Magamba mélyedve járok az úton
s közben tűnődöm: mit vegyek?
Valami kedves ajándékot,
amely csak engem jellemez.

Aranyló tárgyat? Csillogó díszt?
Az drága. Nem jut rá nekem.
S hiába jutna, csak egy dísztárgy,
de mégiscsak értéktelen.

Szeretnék valami olyasmit adni
melyben a szívem benne van,
amit nem lehet pénzért kapni,
és mégis: oly nagy ára van.

Meleget, mely a szívemből árad,
s felmelegíti mindened,
mint a sugárzó nyári napfény,
simogatva a testedet.

Nyugalmat, amely úgy vesz körbe,
áthatolva a lelkeden,
hogy beleremegj, ha arra gondolsz
hogy talán elveszítheted.

Valami féktelen szeretni vágyást,
amelyben végre megpihensz,
mint folyóvíz, mely a tengerhez érve
úgy érzi, hazaérkezett.

Valami fénylő, tiszta lángot,
amely átjárja mindened,
s szeress úgy, ahogy én tudlak csak,
minden ízemmel, teljesen.

Valami édes melegséget,
mely úgy járja át a bőrödet,
hogy beleborzongj, ha arra gondolsz,
milyen is lenne nélkülem.

Hiszen tudod, hogy úgy szeretlek!
S neked adnám most mindenem,
nem kérnék érte mást cserébe,
csak azt, hogy melletted legyek.

Ha kell, tűzként, hogy őrizzem lángod,
s felgyújtsam hogyha kell neked,
s úgy vigyáználak, őriznélek,
hogy nehogy megégesselek.

Vagy mint egy fénylő esti csillag,
mely lámpásként világít neked,
minden kis fényét reád ontva,
amíg sápadtan megpihen.

Őriznélek, mint legdrágább kincsem,
hiszen te vagy a mindenem!
S nem kérek érte mást cserébe
csak szeress, ahogyan én teszem.

Ne félj szívem. Majd vigyázom álmod,
hogy ne tépje széjjel semmi sem,
mesélek majd egy csodás világról,
ahol még jók az emberek.

Ahol ugyan úgy szeret bárki,
nincsen harag, se gyűlölet,
csak szeretet, amely oly forró, hogy
lángra gyújtja a szíveket.

Ne félj szívem. Én itt leszek véled.
Hajtsd a vállamra kis fejed.
Olyan jó, mikor aranyló fürtöd
csiklandozza a bőrömet.

Olyankor szinte nem fáj semmi.
Elfelejtem a gondokat,
mikor ujjammal megsimítom
lágyan leomló copfodat.

Magam előtt már szinte látom
a boldog mosolyt az arcodon,
amikor némán átölellek,
és a nevedet suttogom.

Ne félj szívem. Én itt leszek, véled.
Én majd mindentől védelek.
Foggal-, körömmel küzdök érted,
nem űz el tőled semmi sem.

Tudod, hogy te vagy minden kincsem,
s hidd el: annyira féltelek!
Amíg a szívem egyet is dobban,
minden erőmmel védelek!

Nem harcolok. Vidd el a pálmát!
Nekem az mit sem jelent.
Számomra sokkal többet ér,
Ha valaki engem szeret.

Nem búsulok. Mit számít nékem,
ha mások fényben fürdenek?
A vakító fény gyakran csak kábít,
és illó délibáb lehet.

Nem hízelgek. Nem állok sorba.
Szánalom nem kell nekem!
Hiába írsz te aranyló tollal,
az enyém sokkal ékesebb.

Hiába vagy te büszke és öntelt,
Boldogabb sosem leszel,
Ameddig nem tudsz úgy szeretni,
ahogyan én szeretek.

Nekem a nap izzó korongja
csak távoli fénypont lehet,
sugara halvány, fénylő csík csak,
de nekem mindent jelent.

Hiszen a szívemmel érzem,
mennyivel értékesebb,
akinek talán morzsa jut csak,
de mégis tiszta a keze.

Nem gyűlölök. Azt átadom néked.
Ezerszer többet jelent,
ha szívem melege arra árad,
ahol még szükség lehet.
Adhatnak neked értékes díjat,
de győztes sosem lehetsz,
akit a szánalom űz csak,
nem tisztel. Érdekből szeret.

Az a könny, mely a lelkedbe égett,
örökre benned marad,
mint egy parányi kis tövis, mely
szúr benned, fájdalmasan.

Az a vágy, mit a szemedben láttam
úgy éget, s olyan nekem,
mint egy örvény, mely magával ránt,
s felkavar süvítő szele.

A szenvedély, amit irántad érzek,
oly forró, s olyan heves,
nem csillapítja senki más, csak te,
mikor itt vagy velem.

A féktelenség, ahogy szeretni tudlak,
olyan jó! Ez kell nekem!
Te vagy csak, aki lángra lobbant,
szeretlek. Maradj velem!

A legszebb ajándék

Nagyon régen sok-sok éve,
két kisgyermek lép, a fénybe.
Ajándékot kaptam tőlük,
szeretetből párnát szőttünk.
Sok meleg-színt, emlékeket,
bánattól majd, megvédenek.

Kicsi szívük olyan tiszta,
kacagásuk vidám trilla.
Szaladnak a karjaimba,
kincsek ők a napjaimnak.
Szél kapja fel illatukat,
Uram!- őrizd csillagukat.

Aranysugár ölelgeti,
fényglória körbeveszi.
Gyermeket csak úgy szerethetsz,
ha hozzájuk felemelkedsz.
Gyógyítgatom fájó lelkük,
mosolyuktól szívem derül.

Elrepült az idő gyorsan,
nézem őket titkon, lopva.
Amit kaptam, nem feledem,
gyémántnál is értékesebb.
Szívből adták a szívemnek,
régi párnát átszínezve.