Idő 
Értékelés 
Értékelés Első évünkre úgy emlékszem
mint egy hullámvasút utazás.
Fiatalon és egymáshoz csüngve
fedeztük fel a világot, melyhez
még közös szemünk is alig volt elég.
Rohant felénk az élet, és sebesen
utaztunk megosztott sorsunk felé.
Ilyen volt a kezdetünk, akár
egy hullámvasút utazás. Emígy
tanultuk egymástól a boldogságot.
Kézen fogva sétáltunk a ligetben
vén fák dús lombjai alatt, aztán
merengve néztük a tavirózsákat
és aranyhalakat a sekély tóban,
és meséltünk egymásnak a kávézóban
mint tavaszi ágakon csevegő madarak.
Együtt néztük a külföldi filmeket, és
karjaimban tartottalak mikor megsirattad
egy öreg színész haldoklási szerepét.
Oly sokat nyújtott nekünk az élet,
és e módon nyertük meg egymás bizalmát.
Ha együtt vacsoráztunk új ízek
tárultak fel megosztott ételeinkben, és
megismertük a bor széditő mámorát.
Miénk volt a város összes
gyönyöre és csábítása –
a meleg, nyüsgő esték és
a lusta szombat délutánok.
Még ma is lakója vagyok e helynek,
De én oda, a régi múltba, vagyok.
* * *
És most, megőszülve,
félig vak és fátyolos szemekkel
úgy nézek rádmint egy drága kincsre,
mert én már csak olyan vagyok
mint egy öreg mozdony melyben
lomhán kering a gőz, és mely
lassú, csikorgó kerekeken
püfög a kijelölt végállomása felé.
mint egy hullámvasút utazás.
Fiatalon és egymáshoz csüngve
fedeztük fel a világot, melyhez
még közös szemünk is alig volt elég.
Rohant felénk az élet, és sebesen
utaztunk megosztott sorsunk felé.
Ilyen volt a kezdetünk, akár
egy hullámvasút utazás. Emígy
tanultuk egymástól a boldogságot.
Kézen fogva sétáltunk a ligetben
vén fák dús lombjai alatt, aztán
merengve néztük a tavirózsákat
és aranyhalakat a sekély tóban,
és meséltünk egymásnak a kávézóban
mint tavaszi ágakon csevegő madarak.
Együtt néztük a külföldi filmeket, és
karjaimban tartottalak mikor megsirattad
egy öreg színész haldoklási szerepét.
Oly sokat nyújtott nekünk az élet,
és e módon nyertük meg egymás bizalmát.
Ha együtt vacsoráztunk új ízek
tárultak fel megosztott ételeinkben, és
megismertük a bor széditő mámorát.
Miénk volt a város összes
gyönyöre és csábítása –
a meleg, nyüsgő esték és
a lusta szombat délutánok.
Még ma is lakója vagyok e helynek,
De én oda, a régi múltba, vagyok.
* * *
És most, megőszülve,
félig vak és fátyolos szemekkel
úgy nézek rádmint egy drága kincsre,
mert én már csak olyan vagyok
mint egy öreg mozdony melyben
lomhán kering a gőz, és mely
lassú, csikorgó kerekeken
püfög a kijelölt végállomása felé.
Őszi haiku csokor 2.
Eredeti Baso féle stílusban?
Fönt alkonyodik,
Bíborvörös ég-alja.
Ég még azúrkék.
*
Esti szél kereng,
Bíbor tűzű ég alatt.
Zöld, sárga, barna.
*
Kelő nap bágyadt,
Táj fölött már erőtlen.
Fogy élettere.
*
Vadludak vében,
Hangoskodva vonulnak.
Élnek? más tájon.
*
Koronás darvak
Érkeznek hűvös széllel.
Korai este.
*
Verebek, már csak
Gubbasztanak, fázósan.
Kopasz bokor-lak.
*
Medvék hízottak,
Készülnek. Hosszú álom!
Soká kelnek fel?
*
Sokféle növény.
Elszárad, kóróvá lesz.
Élettelen szár.
*
Párás reggelen,
Réten nőnek a gombák.
Fűcsomó szárad.
