Idő 
Értékelés 
Értékelés Piac! Láttam, hölgy cipekedett,
Nem bírta tele cekkereket.
Mért vett annyit vajon,
Krumplit süt majd vajon?
Úriember vagyok, segítsek?
Rám nézett, szeme ki is tágult,
Annyira megdöbbent, rám bámult.
Sokat vettem, nehéz,
Elkél itt a plusz kéz…
Ötszáz méterre lakok! Indult…
Szütyők alján, biztos ólom van,
De, küzdöttem velük harcosan.
Félúton megjött, a
Szív ritmuszavara.
Így úton, jó, ha rosszul lét van?
Kértem felmentésem, engedjen
El, szívességet már ne kérjen…
Esernyővel ütött,
Nem bánta a szütyőt…
Ezt kaptam viszont! Hihetetlen…
Vecsés, 2018. október 24. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokorban a humoros tragédia
Nem bírta tele cekkereket.
Mért vett annyit vajon,
Krumplit süt majd vajon?
Úriember vagyok, segítsek?
Rám nézett, szeme ki is tágult,
Annyira megdöbbent, rám bámult.
Sokat vettem, nehéz,
Elkél itt a plusz kéz…
Ötszáz méterre lakok! Indult…
Szütyők alján, biztos ólom van,
De, küzdöttem velük harcosan.
Félúton megjött, a
Szív ritmuszavara.
Így úton, jó, ha rosszul lét van?
Kértem felmentésem, engedjen
El, szívességet már ne kérjen…
Esernyővel ütött,
Nem bánta a szütyőt…
Ezt kaptam viszont! Hihetetlen…
Vecsés, 2018. október 24. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokorban a humoros tragédia
Hétköznapi pszichológia (Hol a problémamegoldás?)
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Régebben én voltam a még élő múltam,
Mára, főként a jelenembe avultam...
Régebben én voltam a még élő múltam.
(HIAQ)
Tüzes lét, élénk múlt,
Hitvány jelenemben avult.
Anno boldog voltam.
*
Az életem tanítgatott engem, de főként, balgán remélni,
Azt meg máig nem is értem, mért kellett nekem elnézést kérni?
A fűben akkor is fényes hátú bogarak rohangáltak,
Én meg reméltem, hogy segítenek a mezőgazdaságnak…
Régen még reméltem,
Ám korán hoppon maradtam.
Sorsom elbánt velem.
*
De aztán az élet-házamba, betette a kezét a mese-élet farkasa,
Vele azonnal úgy jártam, -be is jött- mint mesében a jóhiszemű malacka…
Ujjnyi tépőfogait magával hordta,
Lelkemet ezekkel, szét is marcangolta.
Mára már nincsen bennem lélek, ami még marcangolható,
De ő tudja, hogy a rettegésem, hogyan is fokozható!
(sedoka)
Létem vagy sorsom?
Elvette kit szerettem,
S a többi közelállót.
Szeretteimtől
Korán megfosztott engem.
Kettétörte életem.
*
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek,
A napjaimat kiteszi, hogy folyvást esdek, kegyelmet kérek…
Én szerencsétlen, az óta saját labirintusomban élek.
(apeva)
Így
Tellik
Bánatban
Sok-sok napom.
Kegyelmet esdek.
*
A sorsom nagyon pudvás, mint a régi fekete retek,
Hogy elhagyná már a létemet, jelet fel nem fedezek!
Azt mondja a sorsom, hogy meg vagyon írva: eltűrni!
E szenvedés alatt, mást tenni? Nem látszik enyhülni…
Sorsom írva kaptam,
Elviselnem kell mit rám rótt.
Szenvedés nem lanyhul.
*
Néha látom én is, hogy a napocska igen fényesen rám is süt,
De hamar vége, mert a létem a végzetem és árnyéka... leüt!
Az utamon keresem magamat, mert érzem... vagyok az elveszett lélek,
Az ellenségem uralkodik, őt persze nem fogják vissza semmi fékek…
Útvesztőn járok,
Nem találom magamat.
Létem lesz a végzetem.
Tévúton megyek,
Létem lesz a végzetem.
Elveszett lélek vagyok.
*
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Végzetem a létem, hogy örülhetnék, ha csak néha villannak a kékek?
Láttam már néha, hogy a felhők között villannak az ég, csodás szép kékek.
