A Nő...

Aki az élet
Mint a végtelen folyama
A gyönyörű
Mint a Földanya maga.

A csillag
Mely körül forog a világ
Aki az otthon
Ahol ölel a puha ágy.

Aki a szerelem
Mint a tűz vihara
A szeretet
Mint az éltető manna.

A gyógyír
Mely forraszt minden sebet
Aki a virrasztó kéz
Mely ápolja a beteget

Akit áldani kellene
Minden nap az évben
De csak egy jutott
Mert beéri kevéssel

Ő az aki
Mint a természet
Szeszélyes
Mégis óv és éltet.

Ő az aki
Naponta megölelhető
Az aki Tisztelendő
Ő , a drága Nő.

A sarkon
Az utca végén
Egy fenyőfa tetején
Ott fénylik
Egy csoda csillag,

De nem
Az a sarkcsillag.
Nahát,
Csak karácsonyra
Díszítik a fát.

Az egyenes mezsgyéjén
Ott lappang a görbület
Lehetősége
Minden atom-pontban
Az abszolút
Irányvonal hajlatán.

Elmék közt
A gondolat-komunikáció
Érzelemtöltéssel
Arányosan finomul
A precizitás skáláján
A szeretet minőségétől
Függően.

Mikor Rád gondolok...
A Te jeled veszem
S így képzeletem
Valós időben
Lelked sugallatára
Alkotott képem.

És hiába kételkedem
Működésében.
Érzelemhullámaink
Attól még
Egy-síkon keveredve
Eljutnak
Szellemünk mélyére.

Akár a térképezett hormonok
Beleszólnak döntések
Végkimenetelébe.

A lényeg belül mélyen lakozik
Ahonnan a jelek
Útjukra erednek
Hogy töltésük párjával
Egyesüljenek.

S a Történetek beteljesedjenek.

Tudom
Ha rám gondolsz
Elküldöd nekem
Szívedből felszálló
Érzelem vegyületed.
Az alkotott kép
Aszociáció
Vetülete tükörként
Veri vissza fényét
Bennem.

A naplemente utolsó
Sugarai közt
Zsong lélek-melegítőn
Az erdő illatos fái felől
Énekes madarak mágikus
Életvidám
Hívogató tavaszkoncertje
Belépőjegy elővétel nélkül.

Homályos pára felett
Hunyorgatva
Letekint pislákolón
Az est-hajnal csillaga
Szikraszemével,
S ha hallaná a zengő melódiát
Mámoros örömtől olvadva
A Földre lecsorogna.

A többszólamú remekmű
Ahogy az est elnehezedik
Csökkenő tempóval halkul
Végül elcsendesül
És a táj lassú szuszogással
Álomba szenderül.

Csillagos ég alatt susogva
Köszön az éjszaka
Rejtö felhők mögül
Kikacsintva
A telihold narancsos fénnyel
Titkokat rejt
Álmot dédelget
Ásító lelkek felett
Virraszt
Ahogy hosszú évezredek alatt.

Több szólamban suhog a szél
Ahogy a fák koronái közt mesél
Bogárnak madárnak,
És minden élő paránynak.
Távolból hozza a híreket
Ahonnan ered,
S az útról,
Amint ereje gyülemlett
Azúros ég alatt surran
Simogatón vagy vad erővel.
Az életről szól szépeket.
Manapság
Ki hallgatja ezeket?
Hűsít
Perzselően forró nap alatt.
Szétszórja az érett magvakat,
Mint jó gazda a vetnivalót.
Gondnok ő a felszín felett
Ahonnan belátja az egész teret.
Épít alkot fáradatlan.
Formát rendez akaratlan,
S bár olykor
Kíméletlennek tűnik tette,
Csak mesél,
És tanít a rendre.
Meghajol előtte tisztelettel
Fa , hegy , tenger.
A lég hajtóereje teli élettel.
A mozgás alapfeltétele
Létünk elementáris része.