Álnok fondorlattal, lassan elmúlik a nyár,
És az ősz átcsal ő küszöbén… kapcabetyár
És hirdeti, hogy nagyon jó rejtek az ő hona,
Tél ellen, becsüljük… ő is csak papírkatona.

Önző az ősz, de nyár liliomvére elfolyik,
Itt már semmilyen hites prófécia nem segít.
A nyár ifjonti bája, már nem gyógyír jajra, búra,
Torkot elszorít, hajnali hűvös… a hozománya.

Kínlódásunk már gyötrőn kínkacajba fullad,
Vágyjuk a napfényt, ezen éji holdfény mulat.
Rozsdásodó levelek nyüszítve köszönnek el,
Az elmúlást hirdetik, elmennek a meleggel.

Támad az éj, máris hosszabb, mint a nappal,
Már nem fürdünk Balcsiban éjjel és nappal.
Változás van újakat, változást hoz az ősz,
Tudd ezt, mindig van változás, hiába gyötrődsz.

A fák és a bokrok ezer színben látszanak,
Ezeken madarak, bogarak még játszanak.
Gyönyörködöm bennük, tetsző a látvány,
Megint megértem egy őszt… ez nem hátrány.

Vecsés, 2011. szeptember 24. -Kustra Ferenc József

Született és hithűvel telt magyar vagyok a történelmünkbe…

(leoninus)
Magyar a szód, mondják a fülembe… magyar a szód, mondják bele a szemembe…
A némaságnak bennem nincsen otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Én teljes magyar ember vagyok, igy neveltek, így tanítottak… ki más… ti igy haltok?
*

(Senrjon trió)
Bakó velem nem tárgyal,
Akkor se, ha bárd van kezébe!
Halál, érdemem?

Volt, hogy kivégzőosztag
Sorba állt és már csak úgy lőttek.
Magyart ölni jó?

Tán’, rám rivallnak = magyar!
De én biz’ nekik ellenállok!
Én: magyar vagyok!
*

[Kínai: 27 szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)]
Magyarul:
Élni akarok!
Magyart tettem társamul!
Mért’ támadnak... agyalok,
Pedig nem csalok!
*

(Tíz szavasok)
Van nekünk királyi koronánk,
Ezer éve István király hagyta ránk.

Van nekünk magyar hazánk,
Nagy királyunk, ezer éve bízta ránk.

Van nekünk fölséges magyar lelkiségünk,
Ehhez társul magas szintű eszmeiségünk.
*

(Apeva)
Mi
Mindent
Megértünk!
Nagyon adja:
Eszmeiségünk!
*

(HIQ)
Kalapom,
Magyar! Lengetem…
Légy velem!
*

(Senrjon)
Mi együtt mindig
Csak magyarul beszélünk!
Ez anyanyelvünk!
*

(leoninus)
Magyar a szó, amit suttognak a fülembe… magyar a szó, jó, ha mondják szemembe…
A néma szónak bennem nincsen semmi otthona, magyar beszéd a lelkemnek otthona.
Ízig-vérig magyar ember vagyok, igy neveltek föl, tanítottak… ki más… majd igy halok.

Vecsés, 2024. május 21. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában,
önéletrajzi írásként.

Avarra ringva elterül a megsárgult levél,
Hőségtől a lombok alatt már az őszbe alél.
Szomját olthatta volna, de hisz alig él a fa,
Így önmagát, mint őszi villanást feláldozta.

Példáját követte megannyi jólelkű társa,
Így késztetve az öreg fát még megmaradásra. Augusztus vége talán hoz megmentő nedvet,
Hűvös árnyéka ha reményt kap, sokáig élhet.

Leveleknek hűsége, mint-a hazaszeretet,
Csekély áldozattal generációkat menthet.
Oktató példákkal szolgál az Anyatermészet,
Benne rejlik mindenre a megfelelő képlet.

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

– Mások a pokol!
Sartre bátran kijelentette.
Még színdarabot is írt róla
hogy e gondolatot terjeszthesse.

-Ha meghallom a kultúra szót
– mondta az SS főparancsnok -
előveszem pisztolyom,
mert ilyet tűrni nem akarok!

Mao kulturális forradalma
kiölte egy népnek lelkét.
A hangyaboly mentalitás
tartja fenn a rideg elvét.

Feldaraboltak bennünket,
mint agymosottak, elveszettek,
ellentétes csoportokra osztva,
s mint gyilkos harcosként sorozva.
Új téma a rezonancia,
magas fokú rezgések,
ahol minden ember lelke,
békességben megélhet.

Gondolhatnánk alkotmányra
mely szolgál mindenkinek javára?
Törekedjünk oly királyságra,
melynek emberi lélek a királya..