Szófelhő » Aludni
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Mindig érdekelt a titokzatos Sci-fi.
Ma éjjel átéltem. Lehet, hogy nem hiszik.
Hajnalok hajnalán aludni nem tudván,
három-negyvenhétkor, póker asztalunknál

hatunknak osztották, a kezdő lapokat.
Belépve, illőn, mindig köszönni szoktam.
Tisztelettel most egy, jó éjszakát mondtam.
Másként üdvözletem, hogy szólhatott volna?

Egyik játékostárs, ekképp viszonozta:
'Jó reggelt!' Másiknál: 'Délután van mostan!'
'Le sem feküdtem még - a harmadik emígy-
huszonegy-negyvenhét, most órám ezt jelzi.'

Épp ennyi volt mikor, én aludni mentem !
'Ezek szerint, időutazóvá lettem?'
'Ja! JA!' Röpke válasz jött sűrűn a chaten.
'Ha én ezt a klubban, elmesélem egyszer!'

Ki hiszi el nékem éjjeli kalandom?
Bűnbarlangba járok, időutas vagyok!
Ha megélte volna, Verne Gyula, szegény!
Kerekedne ebből, szenzációs regény!

Egyszerre több helyen voltam, egy időben?
Vagy netán egy helyen ültem, több időben?
Stanislaw Lem talán, a megmondhatója.
Vagy a jó Isten, ki mindennek tudója.

Ezen bizony annyira elgondolkodtam,
lányos zavaromban All-int kattintottam.
Játékostársaim szemüknek nem hittek,
mikor Hét-Kettessel, fullal vittem mindent.
Beküldő: Bánlakyné Moravetz Edit
Hegy orma kardként döf a magas égbe,
Arany Nap köd köntöséből kilépve.
Szél úrfi finoman borzolja hajam,
Fülembe suttogva huncut szavakat.

Incselkedik velem, ígér szép napot.
Ígéri, lehozza legszebb csillagot,
De már a Hold is rég elment aludni.
Szavát tán, holnap meg tudja tartani.

Mára marad nékem földi virágtenger:
Vad árvácska, kosbor, szegfű és nefelejcs,
Réti tarka lepke virágot felkeres,

Sólyom kőröz fenn, méghozzá kerecsen,
Fehér bárányok hegyoldalt lepnek el.
Szívem kis harangja köszönt: ?Jó reggelt?.



Valahol a Kárpátokban 2015.06.22.
/Tihaháza/ -
Budapest 2015.06.28.
/írta: Bánlakyné Moravetz Edit/
Beküldő: Bánlakyné Moravetz Edit
Csendes szerény szobámba ha aludni térek.
A régi álmok szövik át a sötét néma éjszakát.
Nem sértegetnek,nem bántanak.
Csak kísérnek a méla sötéten át.
Beszélnek rólam a múltról,beszélnek nekem rólad.
Arról amikor Szegeden megpróbáltuk hinni a semmit.
Elhagytalak, elhagytam akkor veled együtt az egész szívemet.
Talán bölcs döntés volt,
de akkor alá írtam a magány szerződését.

Azóta tanultam,tanulok egyedül élni.
Tanulom megszokni a magányt és a néma üres szobát.
Sokszor a régi álmok átszövik még ma is,
a hosszú csillagos éjszakát.
Mosolyogsz rám,fogod a kezem,
szőke hosszú hajad eltakarja arcunkat mikor a Tisza-parton megcsókolsz.
Álmomból sokszor felriadok nyúlok feléd,de csak a sűrű néma csendben kapaszkodik a kezem.
Régi álmok ne háborgassatok,
régi álmok hagyjátok el örökre a szegényes szobám.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Böbe egy szál törölközőbe tekerte pucér testét úgy jött be a fürdőszobába.
Én a kádban a habok között pancsoltam.
Rám pillantott elmosolyodott és a mosdóhoz lépett.
Az ablakon beszűrődő huncut napsugarak a mellén cikáztak.
Mellén ragadt a szemem,tetszett neki,hogy nézem a tükörbál rám-rám pillantott.
Észrevétlenül mögéje léptem.
A meleg víztől felmelegedett kezemet észrevétlenül a törölközője alá csúsztattam a teste szinte sütötte a kezem.
Böbe széttárta a karját mint aki repülni készül. A törölköző magától hullott le róla, felfedve a világnak apró kis titkokat.

Éreztem a szívének minden dobbanását. Egyre sűrűben kezdte szendi a levegőt.
Ahogy a kezeim a mellére fonódtak.
A melleit óvatosan masszíroztam,olykor két ujjam közzé csíptem egyre keményedő mellbimbóját.
A szám a nyakát kereste,először csak óvatosan csókoltam, majd enyhén bele-bele haraptam a nyakába.
A két test remegett az izgalomtól.

Gyengéden de határozottan magam felé fordítottam Böbét.
Ahogy egymás szemébe néztünk elárulta,hogy mind a ketten ugyan azt a pillanatot várjuk.
A gyengéd csókokat erősebb és erőszakosabbak követték.
Szívtuk és haraptuk egymást. Az ajkaink már közösültek.
A fürdőszoba a szőnyeg alig várta,hogy ráfeküdjünk.

