Drága kincs vagy te, s szívemnek minden dobbanása,
a perctől amikor megtudtam, engem választottál Édesanyádnak.

Amíg szívem alatt hordtalak, ott is óvtalak, védtelek, s becézgettelek téged.
S mindennél jobban vártam jöttödet, szerethesselek amíg csak élek.

Amikor megszülettél elállt a szavam,
olyan voltál mint egy Angyalka.
Fent mosolyogtak az Angyalok,
s súgták mily csodaszép kisbaba.

A perc minden álomnál is szebb volt,
amikor először karomba vettelek.
Sok puszival, s öröm könnyekkel mondhattam, hogy mennyire szeretlek.

Azok a drága kis kezek, azok az ölelő karok, bearanyozták életem.
S a legboldogabb emberré tettél, szívem, lelkem örül hogy te létezel.

Oly sokat becéztelek, pusziltalak, öleltelek, de sokszor virrasztottunk át éjjeket.
Amíg ekkora lettél, s ilyen gyönyörű, talpraesett, fiatal nővé értél életem.

Köszönöm a drága Jó Istennek, hogy vagy,
hogy én lehetek az édesanyád.
S ígérem amíg csak élek, s a síron túl is szeretlek, s vigyázok mindig rád.

Kívánok neked Nagyon Boldog Születésnapot kislányom, s minden szépet te drága.
Ez a te napod én ilyenkor elérzékenyülök, mert
ma született életem csodája.

Szeretetben született egy boldog,
tisztalelkű, s hófehér világba,
hófehér álomként kezdte létét,
hó pihékből, Hóemberré válva.

Kis kezek bábáskodtak körötte,
Őt paskolva boldog kacagással,
a szánkózó domb apraja nagyja,
szinte nem is foglalkozott mással.

Répáért szaladtak, hogy az orra
mégse legyen holmi tömpe krumpli,
faragtak rá két apró kis likat,
hogy megfázva: ki is tudja fújni.

Fazék kalapot fejére húzva,
vesszőseprő lett a harci dárda,
két szép szénfekete szemet kapott,
hogy e hó világot tisztán lássa.

Így védte ő a szánkózó dombot,
szülőhelyén emelt fővel állva,
esténként a kerek holdat leste,
és érezte, hogy mennyire árva.

A konok idő pedig, csak halad.
Telnek a napok, hetek, hónapok,
foltokban látszanak a fűcsomók,
és a domb körül, a hó sem ragyog.

A kis dombon, ahol megszületett,
múlóban van hófehér világa,
hol egykor álomként kezdte létét,
hópihékből, Hóemberré válva.

A napsugár könnyet csal arcára,
s cseppje lecsorog talpáig érve,
sajgó hó-gerince halkan roppan,
kalapja hullik, s már érzi: Vége!

Némán földre hull az elnyűtt seprő,
csendes a környék, nem járja senki,
és a dombtető hó-szülte őrét,
lassacskán mindenki elfelejti...

Hóvirág nyílik a domboldalon,
friss tavaszi napsugárra várva,
immár senkit sem érdekel többé,
egy elárvult Hóember halála.

(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)

Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!

Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.

Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.

Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.

Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?

Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.

Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.

Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!

Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...

Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.

A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?

A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!

Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-

Megkezdjük az újévet, hittel és reménnyel,
Tovább visszük életünk csendes derűjével.
Bízzunk benne, szebb lesz minden holnapunk,
És siker vár ránk végül, ha kitartunk.

Mit hozhat a sors? Nem láthatjuk előre,
Útja ködbe vész ma még, s nem tudjuk, merre.
Találgatás csak, mit a holnap ígér,
De reményünk él tovább, s cserét nem kér.

Ha bízunk az új év tiszta hajnalában,
Erőt találunk majd minden új próbában.
Lépésről lépésre halad az utunk,
S így a jóra egyszer csak rátalálunk.

Siófok, 2025. december 27. -Gránicz Éva- Írtam: Kustra Ferenc József: Bízzunk az újévben c. verse átirataként.

Hajnal dereng csipkézett már,
Vacog a táj halkan.
Eső nélkül dagad a sár,
Köd hömpölyög lassan.

Birka bőgés a karámban,
Pásztort várja reggel,
Kong a kolomp nyáj nyakában,
Mire a nap felkel.

Kalyibában birkát fejik,
Füst illata terjeng.
Csurran a tej, kondér telik,
Macska oda cselleng.

Szellő leng a völgy ölében,
Fűben a dér csillan.
Árnyékból a fény szökésben,
Vak sötétség illan.

Nap előbújt, párát vedel,
Nincsen rajta csorba.
Puli vakkant, fürgén terel,
Tömörül a csorda.

A korai friss levegő
Gőzöl patak partján,
Jószággal telt dús legelő
Csaholástól harsány.

Suba alól csipás szemmel
Bojtár botra hajlik,
Itt a dolog minden reggel
Hasonlóan zajlik.