Három hete nem fürödtem,
és saját orrommal észlelem
a hónalj, a láb és fenék szagom.

De most már elegem van, mert
irtózok olajos, festékes kezemtől is.
Fürödnöm kell, és a koszt le kell súrolnom!

Csak a citrom és alma szag volt mentésem
hogy eltűrjem magam, mert hetekig
festettem sárga és piros csendéleteket.

De néha kimentem a nyílt és dúsan zőld dombokra is,
poros ösvényeken, és engedtem hogy az izzó nap
égesse nyirkos testemet az irgalmatlan hőségbe.

Ezek a kirándulások hasznos változást nyújtottak,
mert fél tucat Provence-i jelenetet is sikerült megfestenem -
ragyogó zöld cserjék, barnás tetők, és csillogó kék egekkel!

Végül is itt állok, mint egy zsákba öltözött bűnbánó, ahogy
a forró víz gőzölög a kádban. Szappan, pamacs, és a borotva
készen áll egy új, bemutatható énemnek létrehozására.

És ha végre kilépek a kádból, mint egy újszülött
csecsemő első fürösztése után, szeretőm, aki még
egy rövid ideje kifogásolva ráncolta az orrát,

már melengetni fogja az ágyamat a paplan alatt,
ahonnan megcsodálhatja tiszta testemet, és végre
telt karjai és combjai közt extázisig ringathat.

Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.

Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.

Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.

De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Az ősz a földöntúliak találkozása
Még kis meleg, rohammal eltakarítása…

Nyár
Lassan
Útra kel.
Változni fog,
Lét és természet.
*
Múló nyárban, séta a már lombhullató fák alatt,
Az elszálló hárslevél illata még kicsit marad!

Andalogjunk együtt, fogjuk egymás kezét!
Szívünkben, éljen mint gyönyörű emlék.
*
Csalódást hoz az őszi szél, a hideg fuvallattal,
De előre vetíti, hogy elő a kabátokkal.

Lég
Hűvös,
Elég csak
Egy ölelés.
Még nem kell kabát.
*
Az ősz színei elég harsányak
De szépek is, mert változatosak!

Élvezzük e szépséget,
Őrizzük a lelki épséget,
Könnyítsük az öregséget.
*
Az őszben a hajnali harmat fehére festi a tájat,
Aztán az időjárás belehúz… addig még alszunk párat.

Hűs
Hajnal,
Nap homály.
Ez várható...
Reméljük, késik.
*
Az ősz rendesen összegyűrte a növények leveleit,
Aztán meg szertefújta, mint a már elmúltnak emlékeit.

Arcunk vénségtől immár ráncos,
Minden ránc, egy szomorú emlék... szilánkos.
*
A bárányfelhők is már téli szállásra vonultak,
A súlyos és sötét felhők, már fölénk is rohantak.

Volt,
Elmúlt.
Füstbe szállt
Remény, a nyár.
Az ég rí, ősz lett.
*
Lassan várjuk, a ködnek homálya uralja majd, tájat,
Akkor majd, nyárra visszaemlékezni, lehet, hogy fájhat!

Hajunkat a dér ezüsttel hintette,
Ifjúságunkat a nyár magával cipelte.
*
Nyár múlásában az ősz születése,
A nagy kavalkád, megkevergetése.

Mily
Szépség,
Barna, rőt,
Színpompás ősz.
Mért vész semmibe?
*
Ahogy a tájon végigér a szitáló őszi eső,
Úgy lesz minden sáros, pocsolyás, ez bíz' nem felemelő.

A tehetetlenségtől könnybe úszik szemünk,
Az elmúlás gondolata terheli eszünk.
*
Nem tudjuk mi lesz holnap, de a kalucsnit jó lesz elővenni…
A fürdőruha meg biztosan nem szükséges, azt el kell tenni.

Ég
Felhős,
Hideg van.
Lesz-e eső?
Kellhet az ernyő.
*
Ahogy ránk telepednek a jéghizlaló fagyok,
Úgy távolodnak a nyári-meleg féle álmok…

Szívünk már jéggé dermedt,
Hit, remény elveszett.
Sors rólunk megfeledkezett?

Vecsés, 2017. május 1. – Szabadka, 2017. augusztus 11. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá az apevákat és a 10 szavasokat, poéta- és szerzőtársam, Jurisin (Szőke) Margit.

Mint egy kis király ültem a szánkón
melyet nagyanyám mererőltetésel húzta.
Enyhe pelyhek hullottak az égből
és a hó mint patyolatos fehér takaró
fedte be a keményre fagyott földet,

Ölemben tartottam egy barna papírban
burkolt csomagot, mert nagyanyám megkért
hogy szorosan tartva vigyázzak rá.
A falu szegényeihez voltunk útba, kiket
megsegített. Ilyen volt az én nagyanyám.

Az én nagyanyám egy áldott lélek volt
kit az Úristen már régen szívébe vette.
Hóviharban vagy kánikulában, az én
nagyanyám életében mindig akadt valaki
kit önmagánál fontosabbnak tekintette.

Apám barnaságba fojtott szegénységen,
Nevelt hat gyereket, arcán a nap megedzett.
Vert vályogot, tört követ, ásott árkot,
Küzdött az árvíz ellen a feltöltendő gáton.

Temetőben pihen szegénykém teste,
Úgy vártam gyerekként haza minden este.
Ránk hagyta a nyomort, a szegénységet,
Azóta is akadnak nehézségek.

Könnyezek a néma csendben,
Bánatom szívembe rejtem.
Elmúlt az az idő, mint egy álom.
Hogy a fiad lehettem, apám, az Istent áldom.