Idő 
Értékelés 
Értékelés Századparancsnok voltam a mély hóban…
Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…
Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
És vannak kis települések ott is, az meg népies.
Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!
Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!
A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…
Én, magamban jelen vagyok!
Fáradt, magamban én vagyok!
Mellettem, csak magam állok!
Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
Kacaja csak zengedezik a vártán.
Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Életben maradáshoz akarat elegendő?
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!
Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…
Egymáshoz egészen közel vagyunk,
Balalajka zenét mégsem hallunk…
De, van helyette orgona zene,
Sztáliné, hogy a fene megegye…
Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…
Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?
Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…
Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.
Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…
Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.
Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…
Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?
Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?
Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.
Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!
Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.
Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….
Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.
A félelmünk a hidegben is lebegő,
A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?
A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.
Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…
Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?
Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
Mintha a halál órája... idehallatszik.
Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!
Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József
Szép folyó a Don, olyan, mint a mi Tiszánk,
Úgy Csongrád fölött, őt is nagyon imádnánk,
De nem lehet, mert a túlpartján ott a muszka hadsereg,
Majd ha átjönnek, a mi oldalunk majd nagyon kesereg…
Szép a két partja, fás és meg bokros is, olyan régies,
És vannak kis települések ott is, az meg népies.
Most a túlparton orgonával játszik nekünk az orosz,
Balalajkától megfoszt minket, háború isten gonosz!
Egy hideg bunkerban, sarokban ülők és szenvedek egyedül,
Itt nincs hova, így a szép lelkem tőlem a pokolba menekül!
Vannak itt az embernek embertársai, de csak él… egyedül!
A fronton, hogy most tél van vagy nyár, nekem szinte mindegy
A fásultságtól az ember elvásik, így egyre megy.
Kellene nekem, egy nagy szeretet gesztus és ölelésérzés…
Jó lenne, ha áthatna az öröm és kedves női nevetés…
Én, magamban jelen vagyok!
Fáradt, magamban én vagyok!
Mellettem, csak magam állok!
Viszont itt van a mocskos, patás... sátán.
Kacaja csak zengedezik a vártán.
Ajánlottuk neki, hagyja abba és lesz hó süti…
De, nem! Ő a kacaját géppuskából ránk, kilövi…
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De, majd ha, ránk támad az orosz, ő lesz itt a vad, megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Életben maradáshoz akarat elegendő?
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
Vakvágányt már bontják, mozdony marad még és itt… ő is kimúl!
Itt parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy nem tetszik és énnekem legyen más!
Fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Óh, Te halál, itt létezel állandóan karnyújtásnyira,
Addig jó, míg a kezem a semmibe markol, holnap... máma…
Egymáshoz egészen közel vagyunk,
Balalajka zenét mégsem hallunk…
De, van helyette orgona zene,
Sztáliné, hogy a fene megegye…
Ezek aztán, törik és zúzzák az emberi vágyakat,
A sok meghalt katona, már nem dédelgethet álmokat…
Itt biz' a katonák félig megfagyott emberi roncsok,
Ha jön is szanitéc, rajtuk már nem segítenek gyolcsok…
Itt nincs hol megpihenni egy sátáni harc közben-után,
Itt az ember nem várja, jó jön majd a túlélés után.
Gondolata sincs, a hideg uralkodik a tudatán…
Ha a fronton a mesterlövész a halál ügykezelője,
Akkor a „Sztálin-orgona” tüzér a rombolás ügynöke…
Aki ezt túléli, annak örökre megvan… menedéke?
Itt életbe csakis úgy maradsz, ha átmész a tű fokán…
Két puskalövés között igazítasz a gyűrött kapcán.
Itt a létárnyékunk, a lőporfüst homályába vész,
Képzelgek, mint egy barom! Öltözök, hazamegyek… kész…
Volt itt már velem úgy, hogy a nap sugarát átöleltem,
A megélt nem sok évtizeddel gyorsan számot vetettem…
Aztán oroszok lőttek, magamat gyorsan levetettem.
Itt a fronton nincs más társa az embernek, megöregedett sóhajnál.