*
Nappal? még meleg,
Éjjel már hűvösödik.
Fázós hajnalok.
*
Az égnek kékje,
Halványul és kifakul.
Párás hajnalok.
*
Nap, már röviden
Sétálgat, álom hosszú!
Korai fekvés.
*
Sírom halálát
Meleg estnek, szellőnek.
Pléd ad meleget.
*
Élet, lelassul
Takarékos üzemre?
Jön a bősz hűvös.
*
Tájat ural szél
És mindenütt bekopogtat.
Mosott ruha leng.
*
Természet, rideg
Fájdalommal távozik?
Hideg pokol lesz.
*
Hideg már a fák
Gyökere is. Nem iszik.
Ablak, bukóra.
*
Gesztenyegyerek
Leesve tovább gurul.
Oly? hideg széltánc.
*
Kertek alatt már
Hallik, hideg kopogás.
A lomb, időt kér.
*
Aranyos évszak!
Naptenger, tóvá fáradt.
Feketés felhők.
*
Vízililiom
Bársonykelyhe csukódik.
Tófelszín az ágy.
*
Ködpárás függönyt
Tép szét, gyengéd fuvallat.
Mese, hidegről.
*
Tuskóba vágott
Fejsze nyele megázik.
Már nem szárad ki.
Vecsés, 2015. augusztus 11. ? Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Eredeti Baso féle stílusban?
Fönt alkonyodik,
Bíborvörös ég-alja.
Ég még azúrkék.
*
Esti szél kereng,
Bíbor tűzű ég alatt.
Zöld, sárga, barna.
*
Kelő nap bágyadt,
Táj fölött már erőtlen.
Fogy élettere.
*
Vadludak vében,
Hangoskodva vonulnak.
Élnek? más tájon.
*
Koronás darvak
Érkeznek hűvös széllel.
Korai este.
*
Verebek, már csak
Gubbasztanak, fázósan.
Kopasz bokor-lak.
*
Medvék hízottak,
Készülnek. Hosszú álom!
Soká kelnek fel?
*
Sokféle növény.
Elszárad, kóróvá lesz.
Élettelen szár.
*
Párás reggelen,
Réten nőnek a gombák.
Fűcsomó szárad.
*
Nappal? még meleg,
Éjjel már hűvösödik.
Fázós hajnalok.
*
Az égnek kékje,
Halványul és kifakul.
Párás hajnalok.
*
Nap, már röviden
Sétálgat, álom hosszú!
Korai fekvés.
*
Sírom halálát
Meleg estnek, szellőnek.
Pléd ad meleget.
*
Élet, lelassul
Takarékos üzemre?
Jön a bősz hűvös.
*
Tájat ural szél
És mindenütt bekopogtat.
Mosott ruha leng.
*
Természet, rideg
Fájdalommal távozik?
Hideg pokol lesz.
*
Hideg már a fák
Gyökere is. Nem iszik.
Ablak, bukóra.
*
Gesztenyegyerek
Leesve tovább gurul.
Oly? hideg széltánc.
*
Kertek alatt már
Hallik, hideg kopogás.
A lomb, időt kér.
*
Aranyos évszak!
Naptenger, tóvá fáradt.
Feketés felhők.
*
Vízililiom
Bársonykelyhe csukódik.
Tófelszín az ágy.
*
Ködpárás függönyt
Tép szét, gyengéd fuvallat.
Mese, hidegről.
*
Tuskóba vágott
Fejsze nyele megázik.
Már nem szárad ki.
Vecsés, 2015. augusztus 11. ? Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Ücsörgők a Balaton parton, leválik rólam a gond…
Nézem a naplementét, Badacsonyig az arany utat.
Még észre se vettem, hogy nem én vezetem a gőzmozdonyt,
Mert elért a vaksötét és csak körbevett, mint falazat.
Keresem az ezüst Holdat, de nem látom a felhők mögött,
Lassan hazabotorkálok, lefekszek a színfalak között…
Vecsés, 2014. június 22. - Kustra Ferenc József
Nézem a naplementét, Badacsonyig az arany utat.
