Idő 
Értékelés 
Értékelés Mikor a szív újra érez...
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb...
Belép és marad.
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
*
Azt hittem, nem lesz
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad...
Ajkam nevét súg.
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-
Írtam: Senrjú csokorban
Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb...
Belép és marad.
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
*
Azt hittem, nem lesz
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad...
Ajkam nevét súg.
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.
Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-
Írtam: Senrjú csokorban
Piroslik bár az alma héja szépen,
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.
Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.
Az ember elvész ? magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.
S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.
Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.
Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.
Az ember elvész ? magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.
S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.
Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva
A tatamin állok, itt kezdődik az út,
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.
Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!
Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.
A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.
Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.
Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.
Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!
Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.
A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.
Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.
Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva
Pöfékelve dolgozik a vén gőzmozdony, hegynek felfelé,
Lefele meg… még jobban dolgozik, a vonatot fékezé…
Útközben látni, mesébe illőn szép, mini-zuhatagot,
A sín-kanyar árkában meg látni, sok-sok kőhordalékot.
Kirándulókkal van tele a vonat,
Kik nagyon élvezik a látottakat.
Itt-ott vadat is vélnek előbukkanni,
De azt senkinek nem sikerül még látni.
Van itt bokros táj, meg olyan ligetes is,
Néha jön egy szélroham… fergeteges is.
Vonat kirándulás, az, az élvezetek elsője,
És az öreg gőzős a régi szerelvény elsője!
Öreg már a vonat, öreg-vén már a személyzet is,
A masiniszta fiatal, neki kell még látni is!
Alföldön „megtankol” a mozdony, vesz fel jó sok vizet és szenet,
Kalauz régi kocsikban invitál utazó közönséget.
Útközben nincs lehetőség „tankolni” pedig a gőz hegymenetben, nagyon fogy,
Lefelé, nem kell annyi gőz, akkor inkább a sok-sok fékpofa, mi igen fogy!
Hegyi kirándulás öreg vasúton, felsőfokú élményt ad,
Végül ki sem akarnak már szállni, mindenki üléshez ragad.
Fönt, egy kis „teraszon” van a hegyi kis-vonat végállomása,
Ott fordul meg és vár a visszaútra, a késő délutánra.
Addig az öreg mozdony, csak pihenget és csendesen pöföget,
De a tűztért etetik, fenntartja a víz miatt a meleget.
Nyárnak a napmelegében, természetet járni olyan fölséges,
Apraja-nagyja mikor visszaér, jelzi, mára ez elégséges.
Kipirulva, kifáradva, boldogan elfoglalják a helyüket,
Mindenhol csak szuszognak, mindenhol fogadkoznak ismétléseket!
Vecsés, 2017. május 1. – Kustra Ferenc József
Lefele meg… még jobban dolgozik, a vonatot fékezé…
Útközben látni, mesébe illőn szép, mini-zuhatagot,
A sín-kanyar árkában meg látni, sok-sok kőhordalékot.
Kirándulókkal van tele a vonat,
Kik nagyon élvezik a látottakat.
Itt-ott vadat is vélnek előbukkanni,
De azt senkinek nem sikerül még látni.
Van itt bokros táj, meg olyan ligetes is,
Néha jön egy szélroham… fergeteges is.
Vonat kirándulás, az, az élvezetek elsője,
És az öreg gőzős a régi szerelvény elsője!
Öreg már a vonat, öreg-vén már a személyzet is,
A masiniszta fiatal, neki kell még látni is!
Alföldön „megtankol” a mozdony, vesz fel jó sok vizet és szenet,
Kalauz régi kocsikban invitál utazó közönséget.
Útközben nincs lehetőség „tankolni” pedig a gőz hegymenetben, nagyon fogy,
Lefelé, nem kell annyi gőz, akkor inkább a sok-sok fékpofa, mi igen fogy!
Hegyi kirándulás öreg vasúton, felsőfokú élményt ad,
Végül ki sem akarnak már szállni, mindenki üléshez ragad.
Fönt, egy kis „teraszon” van a hegyi kis-vonat végállomása,
Ott fordul meg és vár a visszaútra, a késő délutánra.
Addig az öreg mozdony, csak pihenget és csendesen pöföget,
De a tűztért etetik, fenntartja a víz miatt a meleget.
Nyárnak a napmelegében, természetet járni olyan fölséges,
Apraja-nagyja mikor visszaér, jelzi, mára ez elégséges.
Kipirulva, kifáradva, boldogan elfoglalják a helyüket,
Mindenhol csak szuszognak, mindenhol fogadkoznak ismétléseket!
Vecsés, 2017. május 1. – Kustra Ferenc József
Egy sötét erdő mélyén ered,
Összegyűjt sok apró eret.
Így nő, duzzad, folyik, terjed,
Virágzik benne az élet.
Kettészeli Európát,
Látnod kell e hosszú csodát.
Átfolyik a magyar pusztán,
Arra akar folyni talán.
De a legszebb, hidd el nekem,
Ott pompázik, úgy szeretem:
A torkolata, lent a Delta,
Az egy álomszerű csoda.
A Deltában él ezer állat,
Szellő mozgatja a nádat.
Itt a Duna három ága,
Lett az élet meleg ágya.
Ide siet minden csepje,
Arra vágyik, hogy elérje,
Beleérjen a tengerbe,
S egyszer talán újrakezdje.
Összegyűjt sok apró eret.
Így nő, duzzad, folyik, terjed,
Virágzik benne az élet.
Kettészeli Európát,
Látnod kell e hosszú csodát.
Átfolyik a magyar pusztán,
Arra akar folyni talán.
De a legszebb, hidd el nekem,
Ott pompázik, úgy szeretem:
A torkolata, lent a Delta,
Az egy álomszerű csoda.
A Deltában él ezer állat,
Szellő mozgatja a nádat.
Itt a Duna három ága,
Lett az élet meleg ágya.
Ide siet minden csepje,
Arra vágyik, hogy elérje,
Beleérjen a tengerbe,
S egyszer talán újrakezdje.