Ritkán villan fény rám.
Soha már nem leszek boldog?
Létem a végzetem?
*
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata,
Az életemben, olyanok a körülmények, mind életem bánata...
A labirintusnak, azt vélem, hogy momentán zárva a kijárata.
Életem csak bánat,
Útvesztőből nincs kijárat.
Magány őrzi zárkám.
*
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre,
Nincsen is más, menjek fel végleg a mennyekbe?
A vörös ködöm rátelepszik a lelkemre…
Gyász,
Lelkem
Fedi már
Nagyon régen.
Mennybe kell mennem?
*
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Azt nem tudják, hogy, ez egy labirintus, itt élek és elátkozva lakolok…
A világ bizony nézve, talán csak annyit lát, hogy egy szép, bokros kertben lakok,
Ki csak kertem látja,
Nem látja lelkem zárkáját.
Bűnhődöm... átoktól.
*
Érzem, ezt a tetves, fagyott élet telet, kitartok, még egy kicsit bírnom kell,
És előkerül a szerencsém is, aki tudja, nekem végre kegyelem kell!
Még egyelőre, csak nézek a világra nagyon jogosan megorrontva,
Mi a fekete fényt rám ontja, de már érzem, hogy jön… fehér fényt rám ontva.
Bánat szülte álmokban, minden éjjel, szeretetben kiteljesedek,
A bánattal teljes matt-fénytelen napokban, egész nap buzgón esdek…
Szép álmom még van,
Bútól matt napjaimban
Szebb jövőt esdekelek.
Álmom reményt ad,
Bús napjaimban esdek.
Jöjjön már a kék madár!
*
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel,
Átbandukolni létből az életbe… úgy vágyok, szeretettel…
Sívárósodott világomban beszűkült pupillás szemekkel.
Vecsés, 2016. március 27. – Szabadka, 2018. július 22. – Kustra Ferenc József– A verset én írtam, alá a HIAQ –t, az apevát és a sedoka –t, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Sorsom, előre írva…”
Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.
Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…
Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…
Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.
De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!
Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.
(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.
(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…
Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!
(Az EMBER 14 parancsolatja!)
Irigység.
Irigység embert sárgává tesz,
Mert benne, tenni nem volt mersz.
A másé az mi kéne neki,
De nincs mersze megszerezni.
Gyűlölet.
Gyűlölet éltet embereket,
Kik nem ismerik szeretetet.
Haragszanak mindenkire,
Kinek nem beteg a lelke.
Erőszak.
Az erőszak éltet egyeseket,
Kik nem szeretik az embereket.
Tévednek, mert hiszik, ettől nagyok,
Pedig ha tudnák; lelki toprongyok.
Hiú Remény.
Kiben dúl a hiú remény,
Abban tán? kevés az erény.
A kóros hiúság káros,
Erről lemondani sármos.
Önuralmat tanúsíts.
Őrizkedj a haragodtól,
Mert elválaszt ágytól, asztaltól.
Ha így teszel jó lesz, meglátod,
Mert nem lesz késő bánatod.
Ne uralkodj.
Mással szemben, ne uralkodj,
Tőle így el ne távolodj.
Igyekezz, ne tégy gonoszat,
Magadba nyomd el a rosszat.
Ne vétkezz.
Igyekezz, hogy meg ne bánts mást,
Jó nevelt ember tisztelt mást.
Ne vétkezz a másik ellen,
Másokat nevelj ez ellen.
Ne légy önző.
Ne magad törvénye szerint élj!
Magadnak olyat be ne mesélj,
Hogy mások szemében ettől
Magasra emelkedsz Földtől.
Alkalmazkodj.
Tudj alkalmazkodni máshoz,
De legfőképpen családhoz.
Ők életedben biztos pont,
Ha szeretet a középpont.
Tiszteld a másét.
Mi a másé, tisztelj mindent,
Kerüld elvételt, erkölcstelent.
Ne kívánd vagyonát, párját,
Érd be azzal, mit sors rád testált.
Tiszteld a Tanítód
Ki Tenéked Tanítód, az barátod.
Ezt élet igazolja, majd meglátod.
Tanítódra felnézni tisztelettel,
Felér egy nagyon jó cselekedettel.
Tiszteld az idősebbeket.
