(Bródy János tiszteletére)

Csend járja be e valaha szent földet,
sunyítón néma kushadás és átok,
Ti szabadítottátok ránk e szörnyet:
gazul gyűlölködő hamis-királyok!

Önmagatok képzelte trónon ülve
e nép nevében ítéletet mondtok,
és hatalmatoktól megrészegülve
dobtok nékik némi hústalan koncot.

Közben dicsőítő dalnokra vártok,
nyálasan magasztaló hamis szóra,
de dalos lelkeket már nem találtok,
mert mind kihaltak: akárcsak a nóta.

Kik rég oly víg-bátorsággal daloltak,
mára a gyávaság lett sovány létük,
mert családjukért földig alázkodtak:
netán dicstelen elmúlás lett bérük.

Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.

És mégis akad oly dalnok, ki feláll!
Habár ráncos keze tán kortól reszket,
ütött-kopott lantját megfogva kiáll -
Ő, aki többé már semmit sem veszthet.

Egy agg, sápatag arcú rímfaragó,
ki a gyenge testben is erős lélek,
elcsukló hangja reszketeg és fakó,
s ott fenn: a hatalmasok mégis félnek.

Irtóznak hallani a régi lantot,
mert hangja ma sem hamis, hanem tiszta,
rémülten látják az ismerős lantost,
ahogy a nép ma is dalait issza.

- Ébredjetek fel mind, Ti szabad-lelkek!
Üres a trón, már nem ül rajta senki! -
Fátyolos hangján olykor halk az ének,
ám sorait szabadság szele lengi.

S szűkölnek bújva a gazok kutyái,
amint felébrednek a lelkek sorra,
minden egyes strófa új ostorcsapás
a szemfényvesztő, hazug árulókra.

Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.

Mondd, miért gyújtod ránk a világot,
Te gonosz, hazug, pártos gyűlölet?
Mondd, miért nézed, közönyös arccal,
Amint testvér vadul testvért ölet?

Mondd, honnan e hatalmas utálat,
Mi elpusztít minden jót és szépet?
Mondd, milyenné válik így a jövőnk,
Ha ily szennyessé vált már az élet?

Mondd, ki állítja meg e rothadást,
Mely az értelmet így lepusztítja?
Mondd, ki hozza el végre a tudást,
Az őrület sebeit gyógyítva?

Mondd ki, hogy bűnös, aki testvért öl,
S félrelöki Őt saját testétől.
Mondd, hogy érdemes hinni a jóban,
Tisztán szeretni hittel, s valóban.

Mondd ki, Uram, hogy bűnös, aki szít,
Ki testvérére vad kutyát uszít.
Mondjuk ki mind, hogy: Örökre vége!
Ma van a gyűlölet temetése!

Budapest, 2013. január 22.

Keresd a Napot
Amikor fehér nyírfák
Zöld fenyvesek
Tavak ezüstje
Fölé kúszik a
Látóhatár szélén
És csillogásával
Ragyog a tájra.

Keresd a Holdat
A zuhanó vízcseppek
Esti csillogásában
A sötéten légies tájon
Az áttetsző ólomfehérben
A zöld árnyalatok nyálkásságában
Amint ezüst utat épít
A tó vizében.

Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József

(3 soros-zárttükrös trió)
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél,
Nap meleget önt, ez ügyben kicsit sem henyél…
Hajamba kergetőzik a lágyan ringó szél.

Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van,
Erdei csöndben madársereg tömkelege van…
Ó, de jó az erdei örvényen, ott hűsebb van.

El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot
Amint erejével fejem süti, nem adott szalmakalapot…
El is értem egy nyitott tisztásra, éreztem a tűző Napot.

(HIQ trió)
Füttyhangja
Zeng madaraknak.
Biz’ süt Nap.

Befogad
Hazafelé… völgy.
Biz’ süt Nap.

Emléket
Sorsomba mentem…
Biz’ süt Nap.

Vecsés, 2024. augusztus 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, a természetről.

Izuska felnőtt lett… Te aradi kisleány!

Megjött mai nap is,
Új születésnapra akadt.
Veled megélni jó!

Teljenek a napjaid békésen, boldog-vidáman,
Éld meg őket, nagy szeretetben, meg-tán’ nagyon vártan.
Ha véletlenül úgy érzed, egyedül vagy, nincs már senki veled,
Gondold végig… itt a családod, poétás barátok, mind neked.

Kívánom neked, tartson meg sokáig az ég!
Születésnapodon mi jobbat mondhatnék még?
Isten éltessen, óvjon az őrangyalod még!

Ne feledjük az sem, hogy élted megváltozik, léted felnőtté válik!
Meg kell jegyeznem, messze lakunk egymástól, meg a fűtől és a fától.
De poétatársként itt vagyok veled és ha adja sors, fényezem a lelked.

Egy szó, mint száz = Isten bőséggel éltesen,
Élted legyen hosszú, mondjuk bőségesen!
Legyél életedben sikeres, megelégedett,
Életben edzett, meg kedved nehogy legyen szegett!
Ha te is hetvenhat leszel, kérlek emlékezz rám...
Nehogy elvegye kedved, a biz' akkori évszám!

Még egyszer kívánom, hogy
Élted rendben és hosszan folyjon…
Istenem éltesd!

[Isten éltese még kedves édesanyádat is, ki egyedül felnevelt
Belőled nagy-lányt, felnőttet nevelt, pedig tudom sok, vad körülmény perzselt…]

Vecsés, 2024. július 29. – Kustra Ferenc József – írtam: alloiostrofikus versformában, Ghica Izabella Iasmina -poéta-, és szerzőtársam- felnőtté válása {2024. augusztus 3.}, valamint éltetése emlékére!