Még észre se vettem, hogy nem én vezetem a gőzmozdonyt,
Mert elért a vaksötét és csak körbevett, mint falazat.
Keresem az ezüst Holdat, de nem látom a felhők mögött,
Lassan hazabotorkálok, lefekszek a színfalak között…
Vecsés, 2014. június 22. - Kustra Ferenc József
Odüsszeusz kalandjaiból
Elvárható volt a biztos halál.
Őszintén megmondva kettős volt a veszély,
és e igazságnak a titkolt ismerete
valóban aranyat ért.
Baloldalt Kharübdisz várakozott,
jobboldalt pedig Szkülla lappangott.
Olyan közelségben volt e kettő,
mintha bármelyikük könnyen használhatná
a másikat a saját csaléteké.
Először is Kharübdisz,
egy oly hatalmas és erős örvény,
hogy minden óvatlan hajó mely túl közel került,
örökre elveszett, és legénysége
vizes haláltusák közepette örökre elmerült.
- Jobbra tartsatok, mert minden elveszűnk -
parancsolta Odüsszeusz - és ha bármi
veszély akadna, kisebb lesz a veszteségünk.
Csak ő hallott Szkülla igazi természetéről,
a hatfejű szörnyetegről melynek hat hosszú nyaka volt,
és amelynek a kutyaszerű csaholása
csupán a megtévesztést szolgálta.
Mindegyik szájában három sor fog villogott.
Szörnyű megjelenése elképzelhetetlen,
űgymint azok a róla szóló pletykák,
melyekre még gondolni is félelmetes volt.
Nem lehetett elkerülni, a szörnyeteg már várt,
és hiábavaló volt a harc a sorsuk ellen
amint hat félelmetes fej cikázva lefelé hajolt,
és éppen annyi ember esett zsákmánnyá,
miközben Szkülla kegyetlenűl csaholt.
Odüsszeusz tehetetlenül zokogott
amint hallotta társai szánalmas ordítását, mellyel
együtt Szkülla szörnyű vonítása fűlébe zengett,
de a többi társa összes erejét megfeszülésig
az evezőlapátok kezelésére szánta, és
csodálatosan suhantak végig a keskeny vízen.
Emígy Odüsszeusz bölcs vezérlése életüket
mentette meg - éppen hogy - de híven.
Elvárható volt a biztos halál.
Őszintén megmondva kettős volt a veszély,
és e igazságnak a titkolt ismerete
valóban aranyat ért.
Baloldalt Kharübdisz várakozott,
jobboldalt pedig Szkülla lappangott.
Olyan közelségben volt e kettő,
mintha bármelyikük könnyen használhatná
a másikat a saját csaléteké.
Először is Kharübdisz,
egy oly hatalmas és erős örvény,
hogy minden óvatlan hajó mely túl közel került,
örökre elveszett, és legénysége
vizes haláltusák közepette örökre elmerült.
- Jobbra tartsatok, mert minden elveszűnk -
parancsolta Odüsszeusz - és ha bármi
veszély akadna, kisebb lesz a veszteségünk.
Csak ő hallott Szkülla igazi természetéről,
a hatfejű szörnyetegről melynek hat hosszú nyaka volt,
és amelynek a kutyaszerű csaholása
csupán a megtévesztést szolgálta.
Mindegyik szájában három sor fog villogott.
Szörnyű megjelenése elképzelhetetlen,
űgymint azok a róla szóló pletykák,
melyekre még gondolni is félelmetes volt.
Nem lehetett elkerülni, a szörnyeteg már várt,
és hiábavaló volt a harc a sorsuk ellen
amint hat félelmetes fej cikázva lefelé hajolt,
és éppen annyi ember esett zsákmánnyá,
miközben Szkülla kegyetlenűl csaholt.
Odüsszeusz tehetetlenül zokogott
amint hallotta társai szánalmas ordítását, mellyel
együtt Szkülla szörnyű vonítása fűlébe zengett,
de a többi társa összes erejét megfeszülésig
az evezőlapátok kezelésére szánta, és
csodálatosan suhantak végig a keskeny vízen.
Emígy Odüsszeusz bölcs vezérlése életüket
mentette meg - éppen hogy - de híven.
