazás.
Már felszálltunk -
Nincs kiszállás.
A metamorfózis körforgásában
A lélek kvarkja
Istenhez tapadva
Időtlenül jelen lesz mindenütt
A Természetben.
A szélben magatehetetlenül sodródó
Hópelyhek után.
Csak egy ölelésre,
Végül dideregve
A szeretet ráolvasztja
Csillogó gyémántként
A szerencséseket.
A tova táncolók olykor csoportosulva
Árnyékként megtelepszenek a törzs
Menedéksávjában, csillagokról álmodozva.
A holnap verőfényes melegében
Egylélekké olvad a csillám-ragyogás,
És álmuk a körforgásban beteljesedik.
Valahol majd könnyezve siratnak,
Valahol tapintatosan a tájra telepednek.
Valahol csillagfényt fürdetnek,
Egylelkükben szeretetben
Boldogság cseppjeikben.
Vízgyöngy csüng az ágról,
Hópehely múltról
Suttog a metamorfózis végtelen léte,
És az értetlen elme tudata
Megszakad
A gőg felsőbbrendűségében.
Ciklusokban ismétlődik
A véletlenszerü Értelem
E parányi, összetetten
Egyszerü megnyilvánulása.
A magyarázat sokrétü lehet
A hajtóerő felett, -
Az a Nagylélek szeretet.
Minden benne terjed.
Hópehely
Vagy univerzumok halmaza,
Mindenerő egy gondolat-
Az Egy eleme része minden;
Ha van is titok, égi rejtély
A természettel,
Hogy egy lehettél
Hálás legyél!
Jót adjál, és szeretetet;
Szebb lesz úgy a te életed
Is Istenben.
Mert miként a hópehely átalakul
Akaratlanul,
Ránk is vár a végtelen utazás.
Már felszálltunk -
Nincs kiszállás.
A metamorfózis körforgásában
A lélek kvarkja
Istenhez tapadva
Időtlenül jelen lesz mindenütt
A Természetben.
Elfáradva, öregedve, talán megnyugodva…
Számot kell adni, benne öregség lassúsága…
Lassú, csöndes erősködés, talán észrevétlen...
Pusztulásba menni észrevétlen… lehetetlen.
*
(3 soros, zárttükrös duó)
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel,
Nézni kell létet, napokat, de lét felöklel…
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel.
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák,
És oda el is viszik a már lét-nemlét… volt perc-mását…
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák.
Sem friss virradatnak, sem az alkonynak
Nem kell örülni, búsulni, mert múlnak!
Bölcsönél igen, de, koporsónál nem borulunk le,
Közben tudjuk, minden gyors-futó álom… élet éle!
Örülni kell, adni kell újat kisbabának,
Nem kell felülni a régi jó tetszhalálnak…
A koporsónál szembesülünk az elmúlással,
De ez nem oldhatjuk fel a nagy leborulással.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom,
Örökkévalóságtól se várjunk sokat, bár vágy, remény nélkül, lét is csak álom…
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom.
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon,
Bár a vágy és a remény nélkül, nem gondolkozhatunk örökkévalóságon…
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon.
*
(septolet)
Örökkévalóságtól ne várj jót-rosszat,
Az lelket bolygat,
Megingat!
Lét-nemlét,
Szellemlét…
Őrizd eredetét,
Fogadd végét…
Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: E. Kovács Gyula {1839 -1899} azonos című verse átirataként.
Számot kell adni, benne öregség lassúsága…
Lassú, csöndes erősködés, talán észrevétlen...
Pusztulásba menni észrevétlen… lehetetlen.
*
(3 soros, zárttükrös duó)
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel,
Nézni kell létet, napokat, de lét felöklel…
Mélán, hallgatagon, síró-rívó közönnyel.
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák,
És oda el is viszik a már lét-nemlét… volt perc-mását…
A haladó időben percek, saját sírjukat ássák.
Sem friss virradatnak, sem az alkonynak
Nem kell örülni, búsulni, mert múlnak!
Bölcsönél igen, de, koporsónál nem borulunk le,
Közben tudjuk, minden gyors-futó álom… élet éle!
Örülni kell, adni kell újat kisbabának,
Nem kell felülni a régi jó tetszhalálnak…
A koporsónál szembesülünk az elmúlással,
De ez nem oldhatjuk fel a nagy leborulással.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom,
Örökkévalóságtól se várjunk sokat, bár vágy, remény nélkül, lét is csak álom…
Föl kell fognunk, itt a lét és nemlét között, minden heves mámor, de futó álom.
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon,
Bár a vágy és a remény nélkül, nem gondolkozhatunk örökkévalóságon…
Föl kell fognunk, a lét és nemlét között sokat meditálhatunk a halálon.
*
(septolet)
Örökkévalóságtól ne várj jót-rosszat,
Az lelket bolygat,
Megingat!
Lét-nemlét,
Szellemlét…
Őrizd eredetét,
Fogadd végét…
Vecsés, 2022. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: E. Kovács Gyula {1839 -1899} azonos című verse átirataként.
Manapság olyan a világ, hogy ki-, és megkopott az a mosolyság!
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!
Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.
Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…
Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?
Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!
Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.
Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…
Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?
Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József
Rég volt már, de milyen régen
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.
Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.
Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.
Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.
Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.
Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.
Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.
Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.
A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.
Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.
(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.
Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.
Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.
Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.
Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.
Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.
Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.
Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.
A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.
Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.
(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)
