Idő 
Értékelés 
Értékelés Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében
Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
... Izmusok illúziója
Hajtja silány tettét
A megváltótól csalta
Felkent pecsétjét.
Hol
Széttört sorsok útvesztőjén
Csikorogva
Lánctalpak tapadnak a vérhez
Keserű könnyek függvénye
Latrok kezéhez.
Ahol
Az otthon gyászos
Romokban
Az elesett ember.
A születendő tán feledheti
Egyszer
Csak csendben
Hol élni most még nem mer.
Vándorló világban hazátlan
Sok árva
Telhetetlenek gőgjétől
Nehezebb a lánca.
Az élet most olcsó
A piacon nincs ára
A vergődés az embert
Lehúzza a sárba.
Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében.
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében
Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
... Izmusok illúziója
Hajtja silány tettét
A megváltótól csalta
Felkent pecsétjét.
Hol
Széttört sorsok útvesztőjén
Csikorogva
Lánctalpak tapadnak a vérhez
Keserű könnyek függvénye
Latrok kezéhez.
Ahol
Az otthon gyászos
Romokban
Az elesett ember.
A születendő tán feledheti
Egyszer
Csak csendben
Hol élni most még nem mer.
Vándorló világban hazátlan
Sok árva
Telhetetlenek gőgjétől
Nehezebb a lánca.
Az élet most olcsó
A piacon nincs ára
A vergődés az embert
Lehúzza a sárba.
Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében.
Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
A magas híd ívén ballagva
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.
Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.
Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.
És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.
Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.
Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.
És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.
Az én falum kicsiny kis helység,
de nekem itt az otthonom!
Ahol én lakom, selymes a fű is,
s a föld annyira bársonyos.
Csöndes az utca, s nem világít
olyan sok színes lampion,
de a szívem az szinte vérzik,
amikor néha itt hagyom.
Itt láttam meg a napvilágot,
s amikor anyám ringatott,
meleg szeméből úgy sugárzott
a fény, s teljesen áthatott.
Mikor mezítláb játszadoztam,
úgy simogatta talpamat
a fű, szinte most is érzem,
hogy a lábamra rátapad.
Itt voltam egykor ifjú én is,
álmodva édes álmokat,
s úgy őrzöm most is, mint a kincset,
mit selyem dobozban tartanak.
Itt lettem egykor anya én is,
s nem volt tán nálam boldogabb,
de az idő már szürke porként
fejemre hullva elsuhant.
Hajamra sűrű dér szitál már,
s kopott szívem, ha cserben hagy,
itt szeretnék majd megpihenni,
őseim közt, a föld alatt.
de nekem itt az otthonom!
Ahol én lakom, selymes a fű is,
s a föld annyira bársonyos.
Csöndes az utca, s nem világít
olyan sok színes lampion,
de a szívem az szinte vérzik,
amikor néha itt hagyom.
Itt láttam meg a napvilágot,
s amikor anyám ringatott,
meleg szeméből úgy sugárzott
a fény, s teljesen áthatott.
Mikor mezítláb játszadoztam,
úgy simogatta talpamat
a fű, szinte most is érzem,
hogy a lábamra rátapad.
Itt voltam egykor ifjú én is,
álmodva édes álmokat,
s úgy őrzöm most is, mint a kincset,
mit selyem dobozban tartanak.
Itt lettem egykor anya én is,
s nem volt tán nálam boldogabb,
de az idő már szürke porként
fejemre hullva elsuhant.
Hajamra sűrű dér szitál már,
s kopott szívem, ha cserben hagy,
itt szeretnék majd megpihenni,
őseim közt, a föld alatt.
Akkor is tél volt, amikor jöttél,
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.
Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.
Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.
Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.
Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.
Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.
Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.
Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.
Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.
Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.
Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.
