Idő 
Értékelés 
Értékelés Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, oly’ vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, oly’ vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
Reggel korán piacra mentem és a ködfátyol, mint táncos jól ki is tett magáért!
Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
*
(3 soros-zártükrös)
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
*
(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
*
(Bokorrímes)
Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
*
(Leoninus)
Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.
Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
*
(3 soros-zártükrös)
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
*
(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
*
(Bokorrímes)
Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
*
(Leoninus)
Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.
Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Hétköznapi pszichológia útjain!
Jó, ahol vendég a nevetés,
Ott az élet egy nagy ünneplés.
Természet reális,
Igen kolosszális.
Életben nevetés, oly’ kevés.
Egy nagy sírás sem mindig használ
Főleg, ha jő halál és kaszál.
Az utolsó percek,
Oly’ lehetetlenek…
Innen már élet, vissza nem áll.
Esküvő az élet szépsége,
Nem fittyet hányni lényegére…
Gyerekeket szültünk,
Kettévált életünk…
Nem ily’ lovat akartam! Vége…
Vecsés, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: LIMERIK csokorban.
Jó, ahol vendég a nevetés,
Ott az élet egy nagy ünneplés.
Természet reális,
Igen kolosszális.
Életben nevetés, oly’ kevés.
Egy nagy sírás sem mindig használ
Főleg, ha jő halál és kaszál.
Az utolsó percek,
Oly’ lehetetlenek…
Innen már élet, vissza nem áll.
Esküvő az élet szépsége,
Nem fittyet hányni lényegére…
Gyerekeket szültünk,
Kettévált életünk…
Nem ily’ lovat akartam! Vége…
Vecsés, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József – íródott: LIMERIK csokorban.
Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik,
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.
Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.
Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.
Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.
Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.
Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.
Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József
(3 soros-zárttükrös)
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.
Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.
Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.
