Rózsaszál

Habos élet, rózsa élet,
Mutasd nékem az eget,
Ne rázogasd mutogasd,
Egyszer, majd rám mutatsz.

Egyszer, majd rám mutatsz,
S enyém leszel szép rózsám,
Mutasd nékem szép bájodat,
S ne halogasd!

Ragyogj, mint a rózsaszál,
Pompázz, mint a csillagszál,
Ne halogasd, nem várok,
Lepj meg engem azonnal.

Lepj meg engem habozva,
S ne törd magad azonnal,
Lépj az útra, s majd a kútra,
Csak ne a múltra.

Hozd el nékem a jövendőt,
S ne légy, a kísértőm,
Adj egy csókot, a számra,
S légy, a rózsaszálam!

Barna haj mely változik.
Vállig ér vagy nyakig.
Kék szemből kettő.
Szemöldök. Rettentő.
Alattuk szarkaláb, és egy orr.
Bár nagy, de legalább szagol.
Két fül, egy száj,
egy arc, egy áll.
Vékony, hosszú nyak.
Ejtett váll, (már ilyen marad).
Szív, jobb és bal kamra.
Lelkiismeret, (még tiszta).
Baráti ölelésre várva,
két karom van kitárva.
Keblek, (ami lehet)
egyszer gyermeket etet.
Kezek de nem két bal.
(Csak lábaimmal van baj.)
Mindent összetartó bőr,
azon pedig szőr.
A leltárom nem hibádzik!
Semmim sem hiányzik!

„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.

1.
Szél fúj és vadszőlők virítanak a
házon, surran az út pora
Érkezzek hozzád régi zarándok
-bújt nap fényében , s tétova
szavakra támaszkodva , s védjen
szerelmed mostoha mozdulataival

2.

Régen indultam el hozzád!
a távolságokat is
lépteim már összemosták
Csak a tér imbolyog időtlenül

3.

Oltárok és álmok tere a tested
Lüktető mélység, megmérhetetlen
ereimben a vágy érted riadót kalapál
jaj! beléd halnék egy forró éjszakán


4.

Zuhanjunk össze , ebben a múló
lobogásban a villámokkal kössél össze
nyíljon meg a Föld ,
s lángoló ,vándorló láva
új Pompei öntse szívünket ércbe, vágyba
s őrizze képed ,dicsérje csípőd hajlatát
a lábad ívét s az örökké való ölelésed !

.. Hogy mást ölelsz, hogy csókod másra ragad át.
Szemeim pirosló ajkadon, mert szívem azon lát!
Elfogytak percek, rendre sűrű harag.
Jellemed nem, de illatod velem marad!

Arcom, az arcod finom mosolygások íve.
Ajkad szív piros, őrölt mosoly színe.
Kápráztat szeme, szíve arcvonásom gyengéje.
Mámorító alakja, hangszálaim pengéje .. !

Nem hétköznapi fájdalom, szívem gyanánt érzem.
Tízpercen belül több sebből vérzem!
Tétlenség, maga a megőrjítő álom!
Halk sóhaj, majd csendben tovább állom ..