Te orosz, mielőtt rám lősz, jó lenne, ha fáklyajelzéssel átszólnál…
De! Nem szólsz, inkább tűrőd, hogy a halálsírás feszítsen a torkomnál…
Mint jó parancsnok a katonáimért élek és halok,
Minden pillanatban a percek felől tangózást hallok…
Lassan minden reggel beletáncolunk az őrület reggelébe,
Katyusák szolgáltatják a zord-zenét, a hajnalfény ellenébe.
Rád gondolok, ahogy otthon vagy és a fényed nagyon belém hatol,
Szinte érzem a karod melegségét, jól esik, érzem... átkarol.
Hallom, akna süvít, le kell bukni rögtön, mert az ember elpatkol…
Nekem már a hazug szavak nem kellenek,
Az orosz puskák őszinték, csak rám lőnek…
Ha nem figyelek, a dicsfényem, csak úgy leomlik.
Hogy jutok haza, ha fölöttem a sír beomlik?
Itt most a Tál tábornok felhői között van fényszünet!
Ki lesz, aki megéri májusban, hogy lesz csillagszüret?
Vagy lesz köztünk, aki akkorra már hazafelé „üget”?
Már a hó-ismereti tudás tárházát birtoklom, itt az Uriv falucskában...
Mondhatom, hogy a hóval-jéggel bélelt lövészárok az én házam, az én váram…
Kint, lövészárok partján sem lehetsz, bele kell bújni jégbe, mind, a hét-határban.
Feladat, hogy itt a hómezőn, maradjak életben, mint hópihényi ember,
Élet-halál közt hullámzik életem, akár egy nagy hófúvásban a tenger!
Bennem él még a régi lelkem, aprón-sűrű rezdülése
Meg van, az orosz orgonától… lélekhúrom pendülése.
Hozzám szól az orosz orgonahang, szinte bársonytálcán,
Dallam, belém hatol, szívembe ketyeg, zene ritmusán.
Itt a messzibe, az őszülő fürtök végleg lebuknak,
A hómezei estben, értük gyertyák nemigen gyúlnak….
Hallod? Már teljesen elfagyott, nekünk nem dorombol régi idő…
Itt ez a hómező, mint egy fehér vérmedve, nem szelídíthető.
A félelmünk a hidegben is lebegő,
A fejünk felett szétlőtt már a levegő…
A halál előtt, lehet egy perc, ketyegő?
A jéghideg vasfogakkal mardosnak őrségben az éjszakák,
Hiába van sisak homlokon, itt halálra várnak a bakák...
Érzem a bőrömön a halál-lappangás átható szagát,
Meredve csak nézem... tegnap még életnek a hó-lenyomát.
Ami itt van, arra nincsen szó, talán egy-két ima is kevés...
Barátokat elgyászoltuk, miránk még vigyáz a gondviselés...
Teljes csend van, titokzatosan halálos csend.
Az őrség nem alszik, a holdvilág is esend…
Ha kinézek a lövészárokból, pofán csap a jeges-hó végtelen…
Katonának nincs elég reménye, bizodalma, minden elégtelen…
Ma itt a háborúban is csend van, megpihent a lárma,
Nem szól felesleges szó, nem fúlunk aknarobbanásba.
Csend, vackában honol, de, nincsen-miért, minden hiába?
Itt a monoton csendesség is úgy hallatszik,
Mintha a halál órája... idehallatszik.
Ó! Te háború… Te éhes, vad, öldöklő kutya,
Te vagy az, ki az én elmémet szétmarcangolja!
Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc József
Más szemszögből az Ukrajnai háború… TV mutatja… nem látni a végét!
(Bokorrímes)
A szomszéd fél, meg a másik… két éve harcolnak, tán’ fogíny elkopásig!
Főleg a szomszédunk, látjuk és tudjuk, nagyot küzd, a halál bátorságig.
Ők láthatóan, hallgatóan a dicsőséget kergetik,
Bár a halált EU -s kölcsönökből bizony épphogy' meglelik…
A marhák, azt mutatják, hogy ők a dicsőséget halálig üldözik,
De vagy nyolcvan ország pénzén és a fegyverén, de ezt ők nem szégyellik!
Sokszorta nagyobb országot, kijelentik, hogy legyőzik, majd földarabolják
És ezt az elnökük terjeszti, (aki színpadi táncos) népeket szétszórják.
*
(leoninus)
A dicsőséget lassan katonák nélkül terjesztik, saját népüket jól mérgezik.
