Idő 
Értékelés 
Értékelés Korpa közé keveredtem, esznek a disznók.
Nekik én semmi más, csak finom moslék vagyok.
Beöntöttek eléjük a betonvályúba,
Az óta szenvedek vég nélkül, biz’ vajúdva.
Ez a sorsa a disznóeledel mosléknak
És úgy tűnik, csak ez vagyok az állatoknak.
Vályú fala igen sima, pereme magas,
Evésre való, menekülni nem alkalmas.
Nos, a lecke adott, okos sikeremberek,
Azt mondjátok meg, innen, hogy menekülhetek?
Ugye-ugye? Tanácsot nem egyszerű adni…
Lám úgy tűnik, nincs más választásom; maradni!
Eddig hamis önképem volt, de felismertem,
Hogy csak egy összeöntött moslék vagyok, kérem.
De egy jó moslék kilátásai kiválók,
Mert tőle híznak jó nagyra a mocskos disznók!
Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József
Nekik én semmi más, csak finom moslék vagyok.
Beöntöttek eléjük a betonvályúba,
Az óta szenvedek vég nélkül, biz’ vajúdva.
Ez a sorsa a disznóeledel mosléknak
És úgy tűnik, csak ez vagyok az állatoknak.
Vályú fala igen sima, pereme magas,
Evésre való, menekülni nem alkalmas.
Nos, a lecke adott, okos sikeremberek,
Azt mondjátok meg, innen, hogy menekülhetek?
Ugye-ugye? Tanácsot nem egyszerű adni…
Lám úgy tűnik, nincs más választásom; maradni!
Eddig hamis önképem volt, de felismertem,
Hogy csak egy összeöntött moslék vagyok, kérem.
De egy jó moslék kilátásai kiválók,
Mert tőle híznak jó nagyra a mocskos disznók!
Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Magyar vadászpilóták a keleti fronton?
'41. július hó tizenkettedikén a ?Ricsi? század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán? le nem marad.
A ?CR-42? ?s gépek ósdiak voltak ugyan? de, a levegőben marad?
Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott ?Sólymokkal? ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.
Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.
A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat? ezeket lerohanták.
Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos ?I-16? ?os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembefordulni? védték, mi saját kötelék.
Szobránczy százados már, kiválasztott egy ?Ratát?, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott? bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a ?Rata? kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.
Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb ?Rata? után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, ömögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került?
A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.
Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ?I-16? után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.
Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tűzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.
Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.
Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé?
Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.
Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.
Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.
Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.
A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!
Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.
Vecsés, 2017. július 22. ? Kustra Ferenc
Kurt Rieder: ?Magyar fejlesztések a II. Világháborúban? c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.
'41. július hó tizenkettedikén a ?Ricsi? század
Harcba indult, a közel felderítők oldalán? le nem marad.
A ?CR-42? ?s gépek ósdiak voltak ugyan? de, a levegőben marad?
Felszállás tízkor, levegőben körözés és találkozó.
A bombákkal megrakott ?Sólymokkal? ott volt a találkozó.
Mikor már mindenki ott volt, kialakult így a kötelék
És indultak a célterületre, nem volt semmi haladék.
Útközben Szobránczy Aladár százados, aki a kötelék parancsnoka
Észlelte, három szovjet kétmotoros az állásaik felé haladva,
Útjukat keresztezte, így a légi harc kezdésének megvolt a módja.
A magyar vadászpilóták így már, azonnal támadás alá vonták,
Az orosz felségjelű kétmotorosokat? ezeket lerohanták.
Perceken belül kiderült, ezúttal csapdába szaladtak,
Mert, nagy bajként történt, ahogy a bombázók után haladtak.
Előkerült egy hét darabos ?I-16? ?os orosz vadászgép kötelék
És ezekkel kellett szembefordulni? védték, mi saját kötelék.
Szobránczy százados már, kiválasztott egy ?Ratát?, a közelebbit,
Amire szűk fordulóval lecsapott? bevitte lövéseit.
A nyomjelzős lövedékek füzére elérte a ?Rata? kabinját
És vagy műszereket talál el, vagy azonnal megölte a pilótát.
A vadászgép erősen elkezdett füstölni, majd zuhanni kezdett,
Irányíthatatlanul a föld felé szédült, a vég közeledett.