Idősebbet, őreget tisztelni kell,
Ővele szemben hadakozni hittel
Hibás, nagyon csúnya dolog, ezt hidd el.
Öregszel, Te is így jársz az élettel.
Becsüld a szellemi örökséged.
Ki örökségként jó nevelést kapott,
Már mondhatjuk, hogy jó helyről származott.
E származásra legyél nagyon büszke,
Ér annyit, mint a grófék szérűje.
Ne rombolj.
Védjük, óvjuk a természetet,
Ne romboljuk le a környezetet.
Ne tegyük tönkre éltünk alapját,
Óvjuk meg a természet világát.
Vecsés, 1998. október 26. ? Kustra Ferenc
Irigység.
Irigység embert sárgává tesz,
Mert benne, tenni nem volt mersz.
A másé az mi kéne neki,
De nincs mersze megszerezni.
Gyűlölet.
Gyűlölet éltet embereket,
Kik nem ismerik szeretetet.
Haragszanak mindenkire,
Kinek nem beteg a lelke.
Erőszak.
Az erőszak éltet egyeseket,
Kik nem szeretik az embereket.
Tévednek, mert hiszik, ettől nagyok,
Pedig ha tudnák; lelki toprongyok.
Hiú Remény.
Kiben dúl a hiú remény,
Abban tán? kevés az erény.
A kóros hiúság káros,
Erről lemondani sármos.
Önuralmat tanúsíts.
Őrizkedj a haragodtól,
Mert elválaszt ágytól, asztaltól.
Ha így teszel jó lesz, meglátod,
Mert nem lesz késő bánatod.
Ne uralkodj.
Mással szemben, ne uralkodj,
Tőle így el ne távolodj.
Igyekezz, ne tégy gonoszat,
Magadba nyomd el a rosszat.
Ne vétkezz.
Igyekezz, hogy meg ne bánts mást,
Jó nevelt ember tisztelt mást.
Ne vétkezz a másik ellen,
Másokat nevelj ez ellen.
Ne légy önző.
Ne magad törvénye szerint élj!
Magadnak olyat be ne mesélj,
Hogy mások szemében ettől
Magasra emelkedsz Földtől.
Alkalmazkodj.
Tudj alkalmazkodni máshoz,
De legfőképpen családhoz.
Ők életedben biztos pont,
Ha szeretet a középpont.
Tiszteld a másét.
Mi a másé, tisztelj mindent,
Kerüld elvételt, erkölcstelent.
Ne kívánd vagyonát, párját,
Érd be azzal, mit sors rád testált.
Tiszteld a Tanítód
Ki Tenéked Tanítód, az barátod.
Ezt élet igazolja, majd meglátod.
Tanítódra felnézni tisztelettel,
Felér egy nagyon jó cselekedettel.
Tiszteld az idősebbeket.
Idősebbet, őreget tisztelni kell,
Ővele szemben hadakozni hittel
Hibás, nagyon csúnya dolog, ezt hidd el.
Öregszel, Te is így jársz az élettel.
Becsüld a szellemi örökséged.
Ki örökségként jó nevelést kapott,
Már mondhatjuk, hogy jó helyről származott.
E származásra legyél nagyon büszke,
Ér annyit, mint a grófék szérűje.
Ne rombolj.
Védjük, óvjuk a természetet,
Ne romboljuk le a környezetet.
Ne tegyük tönkre éltünk alapját,
Óvjuk meg a természet világát.
Vecsés, 1998. október 26. ? Kustra Ferenc
A múlt olyan, mint nézni és elmeditálni, egy villám zúzta fán,
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán?
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!
(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap?
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly? peches életünk?
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*
(Haiku csokor az élet menetéről?)
Erősödő szél,
Vihar, már oly? közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon? a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon? a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?
Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az életháza...
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában írva
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán?
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!
(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap?
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly? peches életünk?
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*
(Haiku csokor az élet menetéről?)
Erősödő szél,
Vihar, már oly? közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, belső rímes)
Vajon? a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon? ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon? a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon? ha lehetne, megszűnne életmáz?
Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap? a házépítésben.
(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban?
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.
Vajh? alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh? múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh? ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?
(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben?
(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban?
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.
(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon? a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon? a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?
Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az életháza...
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan ?tagadják?, pedig ez kivitelezhetetlen.
A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában írva
