Idő 
Értékelés 
Értékelés Szemlélő voltam – versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Haikus meditáció
Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.
Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József
Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.
Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József
Gondolatot kuszáló szél
üdvözöl a folyó felől,
csak simogat és nem ítél
hangokat csiszolva csendből.
Szóra bírja a habokat
igaz, nem nekem dalolnak,
de hív, magához csalogat
apró hullámok csacsognak.
Szólni nem tudok hozzájuk,
csak integetek én nekik,
ha hallgatunk rá megbánjuk,
bár ők csak dolgukat teszik.
üdvözöl a folyó felől,
csak simogat és nem ítél
hangokat csiszolva csendből.
Szóra bírja a habokat
igaz, nem nekem dalolnak,
de hív, magához csalogat
apró hullámok csacsognak.
Szólni nem tudok hozzájuk,
csak integetek én nekik,
ha hallgatunk rá megbánjuk,
bár ők csak dolgukat teszik.
Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…
(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!
Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!
Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
A vadász előbújt a rejtekéből és kiment a folyóparti rétre.
Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
