Sóvárogva várom,
Hogy mosolyod lássam

Kezed símogatásáért,
Mindig nagyon vágytam

Bele kiáltanám a levegőbe,
Hogy vigye a szél: szeretlek, örökre

Hallja meg mindenki,
Ki akarja, ki nem,

Hogy míg élek, Te leszel
Az én nagy szerelmem.

Úgy szeretlek Tége,
Hogy reszketek Érted,

Csak gyere el hozzám,
Ölelj, csókolj puhán,

Azután maradj nálam
Egy életen át.

A boldogság olyan
gyorsan elillanó,
eltünhet hirtelen,
mint a friss fehér hó.

Vigyázni kell reá,
hogy ne bántsa semmi!
Boldogtalanságban
olyan nehéz élni.

Bánatban a szíved
mindig belefájdul,
szomorú lelked is
hirtelen megsajdul.

Sokmindent találhatsz
mi boldoggá tehet,
de igazán az csak
a szeretet lehet!

ha elveszíted mindened és nem lesz már remény,
ha elborul az ég is életed egén.
Ha sírva kell majd küzdened megtörve mindenért,
ha senki nem lesz melletted ,én ott leszek,ne félj.
Ha összeomlik mindened mint színes kártyavár
s csapongva sírva verdesel,mint megsebzett madár.
én ott leszek majd akkor is vigaszként ne félj.
Éltető nektárt ,új erőt csöpögtetek beléd,
és nem kérek érte semmi mást,csak nyújtsd kezed felém,
én ott leszek majd akkor is,ha nem lehetsz enyém.

Szótlanok világa mutasd magad
Ne tűnjön hangod az ismeretlened
Látom nem tárhatod fel titkaid
Mert elveszne vele szótlan álmod
Egy szótlan többet szól
Mint ezer ember mond
Hangjuk mely régen eltűnt
Most újra zenget erdőt
Mert ha egy szótlan megszólal
Azzal százszor többet mondhat
Ismeretlen mély hangjuk van
Ledönthet mindent ami van
S ha a szó elhallgat
Tudom szótlan szólott
Elcsöndesedik minden
Szótlanul elveszetlen
De egy szó az mint több szó
Hallgatatlan a sok szó
De a szótlan ezt a kísértést
Eldobja nincs már félreértés
De minek küzd egykori hangjáért
Hisz szó ami szó ő egy szót sem ért
Csak saját hangját ismeri
De azon is halványan rí
Koszba porba taposta hangját
Nem akart vele szólni többet
S a hang mely kísért bennük
Most kiáltják el maguk
Ordít mély zengő hangjuk át
Erdők hegyek vastag falán
Mindent eltiporva
Bele taposva porba
S most megváltozott e szó
A szótlan most nagyot szól
Mert ő most nem fog szótlan lenni
Hogy végre kitört a szó benne...

Van egy barátom, ki sok ereje van,
úgy vélte, de ma már elgondolkozik, vajon megérte?
Szállna a madárka, de eltörött a szárnya.

Kalitkájából Ő maga tört ki,
ment a nagyvilágba, ment megfigyelni.
Ám a világ gonosz hely,
múltjával nem törődve,
beletépett szárnyába és ledobta a földre.
Szállna a madárka, de eltörött a szárnya.

Hullik a madár a földre,
megtörten, csiripelve.
páran észre veszik és gyorsan felemelik,
csakhogy a madárka,
immár nem mer hinni nekik!
Szállna a madárka, de eltörött a szárnya.