Már nem akarom...
A bizonytalanságot,amit érzek.
Az érzelmet,ami fáj.
A fájdalmat,ami bánt.
A bánatot,ami magányossá tesz.
A magányt,ami őrületbe kerget.
Az őrületet,amit te okozol.
Téged,akit én szeretek.
Szeretetet,amitől szenvedek.
Szenvedést,ami megöl.
Halált,ami bennem van.
Magamat,ami elviselhetetlen.
Ezt már nem akarom...

Akarom...
A boldogságot,amit érzek.
Az érzést,amitől mosolygok.
A mosolyt,amit akarok.
Akaratot,ami erőt ad.
Erőt,amit csak tőled kaphatok.
Téged,aki én vagyok.
Magamat,hogy szerethessek.
Szeretetet,hogy vágyjak.
Vágyat,az alkalomhoz.
Alkalmat,az életben.
Az életet,amiben újra élek.
Ezt akarom...

Te bűnös asszony, mit kivánsz még?
Tied volt a hamvas ifjuságom;
Tied volt elős szivverésem,
Tied volt rózsás gyermekálmom.
A kárhozatért, amit adtál
Talán a vérem szomjuhozza
Izzó ajakad, mely a csókot
Égő parázszsal viszonozza?

Nem józanodva, nem feledve,
De elhagylak, mert itt az óra.
Érzem, ha még egyszer megcsókolsz,
Nem lesz erőm e fordulóra.
Nem volna többé akaratom
Örökös kárhozatba jutnék,
Kirabolnád egészen szivem,
Örökre koldusbotra jutnék.

A te öledben kárhozat van,
Reám vár még egy boldog élet,
Valami elfelejtett zugban,
Leszek boldog, - de nem tevéled.
Valami elfelejtett zugban,
Ahol még emléked se bántson
A porba ásom arczomat, hogy
Több asszony meg ne babonázzon!