A kiragadott napszak
Az idö végtelenjében
Oly sebesen múlik el.
Parányi kevésnek tünik
Az érzékelés
Korlátai közt szorítva
Veled lehetek a Most-ban.
Tisztelem hálával
Nagyra értékelem
Csak ez számít
Ez a fontos Nagykincs
Mely túltesz mindenen
Hogy szeretetedbe csomagolva
Létezem.

Párás ablak, odakint hideg fuvallat.
megrázza magát az öreg tölgyfa,
táncol a falevél, színe aranysárga.
Hullik szépen sorba, befestve a földet,
aludni készül a természet.
Érzed a szellőt? Végy egy nagy levegőt.
Hisz ilyet nem látsz máskor,
csak mikor a világ álomba szenderül!
A természet aranyban pompázik,
színeiből szépség sugárzik.
Komoly lesz minden, ködös a táj.
Ez adja az ősz igazi hangulatát!
esőcseppek mossák a fák ágait,
s a szél álomba rázza lombjait.

Parányi léptek
A padló mű deszkáján
Fürgén érlelődnek
S pár kezdetleges szótag közt
Szikrázik a huncutul nevető értelem
Fáradhatatlanul ugrál a móka
Inog-billeg az aprócska
Mikor hammol ülve mosoly-szája
Palintázva lóg a lába
Angyal arcán örömóda
Zengve sikolt reggel óta

Egy huncut kis kacaj
Az öröm küszöbén
Túl
Visszhangozva lebeg
Ki látja
Parányi jellemed
Abban
A szeretet forrása
Megered

Egy mosolyodért cserébe
Fénylik a nap
Még
Hűvös zord felhők alatt
Is
A szempár ragyogás
Tükre mélyén
Érik a gyümölcs
Csodálatos manna
Növekedj közöttünk
Kivételes
Nagyra

Hol leledzik a világod
És merre van a közepe?
Itt két ablaka ragyogó
Szem-Tükre az átjáró.

Másik világ.
Túl közeli
Galaxis mélyén
Az Elérhetetlen szegélyén
Egyedien megformált
Dimenzió
Hol a jelen a múlt s a jövő
Rendszertelen
Sorrendben váltogatják
A világkép látszatát.
Hol a mélység s a magasság
Csak fél oktávnyira van egymástól
De kifinomult dallama
A legszínesebb melódia
És a csúcsra meglehet
Lefelé vezet a képzelet.
Mindegy merre indulsz
Hogy felfedezd.
A fent s a lent
Előre vagy hátra ment.
Holnapból a múltba lépsz
És ami éppen most van
Elindusz a Valahonnan
S amíg a cél előtted lebeg
Érzéki hajtóerő
Repíti lelkedet.

Álmodozó álom mélyén
Illatos réten
Zümmög
Ezer meg ezer
Tünemény
És megállhat az Idő
Mikor
A hőség rekkentő
A szív telítve perzselő
Akkor majd a felhőkből
Megered arcodra az eső.
Simogatón hűsítő
Tiszta illatharmatát
Mélyen beszívod
Páráját
A nap arany fényének
És a csukott szemhély
Elrejti titokzatos
Ékszerszigeted
Mely a végtelenbe kiterjed
Odabent.
Ligetek közt
Friss szellővel
Indul éjjelente
Alvó ábránd
Feltárni a színskálát
Emóciók vibrálását.
Suhanó pillanatokban
Szökken perdül
Szívedből a vágy ha zendül
ezer madár dalol
És arcodon a mosoly
Lopva oson
Egyre messzebb .
Virágzik a tavasz Benned.

Erdei út mentén
Árnyharmat takaró
Öledben édesszunnyadó
Holdsugár
A szivárvány hajnalán
Sorakoznak képcsarnokban
Élmeny-illúzió
Észlelt varázsában
Szertefoszló valóság-show
Visszatérnek
Mikor kéred
Ádrándvirág benned élhet.
Neked lobban minden kis láng
Fényében világít
Aurád.
Megszépül a világ
Szívedben
A kicsi virág
Boldogságtól ébredjél fel
Minden reggel.

Repül messze
Sok-sok álomlepke
Ott duruzsol a lelkedbe
Para; mondják a jelenség
De
Összetart a személyiség.

Sötét áporodott
Ijesztő folyosó végén
ott csillog
Egy szikrányi remény
Tömörödve
Parányi fénylő pontban
Bízva, hogy ott mögötte
Tán a megváltás van...

A végére
Elhagyatva
A Test Lelke
Magára maradva
Szerte-foszlik
Átsurran
A Lét-fotonmolekula
Az ismeretlen dimenzió
Örökkévalóságába.