Vázlatosan a láthatóról…

(bokorrímes)
Folynak a könnyeim és mindet felperzseli a sáros föld…
Fogynak a könnyeim és rögtön mind elnyeli a sáros föld.
Könnytelen vagyok már, de nem könyörtelen
Könnytelen vagyok már, nem szeretettelen.
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem becsüli…
Szeretetteljes vagyok, de ezt senki nem igényli…
*

(HIAQ)
Szépre-jóra vágyni?
Enélkül éltet leélni…
Szépre-jóra vágyni?
*

(bokorrímes)
Az emberi szeretet, már elzarándokolt
És talán nem hagyott a lelkekben hírmondót!
Hova-merre mehetett vajon? A lakatlan életsivatagba?
Vagy kóborolva ellátogatott a szomszéd borszőlő lugasba?
*

(HIQ)
Ó, lélek!
Talán elveszek?
Jaj, félek…
*

(bokorrímes)
Élet is elment,
Semmi jó nem lett.
Szeretetem kinek?
Nem kell már senkinek…
*

(anaforás, bokorrímes)
Sivár pusztaságom, sírva körbejárom,
Sivár pusztaságon, nekem… igajármom.
Sivár pusztaságom, bánat generátorom,
Sivár pusztaságom, sírva akad torkomon.
*
(anaforás, négyszeres belső rímes, bokorrímes)
Szép életem mára már, mint halál kultúrája…
Szép életem mára már halál hívó dudája…
Szép életem mára már, mint halál kultúrája.

Vecsés, 2019. április 21. – Kustra Ferenc József

(3 soros-zárttükrös)
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,
Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat…
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.

Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,
Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt…
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.

(Septolet csokor)
Arcoddal feküdtem,
Keltem,
Ettől ébredtem…

Az egyetlen ölelésünk
Akkor még békességünk…
Elromlott életünk,
Szerelmünk…

(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)
Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,
Elfelejtettél, Te hozzám…

Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,
Elfelejtettél hozzám…

(Bokorrímes)
Sors ellen úgy sem lehet erőlködni…
Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli…
Érzelem nem számít, mit lehet tenni?

(dupla anaforás Senrjon csokor)
Sorsban, egyéni érdek
Bizony, nem is befolyásoló!
Éli, mi rárótt!
*
Sorsban szerelem,
Írva, vagy íratlanul nincs is.
Éli, ha van ily'.
*
Sorsban kapcsolat
Nem játszik, sors vak-érdektelen.
Éli kiróttat.
*

(bokorrímes)
De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,
Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.
Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,
Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...

Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József –íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.

Lopakodó est
Fotonokat kebelez...
Fényhiányosság.
Hol a jóság remete,
Ott emberség fekete.

Kormos fellegek
Sötétséget hintenek...
Fénytelenséges.
Lélek lámpás világít,
Hol szeretet irányít.

Milyen gyakran gondoltam: „Elég volt! Nincs több!”
ahogy néztem az élet hullámai törését
határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,
a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatot
amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.

Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését,
az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság
és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan
és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke
könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.

De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:
-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!
A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,
a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.
Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,

és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.

Mogorva felhők
Narancsos horizonton
Napkebelezők.

Végtelen határ
Cikcakkos íve pislant,
Még visszakacsint.

Liluló homály
Párolog a vidéken...
Hangokat fullaszt.

Hűvös dunszt libeg
Dermedő fotonok közt.
Köd vaksága rejt.

Nyirkos szürkület
Ragad a sáros földbe,
Elveszett árnyék.

Mint a verejték,
Avarra cseppen a lé...
Könnyes napnyugta.

Dagad a mély csönd
Karöltve sötétséggel...
Lopakodó est.