Pottyondy László főhadnagy volt egy, újabb ?Rata? után eredő,
De a vad hajsza hevében, nem volt eléggé körültekintő.
Egy ellenséges gép, ömögé került,
Ezzel, igen szorult helyzetbe került?
A szorongatott helyzetből Soós szakaszvezető mentette legott ki,
Mert egy jó légi manőver, lehetőséget biztosított erre, neki.
Így a támadója mögé került, aki sikerült is legéppuskázni.
Pottyondy főhadnagy ezután másik ellenséges ?I-16? után vezette a gépét
És a végtelenségig űzte a motort, hogy kivegye annak teljesítményét.
Sebességet gyűjtve rá is csapott,
Lőtávolba érve, tűzet nyitott.
Vezérsíkokat, mind felszaggatott.
Balogh János szakaszvezető légi győzelmet aratott,
De, Vámos hadnagy nagyon peches volt... eltalálták, kiugrott.
Szobránczy kötelékparancsnok sietett is a megmentésére,
Ezt szolgálta az ejtőernyős bajtárs feletti körözése.
Vámost a szél egy erdősáv felé sodorta, beesett a fák közé,
A százados meg rémülten látta, még messze, több orosz is fut felé?
Egy frontharcosnak a leggyötrelmesebb dolog a fogságba esés,
Így a százados leszállt az erdő mellé, még most lehet segítés.
Erre semmiből előbukkant egy katonai lovascsapat, vágtatva,
Ő meg csőre töltötte a pisztolyát, ezzel, fel is készült a tűzharcra.
A lovasok, másodpercek alatt oda is értek,
Kiderült, a magyar huszárok jöttek segítségnek.
Szobránczy százados, az egyik huszár lovát gyorsan elkérte
És az erdőbe ment, hogy megtalálja a pilótát végre.
Hamar megtalálták a fáról logó ejtőernyőt üresen,
Majd kutakodás után meglelték pilótát, ki édesdeden,
Egy elhagyott erdész kunyhóban aludt, hajszoltan, kimerülten.
Nagy nehezen felébresztették, csak nézett! Vámos hadnagy beszámolt,
Az utóbbi órák történéseiről. Élettel, már leszámolt...
Valahogy levágta magát és leesett a hevederből
És azonnal elkezdett kifelé szaladni az erdőből.
A szélén valaki rálőtt, erre befelé szaladt az erdőbe,
Majd rátalált a kunyhóra, ott elaludt, ebbe a kis fészekbe.
A pilóta csapat, este hétre visszaért a század támaszpontjára,
Ahol a bajtársak kitörő örömmel fogadták őket, áldomással!
Az alakulat pilótái, aznap öt légi-győzelmet arattak,
Pilótát nem vesztettek, csak egy gépet, mit lelőttek! Este, mulattak.
Hadvezetés, a pilóták kiemelkedő bátorságát honorálta.
Szobránczy századost, Vámos hadnagyot, egy-egy kitüntetéssel jutalmazta.
Vecsés, 2017. július 22. ? Kustra Ferenc
Kurt Rieder: ?Magyar fejlesztések a II. Világháborúban? c. dokumentumregénye alapján. A leírt esemény megtörtént.
II. Világháborúban: bevetés a Földközi tengeren?
A Földközi tengeren régebben őr-járatozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket? annak a végzet volt!
A hadműveleti naplóbeli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.
?Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.
Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.?
Periszkópmélységben a naszád? kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló? neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.
A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, ?los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése?!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.
Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.
Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette?
Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.
Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül? Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ? Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna? ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni?
A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd? szétszakadt.
Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll?
Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni?
Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.
Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...
A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!
Vecsés, 2017. január 2. ? Kustra Ferenc
A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. Megmenekülés a víz alatti pokolból?
A Földközi tengeren régebben őr-járatozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket? annak a végzet volt!
A hadműveleti naplóbeli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.
?Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.
Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.?
Periszkópmélységben a naszád? kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló? neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.
A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, ?los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése?!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.
Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.
Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette?
Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.
Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül? Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ? Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna? ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni?
A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd? szétszakadt.
Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll?
Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni?
Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.
Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...
A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!
Vecsés, 2017. január 2. ? Kustra Ferenc
A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. Megmenekülés a víz alatti pokolból?