Tizenöt millióan elmentek migránsnak, férfiakra meg erővel vadásznak…
Ha egyet az utcán meglátnak, bevágják kocsiba és már mehet is ki a frontra.
Dicsőség, hogy eme háborúban, több mint félmillió a biz’ pangó halott, vagy több?
*
(senrjon)
Férfiak menekülnek
Éktelen félelmükbe… sokan!
Tisza! Fulladás…
Férfiak menekülnek
Határőrség meg, lő is rájuk.
Hegyekben fagyás!
Férfiak menekülnek
Anya özvegy, gyermek… apátlan!
Ez új jövőkép!
*
(HIQ)
Vad nyomor,
Város? Kőhalom!
Éhezés…
Mennének,
De nincsen hova!
Nincstelen…
Nyomorban
Van sok újgazdag?
Dicsőség!
*
(leoninus)
Halált, a nincstelen földönfutók nyomorát, élvezik, mint gazdagodásuk zálogát.
Ki bizony minél gazdagabb, őt annál nagyon dicsőség övezi, 'halálpénz kell neki'!
Csak a gazdagok élvezik az új reményt, hogy dől a ’lé’! Így mennek a dicsőség felé…
*
[Kínai; „Vágyódás délre”: Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)]
A
Reménység sok gazdagja,
A halált
Nem is látja ma…
A
Dicsőség? Baka harca!
Örüljön,
Halállal szála’…
A
Nemzetet pénz pusztítja!
Hátra ne
Lessél… halottja.
*
(HIAQ)
Nemzet pusztítások!
Nincs boldogság, ez nem kétség.
Fegyvert el kell adni.
Ez, szerető ember?
Emberség, szeretet nincsen…
Uralkodásvágy győz!
Mi lesz az özveggyel?
Mi lesz apátlan gyerekből?
Örök földönfutók?
*
(Sedoka)
Keress jóembert!
Keresd az igazakat!
Keresd… nem a hullákat!
Igaztalan lét!
Szeretik, ha éhezel,
Szeretik, ha bevégzel…
Jobb egy hibás út?
Keress egy bejárhatót,
Ne kövesd az ámítót!
*
(Senrjú)
Gazdag még sosem
Volt fronton, mégis gazdag!
Szerencselovag.
Dicsőséget is
A jövőben kereshetsz…
Ha marad élted’.
Korrupció mi
A világ-pénzt mozgatja.
Itt: halál-nyomor!
*
(Leoninus)
Félelmet, a rettegést ki vagy mi enyhíti? Nincs hatalom, amit ezt kikényszeríti…
Robbanásokat nem lehalkíthatók, letépi kezünket, lehet nagyon visítani…
Gazdagokat nem lehet lepofozni, mert milliárdnyi pénz, amit őt ebben segíti…
Gazdag nem próbálta háza alól kiásni gyermekét, s ráadni az élet-jelmezét.
Tetszik vagy sem, ez a dicsőség el fog szállni, de a végtelen nyomor itt fog maradni.
Akit halál magával vitt, arra emlékeznek, de nem lesz emlékük a gyerekeknek…
Az dicsőség, hogy a gyári munkás frontkatona? Otthon meg, várja őt az apja fia!
Ó, majdan elszálló dicsőség, te vagy halál-segéd! Háború végén mi lesz a meséd?
Vecsés, 2024. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is, kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is…
(Bokorrímes)
A szomszéd fél, meg a másik… két éve harcolnak, tán’ fogíny elkopásig!
Főleg a szomszédunk, látjuk és tudjuk, nagyot küzd, a halál bátorságig.
Ők láthatóan, hallgatóan a dicsőséget kergetik,
Bár a halált EU -s kölcsönökből bizony épphogy' meglelik…
A marhák, azt mutatják, hogy ők a dicsőséget halálig üldözik,
De vagy nyolcvan ország pénzén és a fegyverén, de ezt ők nem szégyellik!
Sokszorta nagyobb országot, kijelentik, hogy legyőzik, majd földarabolják
És ezt az elnökük terjeszti, (aki színpadi táncos) népeket szétszórják.
*
(leoninus)
A dicsőséget lassan katonák nélkül terjesztik, saját népüket jól mérgezik.
