Idő 
Értékelés 
Értékelés Holtak napján, ha kimegyek
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.
Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.
Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.
Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.
Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.
Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.
Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.
Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.
Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.
Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.
Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.
Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.
Ősz ábrázolás versben és tankában…
Taposom az avart, és csak, lassan lépkedek,
Elmúló, nyári, meleg nyomokat keresek.
De, már megjött az ősz, lehullott mind, az a sok-sok levél.
Avarban csendet keresek, de nekem a vihar zenél.
Lábam nyomán sehol virág nekem nem fakad,
Ezt tudomásul veszem… szívem beleszakad.
Még a lelkemben van az izzadós, nyári éj,
Mi, akkor még jó volt, most meg viharos a szél.
Most még nincs olyan hideg és körbe ölel a szél,
Most még jól is esik, amikor az arcomhoz ér.
Bizony reggel már, hűvösen, nagyon gomolygók a ködfoltok,
Tél is lassan erre bandukol, és akkor lesznek hófoltok.
*
Ősz, keveréke
A nyárnak és a télnek.
Érett gyümölcsök.
A nappal szőlőt érlel,
Hajnal kabátot kérlel.
*
Szél nótázgatva
Emlékszik a melegre.
Télről is danol.
A szél melegről dúdol,
Maholnap havat zsúfol.
*
Új köd-szitálás
Érezhető künn, mezőn.
Szél, kórón zenél.
Ködbe borul a határ,
Messze szállt már sok madár.
*
Színek készülnek,
Levelenként sokféle.
Szem-gyönyörködtet.
Sok levél színét váltja,
Szépségének nincs párja.
*
Mező, erdő, a bokrok párásak,
Nyári napsugarak már fáradtak…
Ősz átfesti mindenfelé, tájat,
Nagyon látszik… rozsdássá a fákat.
Bizony lehet, hogy e szépségeket, a könnyektől az öreg nem is látja,
Így lehet, hogy úgy él, nem tudja, hogy ősznek a naptakaró-köd az átka...
Vecsés, 2014. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 15. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Sok levél színét váltja”
Taposom az avart, és csak, lassan lépkedek,
Elmúló, nyári, meleg nyomokat keresek.
De, már megjött az ősz, lehullott mind, az a sok-sok levél.
Avarban csendet keresek, de nekem a vihar zenél.
Lábam nyomán sehol virág nekem nem fakad,
Ezt tudomásul veszem… szívem beleszakad.
Még a lelkemben van az izzadós, nyári éj,
Mi, akkor még jó volt, most meg viharos a szél.
Most még nincs olyan hideg és körbe ölel a szél,
Most még jól is esik, amikor az arcomhoz ér.
Bizony reggel már, hűvösen, nagyon gomolygók a ködfoltok,
Tél is lassan erre bandukol, és akkor lesznek hófoltok.
*
Ősz, keveréke
A nyárnak és a télnek.
Érett gyümölcsök.
A nappal szőlőt érlel,
Hajnal kabátot kérlel.
*
Szél nótázgatva
Emlékszik a melegre.
Télről is danol.
A szél melegről dúdol,
Maholnap havat zsúfol.
*
Új köd-szitálás
Érezhető künn, mezőn.
Szél, kórón zenél.
Ködbe borul a határ,
Messze szállt már sok madár.
*
Színek készülnek,
Levelenként sokféle.
Szem-gyönyörködtet.
Sok levél színét váltja,
Szépségének nincs párja.
*
Mező, erdő, a bokrok párásak,
Nyári napsugarak már fáradtak…
Ősz átfesti mindenfelé, tájat,
Nagyon látszik… rozsdássá a fákat.
Bizony lehet, hogy e szépségeket, a könnyektől az öreg nem is látja,
Így lehet, hogy úgy él, nem tudja, hogy ősznek a naptakaró-köd az átka...
Vecsés, 2014. szeptember 27. – Szabadka, 2017. október 15. – Kustra Ferenc József – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a verset, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ”Sok levél színét váltja”
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.
Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.
Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.
Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.
Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.
Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.
Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József
