Idő 
Értékelés 
Értékelés Nézegetem szobám kopár falát.
Szellemeket rajzol rá egy faág.
Ahogy hajladozik, kint a fényben.
Árnyék rajzol képeket sötéten.
Megjelenik a bőség szelleme.
Soha sem voltam jóban ővele.
Látszik még egy, ki sosem volt barát.
Nyugalom díszíti szobám falát.
Megjelenik életem hű társa,
a velem sétálgató bús dráma.
Ővele mindíg is jóban voltam.
Te is itt vagy barátom? Dúdoltam.
Na menj el innen már a fenébe.
Minden trükködet tudom betéve.
Behúzom a függönyt, hogy ne lássam.
Úgyis marad az egyetlen társam.
Szellemeket rajzol rá egy faág.
Ahogy hajladozik, kint a fényben.
Árnyék rajzol képeket sötéten.
Megjelenik a bőség szelleme.
Soha sem voltam jóban ővele.
Látszik még egy, ki sosem volt barát.
Nyugalom díszíti szobám falát.
Megjelenik életem hű társa,
a velem sétálgató bús dráma.
Ővele mindíg is jóban voltam.
Te is itt vagy barátom? Dúdoltam.
Na menj el innen már a fenébe.
Minden trükködet tudom betéve.
Behúzom a függönyt, hogy ne lássam.
Úgyis marad az egyetlen társam.
Hétköznapi pszichológia
Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…
Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*
(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!
Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*
(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…
Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*
(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!
(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.
(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.
Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*
Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.
Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…
Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*
(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!
Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*
(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…
Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*
(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!
(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.
(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.
Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*
Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.
Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Versben és európai stílusú haikuban…
Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet,
Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet…
Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget?
*
Rossz úton jár az,
Aki álomvárban él.
Múlt, realitás.
*
Ódon falak is
Omlanak, nem mesélnek…
Már nem regélnek.
*
Megfoghatatlan…
Jelen lesz ásatag múlt…
Ódon eszmények?
*
Régi emlék, mar.
Vigasztal, küzdet, lezúz.
Hiánypótlás nincs.
*
Emlékek foltos,
Rojtos, varázsszőnyege.
Nincs már varázsszó!
*
Régészkedni a
Múlt kutatóárkában.
Titok leletek.
*
Régi rögöt kell
Nagyon is porrá rúgni…
A múlt már örök.
*
Utána kell nézni, hogy mikor mi történt?
Keresni kéne, az én magam fenomént…
Hiába mondják, hogy a múlt volt, nem számít,
De! Érzem, amit átéltem, az még ámít.
*
Esetlen a múlt,
Már hiába keressük.
Történelem lett.
*
A jó dolgokat
A bölcs örökre őrzi.
Rosszat veszejti.
Vecsés, 2013. december 1. - Kustra Ferenc József
Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet,
Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet…
Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget?
*
Rossz úton jár az,
Aki álomvárban él.
Múlt, realitás.
*
Ódon falak is
Omlanak, nem mesélnek…
Már nem regélnek.
*
Megfoghatatlan…
Jelen lesz ásatag múlt…
Ódon eszmények?
*
Régi emlék, mar.
Vigasztal, küzdet, lezúz.
Hiánypótlás nincs.
*
Emlékek foltos,
Rojtos, varázsszőnyege.
Nincs már varázsszó!
*
Régészkedni a
Múlt kutatóárkában.
Titok leletek.
*
Régi rögöt kell
Nagyon is porrá rúgni…
A múlt már örök.
*
Utána kell nézni, hogy mikor mi történt?
Keresni kéne, az én magam fenomént…
Hiába mondják, hogy a múlt volt, nem számít,
De! Érzem, amit átéltem, az még ámít.
*
Esetlen a múlt,
Már hiába keressük.
Történelem lett.
*
A jó dolgokat
A bölcs örökre őrzi.
Rosszat veszejti.
Vecsés, 2013. december 1. - Kustra Ferenc József
Baudelaire strófáiban nincsen
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.
E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai mint
méreg poharak ékeskednek.
Itt babér koszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.
Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.
Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.
S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?
Vagy a döntő s utolsó golyó
egy orosz rulett játékában,
Olyan mint egy végső kölcsön
egy elvesztett hazárdban.
Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.
Végül is a gazban dús kert
hol a romlás virágai nőnek,
mely az erkölcsnek a temetője,
és hol csak a bomlás győzhet.
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.
E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai mint
méreg poharak ékeskednek.
Itt babér koszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.
Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.
Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.
S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?
Vagy a döntő s utolsó golyó
egy orosz rulett játékában,
Olyan mint egy végső kölcsön
egy elvesztett hazárdban.
Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.
Végül is a gazban dús kert
hol a romlás virágai nőnek,
mely az erkölcsnek a temetője,
és hol csak a bomlás győzhet.
Tettetett közönnyel nézek rád,
a lelkem fájdalmasan sajog.
Szeretném, ha a szíved megnyitnád.
Érezném, ahogy karod átölel.
Nézem szép szemed ívét,
a lelkem fájdalmasan sajog.
A sors reménytelenségre ítélt.
Pedig szívem csak érted dobog.
Lehetsz-e vajon valaha enyém?
Lehetsz-e szívem virága?
Úgy érzem elhagy a remény.
Szeretlek, de tudom hiába.
a lelkem fájdalmasan sajog.
Szeretném, ha a szíved megnyitnád.
Érezném, ahogy karod átölel.
Nézem szép szemed ívét,
a lelkem fájdalmasan sajog.
A sors reménytelenségre ítélt.
Pedig szívem csak érted dobog.
Lehetsz-e vajon valaha enyém?
Lehetsz-e szívem virága?
Úgy érzem elhagy a remény.
Szeretlek, de tudom hiába.
