Lenge szellő fúj,<br>Hajkócos cirógatás.<br>Estéli friss lég.<br>Hűtött ital jólesik,<br>Munkanap ha letelik.<br><br>Tompuló fények,<br>Lazac-színes felhő száll.<br>Esti frissesség.<br>Lélek-békével itat,<br>Szép nyáresti hangulat.<br><br>Hold sárgulóban,<br>Lámpásokat gyújtogat...<br>Nyáresti békét.<br>Ellazuló ábrándok<br>Kitárnak szív-ablakot.<br><br>Nyitott ablakon<br>Beoson az éjszaka...<br>Bizsergő dallam.<br>Tücskök, békák éneke<br>Esti tájnak népzene.

A vízióm nem akar elhagyni?<br><br>A mai nap, mint a többi? de, teljesen más,<br>Lelkünkben a vén gyász, mint a karalábé fás?<br>Elhagyott a fránya élet, véglegesen már,<br>Lehet, hogy nekünk, egy sírhalom az álompár...<br>*<br>(apeva)<br>Jó<br>Lenne<br>Lelkemnek<br>Némi béke!<br>Lélekgyász, kínos!<br>*<br>Kulcsoljuk a kezünk, pislogó mécses fénye mellett,<br>Kérjünk, hogy a jó Isten juttasson kis békességet.<br>*<br>Mit<br>Lehet,<br>Ha semmit?<br>Tenni unok!<br>Nem tenni, kínos?<br>*<br>Eltékozoltak, nem nevetnek régi tegnapok,<br>Tükör sem, de mutatja milyenek a nappalok?<br>A haszontalanná lett percek, nem pótolhatók?<br>*<br>(senrjú)<br>A múltam, folyton<br>Belém köt, mint agresszor!<br>Homokóra áll!<br><br>Vecsés, 2014, október 20. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.<br>

Nap lekapcsolta a fényeket, <br>A gonosz csend, halkan lélegzett. <br>Erdő is ránk borult, <br>Látásunk… alakult. <br>Eltévedtünk, a sétánk így lett! <br> <br>Séta közben ránk esteledett, <br>Körülöttünk a csend szepegett. <br>Erdő sűrűjében, <br>Sötétség ölében… <br>Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett. <br>* <br> <br>Ez a vaksötét, mily’ arrogáns! <br>Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns? <br>Kedves kezét fogom, <br>Ne féljen… nem hagyom. <br>A sötét kísér, mint adjutáns… <br> <br>Jobbra-balra néztünk, s forogtunk, <br>Nem láttuk… sötét nyelte utunk. <br>Elszállt bátorságom, <br>Kezét adta párom. <br>Még hosszasan így botorkáltunk. <br>* <br> <br>Gumitalpon, csendben haladtunk, <br>Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk. <br>Más irányba mentünk, <br>Mert utat nem leltünk. <br>Végül hazaértünk! Volt utunk… <br> <br>Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg, <br>Erdő sötétjét fény törte meg. <br>Reményünk felcsillant, <br>Örömkönny kipattant. <br>Kaland… rossz emlékként maradt meg. <br> <br>Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’ <br>

A vágyam, lehetne szél és mindenhová eljutna, <br>Néha leverhetne egy kandelábert, a butuska, <br>A lelkem vele lenne és én szelem, el nem futna... <br> <br>Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő, <br>Ők ketten együtt, jó kettes, mindent megteremtő, <br>Vágyam szellőcske, lelkem nélkül félénk, nem merő. <br>* <br> <br>A szél s lelkem, reményemet is mindenhová elvinné, <br>A reménységem volt... a lélekölő kicsinyességé. <br>A sok hely be jártával, lenne út vége, eredményé. <br> <br>Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné, <br>Ők hárman együtt nem mehetnek, útjuk végét jelentené, <br>Reményem is vinnék, de csekély...vesztüket eredményezné. <br>* <br> <br>Lelkem közben ágakon pihenne, mint kismadár, <br>És ott meditálna, hogy ugyan merre is járt már… <br>Jó, hangoskodó csend lenne léleknek a határ… <br> <br>Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten... <br>Vágyam elernyed, reményem beteljesületlen. <br>Megfáradt lelkem révedez kétségbeesetten... <br> <br>Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 6. – Kustra Ferenc – az első versszakokat én írtam, alájuk a 3 soros-zárttükrös –öket, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A címe: ”Szárnya-szegett vágyak”. <br>

Ránk... fölcsillan a remény, de csak átkozott csaló! <br>Sajnos, nagy eredmény tőle, nem igen várható! <br>Itt van a valóságunkban jóformán minden nap, <br>Vasárnapi misén is erről prédikál a pap. <br> <br>(sedoka) <br>Miért csak ámít... <br>Bennünk él, felcsillan, de... <br>Olyan ritkán lesz való. <br> <br>Becsap bennünket, <br>Néha villódzik s tovább <br>Mi csak várjuk a csodát. <br>* <br> <br>A lelkünkben van vágy, van bússág, sok-sok elérhetetlenség, <br>Van hiány és szeretetlenség, ezek mind reménytelenség... <br> <br>Mindig nagyon fáj, <br>Ha nem teljesül vagyunk, <br>Reményvesztettek leszünk. <br> <br>Amikor a vágy <br>Gyötri testünk, a téboly <br>Kerget. Reményünk elvész. <br>* <br> <br>Megállás nélkül küzdünk, hogy a vágyunk-reményünk teljesüljön, <br>Előlünk semmilyen kedvező megoldás el ne meneküljön. <br> <br>Küzdünk szüntelen <br>Bármibe kapaszkodunk <br>Hogy teljesüljön vágyunk. <br> <br>Fel sosem adjuk, <br>Azért is, csak harcolunk <br>Ha csepp reményt még látunk. <br>* <br> <br>Így aztán az élet, az elérhetetlen reménységekben telik... <br>És ne hazudj magadnak, mert Te is így élsz... lelked, csak reménykedik. <br> <br>Elérhetetlen <br>Reményekben ringatva <br>Magunk, múlik életünk. <br> <br>Ábrándot űzve, <br>Talmi reménységekkel <br>Tengessük az életünk. <br> <br>Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 5. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a sedoka –kat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A sedoka (5-7-7, 5-7-7) csokor címe: ”Néha villódzik…” <br>