Tizenöt millióan elmentek migránsnak, férfiakra meg erővel vadásznak…
Ha egyet az utcán meglátnak, bevágják kocsiba és már mehet is ki a frontra.
Dicsőség, hogy eme háborúban, több mint félmillió a biz’ pangó halott, vagy több?
*
(senrjon)
Férfiak menekülnek
Éktelen félelmükbe… sokan!
Tisza! Fulladás…
Férfiak menekülnek
Határőrség meg, lő is rájuk.
Hegyekben fagyás!
Férfiak menekülnek
Anya özvegy, gyermek… apátlan!
Ez új jövőkép!
*
(HIQ)
Vad nyomor,
Város? Kőhalom!
Éhezés…
Mennének,
De nincsen hova!
Nincstelen…
Nyomorban
Van sok újgazdag?
Dicsőség!
*
(leoninus)
Halált, a nincstelen földönfutók nyomorát, élvezik, mint gazdagodásuk zálogát.
Ki bizony minél gazdagabb, őt annál nagyon dicsőség övezi, 'halálpénz kell neki'!
Csak a gazdagok élvezik az új reményt, hogy dől a ’lé’! Így mennek a dicsőség felé…
*
[Kínai; „Vágyódás délre”: Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)]
A
Reménység sok gazdagja,
A halált
Nem is látja ma…
A
Dicsőség? Baka harca!
Örüljön,
Halállal szála’…
A
Nemzetet pénz pusztítja!
Hátra ne
Lessél… halottja.
*
(HIAQ)
Nemzet pusztítások!
Nincs boldogság, ez nem kétség.
Fegyvert el kell adni.
Ez, szerető ember?
Emberség, szeretet nincsen…
Uralkodásvágy győz!
Mi lesz az özveggyel?
Mi lesz apátlan gyerekből?
Örök földönfutók?
*
(Sedoka)
Keress jóembert!
Keresd az igazakat!
Keresd… nem a hullákat!
Igaztalan lét!
Szeretik, ha éhezel,
Szeretik, ha bevégzel…
Jobb egy hibás út?
Keress egy bejárhatót,
Ne kövesd az ámítót!
*
(Senrjú)
Gazdag még sosem
Volt fronton, mégis gazdag!
Szerencselovag.
Dicsőséget is
A jövőben kereshetsz…
Ha marad élted’.
Korrupció mi
A világ-pénzt mozgatja.
Itt: halál-nyomor!
*
(Leoninus)
Félelmet, a rettegést ki vagy mi enyhíti? Nincs hatalom, amit ezt kikényszeríti…
Robbanásokat nem lehalkíthatók, letépi kezünket, lehet nagyon visítani…
Gazdagokat nem lehet lepofozni, mert milliárdnyi pénz, amit őt ebben segíti…
Gazdag nem próbálta háza alól kiásni gyermekét, s ráadni az élet-jelmezét.
Tetszik vagy sem, ez a dicsőség el fog szállni, de a végtelen nyomor itt fog maradni.
Akit halál magával vitt, arra emlékeznek, de nem lesz emlékük a gyerekeknek…
Az dicsőség, hogy a gyári munkás frontkatona? Otthon meg, várja őt az apja fia!
Ó, majdan elszálló dicsőség, te vagy halál-segéd! Háború végén mi lesz a meséd?
Vecsés, 2024. február 23. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is, kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is…
Sorsom, mint kiszáradt folyó medre,
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.
A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.
Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.
Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.
A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.
Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.
Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
Ha senki nem vagy, úgy mond hová tartozol?
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
*
(Septolet)
Ó, énbennem
Van félelem,
Nincs értelem…
Bűnös késedelem?
Jelenben ész
Jövőt remélsz,
Múlttól félsz?
*
(Senrjon)
Múltad nélkül semmi vagy,
Legföljebb csak bús, kivagyi vagy…
Öntagadó vagy!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg,
De megszülettél, így tenmagad vagy fergeteg…
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg.
•
Jövőbe menni minek, ha nem is tudod megfogalmazni?
Múltból fakadsz! Identitásod nem tudod megfogalmazni?
Mi vagy Te? Születésekor már el is veszett ember?
Szedd össze magad, légy élő múltadból való ember!
