Idő 
Értékelés 
Értékelés Harctéri meditáció, versben, apevában és senrjú -ban…
Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.
Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.
Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,
Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?
Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?
Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…
Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.
Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!
Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.
Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!
Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.
A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.
Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.
A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…
Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.
Bizakodón gondoltam mindig, a ridegen hideg tél is lehet szép,
De ma már tudom, ha ezt látjuk, akkor jobb ha, elővett régi fénykép…
Itt mintha dézsából öntenék ránk a hideget,
Így ezt, aztán jól beszívjuk, árokban eleget.
Recseg a vastag hóréteg-jég, amikor rátaposok,
De nem marad meg a nyomom, amit a talpammal nyomok.
Hazafelé menne már a lelkem, itt maradni nem kéne...
Unja és már fél, feladná a harcot, inkább hazatérne.
Otthon a tanyában jól érezné magát, ott nem is félne,
Aki általában sem tud örülni semminek, sem életnek,
Az, sosem fog örülni, hogy is örülne itt a nagy semminek…
De, bizony én itt kemény negyven fokban, mit mondjak a lelkemnek?
Fájó, hazavágyó szívedre a felcser gyógyírt itt, kiad?
Valaki letörli az arcra fagyott könnyet, vagy ott marad?
Egy ilyen ólomsúlyú lelket kiszabadítani ki fog?
Vagy talán van a zsebedben, osztandó, pár töltetlen cukrod?
Jeges hóba, lecsüng a kevés remény ága,
Valós katonasorsot legott szív magába,
Aztán rátekeredik, csüngő jégcsap szálra…
Óh! Te végtelen hómező, nem ismerlek régen,
De, már tudom, hogy Te vagy a halál itt a végen…
Mondták, kik régen vannak itt és ismernek régen.
Bénára fagyott ajkam üvölt, vad, néma szavakkal,
Térdre hullik a fájdalom, le nem írott mondattal…
A száj összezárva, arcomon dühöng, heves közöny,
Mellettem, hideg szánalom, de itt marad örökkön!
Megfagyott halottak vidéke ez, amerre én most járok,
Elmúltak az emberi szép idők, meditálok, megállok…
Vacog, minden porcikám... fázástól reszketve csak mélázok.
Mondják a költő lelke örök, azt halál, nem veszejti el soha,
Testét, ha sír elnyeli, lelkét nem tépi a féreg metszőfoga!
Ő maga az örökös remény... olvasói szívében tovább él,
Életben tartja a sok költemény, lám holtában is csak tovább él!
*
Tűz
Érlel
Sok lávát.
Lehelek én
Sok fagyott párát!
*
Hideg átölel,
Vastag hó akadályoz!
Nincs, ki elföldel…
*
Mit adjak fel én?
Még élek… peremsávban.
Bumm, bumm! Rám lőnek…
*
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
Ha a vize zavarossá válna, csak nézném, múlást várván…
Ha fűzfa lennék, egyik ágamat a vízbe lógatnám,
De ebből tudnám, itthon vagyok, ez a szeretett hazám!
Nem látszik a művem a ceruzám hegyében…
Nem látszik, hogy fagy meg a vér, a véredényben.
Nem látszik, hogy itt mindenkinek sír a lelke…
Nem látszik, hogy innen mindenki hazamenne?
Jaj, de lennék én, akár magányos fa a mi Tiszánk partján!
A jeges szél sem bántaná, csak játékos lenne a lombján…
De itt az Uriv melletti hómezőn, álomkép, nincs játékosság,
Itt az ég kegyetlen haragja, a hóvihar, maga az aljasság.
A parancsnokom azt kívánja, hogy bátran öljem le az ellent!
Mikor is, itten félni olyan, hogy a katona folyton szellent…
Szabadulni nem lehet, mintha zárda vasajtója csukva lenne,
Menne, innen bíz’ a meggyötört… messze futna innen, ha lehetne.
Én írok nektek, amit tudok, meg ami eszembe jut,
És bizony, nem tudom, hogy látom e még otthont, kis falut…?
*
Zsebet dagasztja
Az a sok megírt versem.
Meghalok? Elvész…
*
Itt,
Papi
Áldások
Csatázáshoz…
Hah! Golyó ellen?
*
Folyton-folyvást csak rátok gondolok,
Szeretteim, gyerekek, rokonok.
A költök lelke olyan, mint egy földi-síron túli látomás,
Az majd át tőri a végtelen valóságot, mint az áldomás…
Ha majd felnéztek, látjátok, milyenek a csillagok fényei,
Jusson eszetekbe, hogy Urivnál ott maradtak a léptei…
Vecsés, 2016. november 11. – Kustra Ferenc József - Az apeva, 5 soros új, magyar versforma és soronkénti szótagszám kötöttsége van: 1-2-3-4-5. Szavakat tördelni tilos!
Íródott: történelmi visszaemlékezésként az ottveszett katonáinkért.
A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!
Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…
Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?
Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.
Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?
Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.
A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…
Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.
Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.
Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.
1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…
A gőz-teherhajó neve Yucatan, illetősége mexikói,
A születése ideje régi, majdnem századforduló eleji…
A tehergőzös szépen, teljesen fel volt újítva, jól ment,
A kapitány nagyon sietett, űzte, hajtotta a gépet…
A kéményéből vastag, sűrű füst gomolygott,
Maga mögött így, hosszú, sötét fátyolt húzott.
San Franciscóból indult hosszú útra, 1942 februárjában,
Rakterében élelmiszerek, gyógyszerek garmadában,
Vitt negyven utast is… tengeri háború árnyékában.
A Midway szigetek felé mentek és ott kikötöttek,
Majd a terv az volt, a Baker szigeteknél is kikötnek.
Végállomásnak Sydneyt jelölték, mint végső kikötőnek.
Miguel García kapitány a látcsövével hosszan kutatta a láthatárt,
De semmit nem látott, de más hajónak, füstnek nyoma sem volt... a nagy semmi kitárt…
Félt a japán tengeralattjáróktól, bízott, hogy a hajó, támadása kizárt.
***
Valahol az óceán végtelen vízében, egy óriási lény úszott!
Úgy festett, mint valami gigantikus kardhal, előre araszolgatott.
A végeláthatatlan, sötét, nagy-mély víz, itt még ilyet, sohasem látott…
Sok ezer kilométert tett meg -rótt le- egyhuzamban,
Ám csöppet sem fáradt el, ahogy haladt óceánban.
Már a neve kimondása is alapja volt riadalomnak,
Így neve helyett, előszeretettel hívták, acélcápának!
A szörny, alig várta, hogy préda kerüljön az útjába
És ha, ez megtörtént, lecsapott, nem állt fenn habozása.
Tökéletes, formált testével, a gyorsaságra termett,
Otthon volt a víz alatt, a felszínen, szinte lebegett.
Csupa sík áramvonal volt,
Csupa fényes síkosság volt,
Csupa finoman súrlódás.
Csupa dermesztő borzongás.
***
A teherhajón volt egy magyar utas, Moldway nevű magyar geológus.
Nem volt beszédes, a Kanadában született magyar hidrogeológus.
Benne volt, és már napok óta egy társasággal együtt kártyázott,
Egy francia háborús kérdésére, most először nyilatkozott.
***
A szörny nyugatról keletre tartott, átlépte már a dátumvonalat,
Vagyis a száznyolcvanadik hosszúsági kört… követte útvonalat.
Víz alatt a villanymotorok hajtották, növelték a megtett kilométert
És így a villamos hajtással is bizony megtett óránként húsz kilométert.
Tökéletesen megtervezett testének hossza, elérte: hetvenöt métert.
Felszínen, dízel hajtóművei dupla sebességre is képesek voltak,
Villanyáramos uszonyai -kívül voltak- csendesen, halkan duruzsoltak.
Ez a cápa nem ismert fáradtságot, akár tízezer kilométert úszott,
Tartalék levegője, szükségben negyvennyolc órára is elegendő volt.
Most, célszerűen periszkópmélységben kellett neki haladni,
Így igyekezett észrevehetetlenségével, meglapulni…
Lehallgató füleivel, idegen zajok után fürkészett,
Periszkópja látómezejével folyvást, körbe-körbekémlelt.
(HIAQ)
Csupa büszkeség volt!
Csupa vég-határozottság,
Céltudatossággal…
***
A szűk társaságban volt magyar, amerikai, francia, angol.
Ők álltak össze kártyázni és beszélgetni, főként unalomból.
Beszélgettek játék közben, taglalták a háborút, ami landol...
Az amerikai, hajóépítő mérnök volt és dolgozott német
Tengeralattjáró gyárakban, így ismerte a hajókat… ezeket.
Elmondta, ez egy alattomos háború és nagyon kegyetlen,
A hajóra semmi nem utal, nem látni, nincs a vízfelszínen.
A periszkóp feje, csak egy kicsiny pont a nagy hullámok között,
Jó távcső, gyakorlott szem kell, hogy a kereső, észrevegye őt.
Ha periszkóp látszik
Kétségek tovább fennállnak.
Ellenség vagy barát?
Az U-boot elnevezés: Az Unterseeboot, „tenger alatti hajó” kifejezés kezdőbetűje
És utána van a lajstromszáma, ez együtt a pontos beazonosítás tökéletes kifejezője.
Saját köreikben használják a „naszád” megnevezést, mert sok a hasonlóság… a naszádok és közötte.
***
A szörny továbbra is egyenesen keletnek tartott,
A tizenötödik szélességi körnél haladott.
A szabályosan formált testét, hengeres, képzett cső alkotta,
Mely átmérője, majdnem öt méter elől-hátul vékonyodva.
Hihetetlen szilárd fölépítése adta képesség…
Csupa törhetetlen acél, vad erő, tudat-kevélység…
***
Az angol lord visszatért a tengeralattjáró-mesés témájához
És kérte az amerikait, kezdjen hozzá a fölvilágításhoz.
