Ne higgy annak ki azt ígéri
örökké csak téged szeret,
csak annak higgy,ki ölelésedbe,
csókjaidba beleremeg.

Ne higgy annak,ki ígér néked
napot,holdat,és csillagot,
csak annak higgy, ki azt suttogja
nélküled semmi sem vagyok.

Ne higgy annak, ki magához láncol
szeretet címén ostobán,
csak annak higgy , ki téged akar,
s helyetted nem kell senki más.

Ne higgy annak,ki büszkeségből
magához láncol,fogva tart,
csak annak higgy, ki ölelésével,
forró csókjával felkavar.

S ne higgy annak, ki lemond rólad
küzdelem nélkül,ostobán,
csak annak higgy, ki harcol érted,
s nem engedi hogy félre állj.

Csak annak higgy, ki átölel némán,
vágytól remegve csendesen,
most szeress!Holnap már késő!
hisz nem tart örökké semmi sem!

Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.

Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.

Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.

Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.

Téli éjjel ,téli álom
hűvös,hideg pillanat,
mely lelkembe belegázol
mint egy űzött éji vad.

Lassan jő a szép karácsony
nyisd meg hát kő szívedet!
Látod?Lassan átitatja
békesség,és szeretet.

Egyedül vagyok.
Magányosan, elhagyatva.
Sűrű csend vesz körül.
Légy sem zümmög, mégis hallok valamit.
Lassan becsukom a szemem, félek.
Keresem a zaj forrását, nem hallok mást,
Csak az agyam zakatolását.

Dolgozik izzón, lázasan.
Egy halvány fénypontot látok messze,
Gondolatban odalopózom közelebbre.

Hunyorgok, elvakít.
Kis cikázó kockák suhannak el előtte.
Figyelek.
Várok, míg a szemem megszokja a fényt.
S ekkor látom, egy film pereg.

Belenézek.
Fájó, ám mégis szép emlékek.

Szívem egyre hevesebben ver.
Egy hirtelen rándulás.
Ébren vagyok.
Verejtékben úszik a testem.
Most jöttem rá, mindent elvesztettem.

Éltem egy világban, mely színekkel volt teli,
Most szurok van mindenütt.
Éget, forró.
Mintha a pokol lenne.
Nem hasonlít szerelemre.

Vágyakozok. El innen, vissza a múltba.
De valami nem enged.
A valóság az, az taszít vissza.

Nem vagyok nyugodt. Nyomást érzek a szívembe
Egy könny törne elő, de ellenkezek, minden erőmet bevetve.
Még bírom, érzem már nem sokáig.
Győzött az érzés, s a könny legördül egészen a számig.

Megízlelem, nem sós, hanem keserű.
Vajon éri-e ajkam még éltető nedű?
A csókra gondolok. Édes, ízletes, álomszerű.

Fáradt vagyok.
Könnyben úszó arcomra rátelepszik az álmosság.
Hiába alszom, az agyam mégis zakatol tovább.

Mozogj úgy, mint aki él,
ne úgy élj, mint aki fél!
Égi áldás életed,
a
megoldás nem végleges.

Rövid élet, boldogság,
a legnagyobb kihívás.
Tele érzelmeiddel,
a rosszakat felejtsd el!

Nehéz biz', nem egyszerű,
ez nem is új keletű,
mióta az ember él,
valamitől mindig fél.

Belénk van tán kódolva?
Bevésték az agyunkba?
NEM!
Ezt mint mi teremtettük,
mi agyunkba mi véstük!

Lelkünket, s szellemünket
Isten teremtette meg!
Ő csak jót akart, tudjuk,
Tőle csak a jót kapjuk.

Így hát ne félj, imádkozz!
Mindenható Neked hoz
olyan áldott életet,
hol
nem kell élned félelmet!