Az egyenletes lüktetés belepte a fürdőszobát.
Repkedtek az angyalok. Böbe az élvezéstől ájultan nézet rám. Sírt a gyönyörtől.
Lassan csillapodtak le az utó remegések pajkosan osontak át testünkön,mintha csak pont arra jártak volna.
Kezeink egymásba fonódva pihentek az elfáradt testünk mellett.
Lassan felültem és egy puszit adtam Böbe mellbimbójára.
Mielőtt felálltam volna a verejtéktől fénylő szőnyegről. Gyengéden végig simítottam Böbe punciját felállás közben.
Majd jó meleg zuhanyzás után bementünk aludni.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Hajdúbagoson becsülettel dolgozott
egy fiatal kézbesítő.
A postást Lalinak hívták.
Minden nap esőben és hóban dolgozott.
A küldeményeket becsülettel kézbesítette.
Minden nap késő délután ért haza.
Egymást segítették az emberek a kis faluban.
Egy szegény rákos beteg ember élt csak magányosan,
Egy rendezett kis palatetős házban.
Nem látogatta senki.
A fiatal postásnak mondta el a gondját és a problémáját.
Könnyes szemekkel mondta el neki.
Ahányszor bemegy a kórházba, mindig betörnek hozzá.
Kirabolják a házát.
Ellopják a házából a kis élelmét,
és mindent elvisznek tőle, ami megfogható.
Amit nem bírnak elvinni, azt tönkreteszik, összefestékezik.
Nemrég a gázpalackjával is fel akarták robbantani.
Nyitva hagyták a házában a gázpalackot a rablók és a tolvajok.
Emiatt nagyon megijedt, és berácsoztatta a házát.
Rácsok között kell most élnie, mintha börtönbe lenne.
A postás keserű szívvel hallgatta a kisöreget.
Ha tehette, mindig elbeszélgetett vele.
A postást a kisöreg minden nap a kapu előtt várta.
Sokszor a kapunak támaszkodva,
mert a betegsége miatt nem tudott sokszor állni.
A fiatal postástól érdeklődött, jött-e levele.
A postás kedvesen válaszolta, ma sem jött levél.
A beteg ember mikor ezt meghallotta,
lehajtott fejjel szomorúan
sántikált fel a kaputól a házhoz.
Ugyanis a háza a kaputól jóval távolabb volt.
Azon a szép nyári napon is,
ment minden a maga szokásos rendjén.
A fiatal postás kihordta a küldeményeket.
Az emberekkel egy kicsit elbeszélgetett.
Így délután ért a kisöreg házához.
A kisöreg fáradt volt.
A szemét szomorúan, kérően emelte a postásra.
De a válasz ugyanaz volt,
ma sincsen levele!
A postás hazatért a családjához.
Nagyon várta, hogy láthassa a feleségét.
Ugyanis akkortájban nősült.
Szokás szerint megvacsoráztak,
már aludni indultak.
Amikor a kinyílt táskájába pillantott,
valami fehérlett a táska alján.
Odament, hogy megnézze.
Elcsodálkozott, mikor meglátta, hogy a kisöregnek címzett levél van benne.
Nagy sóhajjal bezárta a táskát.
Holnap majd kézbesítem - gondolta.
- Ha évekig tudott várni,
ez az egy éjszaka már semmit sem számít.
Reggel megpuszilta a feleségét és elindult munkába.
Dél körül érhetett a kisöreg házához, de nem látta a kapu előtt.
Nagyon csodálkozott rajta, hogy nem várja a kisöreg,
mint ahogy mindig szokta.
- Furcsa egy valaki ez a kisöreg.
Gondolta magában.
Éveken keresztül itt várt a kapuban.
Most hozom neki a levelet, és nincs sehol.
Hát, ha nincs itt,
Beviszem neki.
Az udvar felénél járhatott talán.
Mikor észrevette,
hogy néhány utcabeli ember van a házában.
A kisöreg hol van! - kérdezte?
A kisöreg az éjszaka meghalt.
Mondta neki egy fiatal gyerek,
aki kenyeret hozott neki néha a boltból.
A fiatal postás könnyes szemmel,
és fájó szívvel fordult vissza.
Mikor hazaért leült a háza előtt.
Az utcára nézett, a kisöreg házára,
Ugyanis egy utcában laktak.
Elgondolkodott magában,
milyen érzés lehet éveken keresztül valamire várni.
Nagyon bántotta, hogy ő akadályozta meg a kisöreg örömét.
Amit nem tudunk, az nem is fájhat.
Nyugtatta magát.
Egyszer csak meglátott egy autót a kisöreg háza előtt.
Egy férfi és egy 17-év körüli lány szállt ki az autóból.
A fiatal postásnak rossz érzése támadt.
Gyorsan felbontotta a kisöregnek címzett levelet.
Olvasni kezdte.

Drága jó édesapám!

Lassan 35-éve, hogy elsodort magától az élet.
De végre megtaláltam a napokban a címét.
Az életem is jóra fordult,
össze tudtam gyűjteni egy kis pénzt.
Nagyon sietek meglátogatni édesapámat.
Csütörtökön már érkezem a délutáni órákban, autóval.
Egy meglepetést is hozok magának,
a 17-éves unokáját.
Boldog szívvel és nagy örömmel várom azt a napot,
amelyiken találkozni fogunk.

Sokszor öleli fia és családja.

A postás csak nézett az utcára, a kisöreg háza felé.
Szemei teljesen könnybe borultak.
A férfi és a 17-év körüli lány még mindig a kapu előtt álltak.
Pontosan ott, ahol a kisöreg éveken keresztül minden nap állott.
Néztek az udvarba a kis palatetős ház felé.
Hallatszott a kiáltás, Édesapám! Édesapám!
De már választ nem kaptak,
csak a néma csend felelt.
A postás felállt és könnyes szemmel, szomorúan elindult feléjük.

Beküldő: Debreceni Zoltán
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák