Ha kinéz az ablakon az éjszakába, gondol-e arra nagysága,
Mé’ miákol eszeveszetten a szomszéd tetőn a macskája?
És a macskosz nem is van egyedül,
Többek is ordítanak nagyon veszettűl.

Zeng a tető, macskák miákolnak,
Álmatlan éj, mások sem alusznak.
*
Míg Kegyed elmerengve álmodozék az eljövő illathalmazos tavaszról,
Gondol rá? A kémény körül, mé’ űzi kisebbet… lehetőségben kalandtól?
Míg Kegyed elmerengve álmodozék az eljövő illathalmazos tavaszról.

Tavasz illata száll, füst elrebben,
Lehetőség nyílik, kaland születik csendben.
*
S míg ön merengve álmodoznék
Az illatos tavaszrul —
Kémény körül mért űzi, hajtja
A kis cziczát a kandúr?

Tavaszillatban cicát kerget a kandúr,
Kémény körül zeng a c-dúr.
*
Ha kitekint az éjszakába,
Gondol-e arra nagysád,
Miért nyávognak oly veszettül
A háztetőn a macskák?

Éjjeli macskák vágyukat zengik,
Ugye nagysád érti, férfi miért epekedik?

Vecsés, 2025. szeptember 17. - Siófok, 2025. szeptember 19. -Kustra Ferenc József – Gránicz Éva- írtuk: 2 szerzősnek, Heltai Jenő: „Macskák” c. ötletverse ihletésével.

Múltidéző vásár napon
Kisütött a Nap is nagyon.
Dalos kedvű táncos lábak
A színpadon karikáznak.

Száll az illat, szól a zene,
Rikkantgatják: jöjjön, vegye,
Finomsággal teljen begye,
Jókedvűen itt a helye.

Zsongó nép a tér közepén,
Áruval telt standok mentén.
Hangulat és mosoly szárnyal,
Vidám nóta zengő árral.

Játszó parkban gyermek zsivaj,
Boldogságuk itt most szilaj.
Hullámvasút, nagy körhinta,
Gondtalanság kicsi titka.

Bőg a duda, szól a nóta,
Táncol öreg, ifjú róla.
Lép a csizma, perdül szoknya,
Nincsen bánat – tova folyt ma.

Itt az idő gyorsan vágtat,
Portéka, pénz gazdát válthat.
Gyorsan közelg a nap vége,
Haza ballag vásár népe.

Szél fuvolája
Levelet játszva
Perdülő táncra
Hívja el.

Forog serényen
Levél a szélben
Aranyló fényben
Csillan fel.

Színekkel telve
Tarka lomb zegve
Gyermek nevetve
Libben el.

Kacag a lelke
Pirul hevülve
Avarra esve
Elpihen.

Egy sötét erdő mélyén ered,
Összegyűjt sok apró eret.
Így nő, duzzad, folyik, terjed,
Virágzik benne az élet.

Kettészeli Európát,
Látnod kell e hosszú csodát.
Átfolyik a magyar pusztán,
Arra akar folyni talán.

De a legszebb, hidd el nekem,
Ott pompázik, úgy szeretem:
A torkolata, lent a Delta,
Az egy álomszerű csoda.

A Deltában él ezer állat,
Szellő mozgatja a nádat.
Itt a Duna három ága,
Lett az élet meleg ágya.

Ide siet minden csepje,
Arra vágyik, hogy elérje,
Beleérjen a tengerbe,
S egyszer talán újrakezdje.

Henceghetel a szabadságoddal,
Nekem te csak kevesebb voltál egy gonddal
Bármennyire is vágytam arra hogy rács mögött lássalak,
A rossz szellemek, akkor is csak engem bántanak.

Nem érzem magamon azokat a súlyokat, melyeket rám helyeztél
Ameddig a föld alá nem kerülsz, addig sose feledjél
Rosszabb vagyok, bármelyik ellenfelednél.
A férgeket akkorra kiírtom, mire te temetnél.

Ezek a rossz szellemek, nem bennem élnek tovább
A keresztbe ért lánc, egyre csak mostohább.
Az ördögöt is elkaptam, hogy pokolra küldjelek
Amíg a pokol lángjai közt égsz, én addig nem csüggedek.

Sosem voltál méltó, hogy hű szolgám lehessél
Aljas áruló voltál, nem több egy szerepnél
Oly gyenge és gyáva leszel az én szememben,
Úgy a földbe tiporlak, hogy a kezed örökké remegjen.

Sosem volt ez személyes ügy, annál inkább kötelesség
Láncaimat feltépve, úgy lett ez becstelenség.
Önhatalmúlag rendelkezem pondró életed felett,
Hisz bármikor elvehetem azt, ameddig még lehet.

Leláncollak, kárhozatra ítélve kőböl vájt szíved,
Mindened megvolt, kívéve a erőteljes hited.
Nem tanultad meg, hogy kerülj engem te hítvány szörnyeteg,
Ebből kifolyólag, búcsúzom, mert most elveszem a te érdemtelen nyikhaj életed.