Ni-csak, ni-csak mi történt,
a csoda most megtörtént,
tintafoltból feléled,
hogy csak álom, reméled.

Alakot ölt, vigyorog,
mindenre csak fintorog,
nincsen senki mellette,
akit ő eljegyezne.

Gondol egy nagy merészet,
túl nagy ő egy egésznek,
jobbra-balra tekereg,
egy kis darab lepereg.

Alakul egy új csoda,
mindene a cicoma,
Paca Csaba csak ámul,
a szíve is meglágyul.

Szép ez a Paca Maca,
- milyen lenne mint ara?
Meg is kéri a kezét,
aranygyűrű a pecsét.

Maca csak rázza fejét,
nem kell neki egy segéd,
herceget vár a lován,
bár jobb lenne egy volán.

Így telnek hosszú percek,
nem érkezik a herceg,
bánja is tettét Maca,
hová vitte a daca.

Szomszédja Paca Csaba,
házán szép csillámpala,
jól működik ipara,
neki is van inasa.

Maca már nem is bánná,
ha Csaba őt imádná,
bevet minden praktikát,
óhajtva romantikát.

Csaba szíve megdobban,
szerelme is fellobban,
Macát sosem feledte,
mindig is őt szerette.

Nincs benne neheztelés,
átölelve kedvesét,
két paca eggyé válik,
csak a szemem káprázik.

Álom volt, vagy valóság?
- Az érzékek csalókák,
semmi sem lehetetlen,
csak az ész tehetetlen.

Színjátszó fátyolban ringatózol,
még puhán lebegsz a légi árral,
vágyak dallamát rezgik húrjaid,
s szerelmet árulsz aranykarátra.
Egy ideig csillogsz a fényben, mint
a jéghegyek áttetsző csúcsai,
megtévesztve vétlen áldozatod
mélyről áramló tiszta álmait.
De egyszer majd nem kell már hűs lelked,
s a sötétségben merengsz, nesztelen,
úgy múlsz el, hogy igazán senkit sem
szerettél, s téged senki sem szeret.

2016

Húsvét zöldje, életünk feltámadása
feltámadása füveknek, fáknak
embereknek
akik a szőlőkben kapálnak
metszett, kévékbe kötött venyigék között

Dús támadása a vetésnek
amitől
földek harsogó zöldje árad

öröme labdát kergető gyerkőcöknek
és karon ülőknek,
akiket sétálni visznek az anyák

legelésző lovak szabadsága
s zenéje
bárányok,kis barikák képzelt csengőjének

Nyiladozása az új örömnek
és gyümölcsfák virágainak
amiket öreg szobák
fakult szentképe,
sose volt boldog asszony
a termékenység szellőjével olt bőséggé
s lobogtatja az asszonyok szoknyáját

dobogó szíve a tanyáknak, amik
egyszeribe kiegyenesednek és mosolyogva
szellőzködnek a fényben

a kilométer kövek álma,
amiket
friss fehérre meszel a messzi távol

részegsége gondjainknak s az erdők
fülledt csendjének ,
s a szerelemnek
amely az olajfák
édes illatával
zuhog a tájon

Húsvét zöldje, gyönyörű feltámadás
örökké maradj velünk
belőled újul meg
szegény
tékozló életünk

Hajad mint arany színű kal?szt ,lengeti a sz?l. Mit ir?ntad ?rzek, m?s meg nem ?rt. V?kony kis kezeid le s?lytanak hirtelen mint a vill?m, szemmel nem l?tható, csak azt ?rzem hogy f?j. Mikor ideges vagy, el?tted senki meg nem ?llhat, s csöpp kis sz?dból pocs?k szavak sz?llnak. Pici vagy, de m?gis oly er?s, ha valakit nyakon v?gsz, az menten le fő. Nem ?rtem az agressziód mi hirtelen feltör. Ha besokalsz, az orrom tutira eltör.

baljóslat

Partra vetett halak vergődtek egymásra,
ezüstről ezüst pergett le, és beszáradt
opállá az alkonyattól vert homokon;
a pikkelyeken üveges szemek mása:
tekintetük öntött ólom a dokkokon.
A belőlük kiolvasható baljóslat
láttat bennünket kígyót faló kígyónak.

**
vadászat

Előtted, mögötted eldurvult a látkép,
véres darabokra szakadt szét a háttér.
Az elvörösödött hold a túlpartra folyt.
A fasorokra rávetődött az árnyék.
Halászó aggokra vadásznak kamaszok.
Haldoklástól hangos a halszagú tájék.
Jobb ha félre álltok vén marhák, vén szarok!

***
halászat

Földalatti járatokban, mint a vakond
fehér bot nélkül is kutatod otthonod.
Ellehetsz apró férges gondolatokon;
vakon, avagy félvakon is, az vagy aki:
meg nem fejthető rébuszokban bujkáló
ködszurkáló; soha senkinek valaki.
És ha bármikor is felhúzod a hálód,
benne aranyhal helyett magad találod.