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
Ember! De tartsd a szemed a múltadon, mert onnan mész…
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
*
(Bokorrímes)
Ember! Légy ember, állítólag annak születtél.
Ne degradáld magad, balga, ha már ember lettél!
Tudd a konkrét helyed, ha már a Földre születtél!
*
Emberfia, légy inkább alapos, pedáns, mélyen hova tartozó,
Ne higgy az olyannak, ki erős erények híján, vadul szajkózó!
Emberfia járd a magad botladoztatón rögös útját, fáradhatatlanul,
Ne állj be tömege-sorába csak, hogy mégse láss semmit, végeláthatatlanul.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe…
Légy ember, tartozz jó-öreg identitásodhoz, ne higgy nékik semmibe…
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe.
Vecsés, 2021. február 27. – Kustra Ferenc József - az identitás megléte vagy hiánya is dolgozik…
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
Ha senki nem vagy, úgy mond hová tartozol?
Ó, ember, mond ki vagy és hová tartozol?
*
(Septolet)
Ó, énbennem
Van félelem,
Nincs értelem…
Bűnös késedelem?
Jelenben ész
Jövőt remélsz,
Múlttól félsz?
*
(Senrjon)
Múltad nélkül semmi vagy,
Legföljebb csak bús, kivagyi vagy…
Öntagadó vagy!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg,
De megszülettél, így tenmagad vagy fergeteg…
Ha nem lenne múlt, biz' nem születtél volna meg.
•
Jövőbe menni minek, ha nem is tudod megfogalmazni?
Múltból fakadsz! Identitásod nem tudod megfogalmazni?
Mi vagy Te? Születésekor már el is veszett ember?
Szedd össze magad, légy élő múltadból való ember!
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
Ember! De tartsd a szemed a múltadon, mert onnan mész…
Ember! Ne bámulj csak visszafelé, mert nem arra mész!
*
(Bokorrímes)
Ember! Légy ember, állítólag annak születtél.
Ne degradáld magad, balga, ha már ember lettél!
Tudd a konkrét helyed, ha már a Földre születtél!
*
Emberfia, légy inkább alapos, pedáns, mélyen hova tartozó,
Ne higgy az olyannak, ki erős erények híján, vadul szajkózó!
Emberfia járd a magad botladoztatón rögös útját, fáradhatatlanul,
Ne állj be tömege-sorába csak, hogy mégse láss semmit, végeláthatatlanul.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe…
Légy ember, tartozz jó-öreg identitásodhoz, ne higgy nékik semmibe…
Te oktalan, identitás hiányos utad, illatos út a semmibe.
Vecsés, 2021. február 27. – Kustra Ferenc József - az identitás megléte vagy hiánya is dolgozik…
(Tíz szavas)
Jól bekasztlizott a karmám
Bár jó lenne más… úgy ám!
(Bokor rímes trió)
Sorsom megírva, azt el nem kerülhetem,
És hogy ez így van, az nem csak egy vélelem.
Hatvannégy év alatt oly’ sok mindent történt,
Mi tőlem függetlenül, kavarta örvényt.
Visszagondolva rí, pityog a lelkem magamba,
Bár arra gondolva, elmúlik élet, agyamba,
Átgondolva a saját történelmemet, rínék… már minek.
Ebben a korban, lehet, hogy már nem is hiányzok senkinek.
(Tíz szavas)
Születésemkor, bekasztlizott a karmám.
Jó lenne más... ha lehetne, választhatnám?
Vecsés, 2012. október 19. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás!
Jól bekasztlizott a karmám
Bár jó lenne más… úgy ám!
(Bokor rímes trió)
Sorsom megírva, azt el nem kerülhetem,
És hogy ez így van, az nem csak egy vélelem.
Hatvannégy év alatt oly’ sok mindent történt,
Mi tőlem függetlenül, kavarta örvényt.
Visszagondolva rí, pityog a lelkem magamba,
Bár arra gondolva, elmúlik élet, agyamba,
Átgondolva a saját történelmemet, rínék… már minek.
Ebben a korban, lehet, hogy már nem is hiányzok senkinek.
(Tíz szavas)
Születésemkor, bekasztlizott a karmám.
Jó lenne más... ha lehetne, választhatnám?
Vecsés, 2012. október 19. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás!
