Versem aranyifja (nevezzük Gergőnek)
Nincsen híján önbizalomnak, erőnek.
Nem nevezhetném őserőnek erejét,
Szteroiddal tömi szép nagy kerek fejét.

Tetőtől talpáig tömör vázszerkezet.
Taréjfrizurája egy külön fejezet.
Ahova odacsap, olaj törhet elő,
Köztiszteletnek örvendő verekedő.

Csupasz széles vállán számtalan tetkója,
Biztos mindnek akad mondanivalója.
Fülében, orrában belelőtt karikák,
Körberöhögném, de félem a kritikát.

Kerülendő inkább világos nappal is.
Kivert kutya módra alantasan hamis.
Hogyha létezésed ütközik elvével,
Te is ütközésbe kerülhetsz öklével.

Próbálná leplezni, de agya alig vág,
Kopott mint a rajta levő farmernadrág.
Azért írástudó, hisz járt iskolába,
És úgy tudja ő egy szemétdomb királya.

Lehet, hogy szemétdomb ahol élsz egykomám.
Neked valóbb helyen lehetnél fenn a fán.
Elnézve gondoktól barázdált arcodat,
Ha rajtad múlik a szemét örök marad

Te még nem tudhattad akkor,
De én óvtalak, hogy ne félj.
Fölötted lebegtem titkon.
Szemem csillag volt, testem éj.

Ott ültél lent a fák alatt,
Hulló szirmok záporában,
S leszálltam feléd egy ágra
Az égszínkék tollruhámban.

Reményvesztett szép arcodat
Maró bánat gyűrte csúffá,
De nekem szép voltál, s akkor
Váltál az egyetlen úttá.

Fiatal voltál és árva,
Még csak annyit tudtál, hogy fáj
A lét. Imáid dallamát
Visszhangozta a konok táj.

A csend voltam, és te törtél,
Könyörgőn, ahogy ott sírtál.
Csak abban a percben váltam
Emberré, amikor hívtál.

És én érted jöttem aznap,
Mikor olyan üres voltál,
Hogy elfért benned még egy fél:
Pont amilyet megálmodtál.

Szeretsz e majd, ha nem süt rám a napfény
s sötét hajamba szürke köd vegyül?
Ha halványul arcom boldog csillogása,
s arcom pírja már sápadt fényben ül?

Szeretsz e majd, ha karom ölelését
kósza simításként érzed majd talán?
Ha gyöngébben ölel mint ahogyan régen
mikor még sziklaként érezted talán?

Szeretsz e majd, ha kezem reszkető lesz,
s remegő ujjakkal simítom hajad?
Hisz én még most is annyira szeretlek
mint mikor először láttam arcodat!

Mint mikor először csókoltam az ajkad
karjaid közt oltva kínzó szomjamat,
számomra most is te vagy az egyetlen!
Nélküled nincs más, csak hűvös alkonyat!

Életem !

Borzasztóan hiányzol minden percben nekem ,

s sajnálom nagyon hogy még mindig nem lehetsz velem.

Mindig látom arcodat akármerre nézek

és hidd el nem változott amit irántad érzek !

Látom a felhőket vonulni , s sötét lett az ég ,

és sírnék a széllel ha könnyem lenne még ,

s ha esne eső talán velem sírna az ég .

De bevillan arcképed mint gyermek álom kép ,

az ébredő nap első sugarától reményt látok én .

Látom arcomat , szemed szép tükrében,

de még így is nehéz mosolyognom ha könnyezik szemem ,

hisz az én szerelmem nem lehet velem .

Csak veled van értelme minden egyes jónak ,

s ha végre együtt leszünk ,

szép lesz majd a holnap .

Nagyon szeretlek !

Mama kérlek ! Maradj itt vélem !
Oly hűvösek az éjszakák !
Mama kérlek ! Maradj mellettem !
Nélküled üres a szobám .

Mama kérlek ! Ölelj magadhoz !
Had érezzem az arcodat !
Mama kérlek ,aludj mellettem !
Te őrizd most az álmomat !

Mama ! Ha itt vagy ,nem is félek !
Nem riasztanak démonok ,
elég ha érzem érintésed ,
s olyan szépeket álmodok .

Mama kérlek ,szoríts magadhoz !
Válladra hajtom kis fejem ,
s csöppnyi kezemmel megsimítom
én is az őszülő fejed .