Kérte, hogy meséljen nekik, erről az igen fura járműről,
Mert nekik nincsenek még ismereteik, mint pl., a repülőről.
***
A monstrum a vízben, rendíthetetlenül fúrta magát előre,
A felszíni hullámok nem akadályozták őt, nyakra-főre…
A felépítménye, a középre ráépített…
Három lépcsős torony mi, magasan emelkedett.
Jó magas volt, két embermagasságú lehetett…
A tetőn emelkedett magasba a fő-, és légtérfigyelő periszkópja,
És itt kapott helyet a rádió, forgó és oly' méretes rúdantennája.
Huzalantennáját rögzítették hátul a toronyhoz,
Elől az orrtőkén kialakított, direkt kampóhoz.
A taton pedig odaerősítést nyert, spéci bakhoz.
Van két nagy fedélzeti géppuskája
Mi a felépítményt körben uralja.
Ez a leghatásosabb felszíni fegyvere,
Bizony, körbeforgathatónak lett szerelve.
A nyolcvannyolc milliméteres felszíni hajóágyú,
A torony előtt lakott és kissé sem volt csendes-bárgyú.
*
Csupa fenyegetés,
Csupa vad kíméletlenség.
Maga a borzalom.
***
Az amerikai Brookman hajó mérnők mesélte tovább:
A toronyból egy acéllétra a mélybe vezet alább…
Ha a hajóba leereszkedünk rajta sebtében,
Ott vagyunk a központi, nagy irányító teremben.
Ha a tat felé indulva először hátra megyünk,
Először a legénységi hálóterembe érünk.
A padozat alatt találhatók, az akkumulátorok,
Majd a dízelek, vetőcsövek és tárolókon torpedók.
Az irányító teremből menve, előre az orrész felé,
Át kell, bújunk szűk nyílásokon, mert út vezet, csak arrafelé.
Balra a kapitány fülkéjét megtaláljuk,
Jobbra a rádiós fülkéjét megtaláltuk.
Ezt követi a tiszti szállás,
Padozat alatt, akkuállás.
Tovább, elől vannak újabb lanszírozó csövek,
Meg a torpedótárolók, mik nem harci díszek.
*
Ez biz’ félelmetes
Jármű, védekezés van-e?
Ez sem csodafegyver…
*
A legsebezhetőbb, ha fent a felszínen úszik,
De, ez különleges hajó, folyvást ügyeskedik.
Nappal a vízfelszín alatt úszva, jól rejtőzködik,
Esetleg periszkóp mélységig, talán emelkedik.
Éjjelente meg harci cselekményben bővelkedik.
Kevéssé felderíthető, ha a víz alatt halad, észrevehetetlen,
Ha, meg a mélyben mozdulatlanul áll csendben, csaknem felderíthetetlen.
A legkritikusabb pillanat, amikor felszínt a periszkóp áttöri,
Meg könnyen lehet, hogy meglátja egy repülőgép, ami éppen közeli.
Ezek a naszádok vészmerülés esetén gyorsan eltűnnek,
Tíz másodperces közepes teljesítménnyel, már jól merülnek.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc József – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
A gőz-teherhajó neve Yucatan, illetősége mexikói,
A születése ideje régi, majdnem századforduló eleji…
A tehergőzös szépen, teljesen fel volt újítva, jól ment,
A kapitány nagyon sietett, űzte, hajtotta a gépet…
A kéményéből vastag, sűrű füst gomolygott,
Maga mögött így, hosszú, sötét fátyolt húzott.
San Franciscóból indult hosszú útra, 1942 februárjában,
Rakterében élelmiszerek, gyógyszerek garmadában,
Vitt negyven utast is… tengeri háború árnyékában.
A Midway szigetek felé mentek és ott kikötöttek,
Majd a terv az volt, a Baker szigeteknél is kikötnek.
Végállomásnak Sydneyt jelölték, mint végső kikötőnek.
Miguel García kapitány a látcsövével hosszan kutatta a láthatárt,
De semmit nem látott, de más hajónak, füstnek nyoma sem volt... a nagy semmi kitárt…
Félt a japán tengeralattjáróktól, bízott, hogy a hajó, támadása kizárt.
***
Valahol az óceán végtelen vízében, egy óriási lény úszott!
Úgy festett, mint valami gigantikus kardhal, előre araszolgatott.
A végeláthatatlan, sötét, nagy-mély víz, itt még ilyet, sohasem látott…
Sok ezer kilométert tett meg -rótt le- egyhuzamban,
Ám csöppet sem fáradt el, ahogy haladt óceánban.
Már a neve kimondása is alapja volt riadalomnak,
Így neve helyett, előszeretettel hívták, acélcápának!
A szörny, alig várta, hogy préda kerüljön az útjába
És ha, ez megtörtént, lecsapott, nem állt fenn habozása.
Tökéletes, formált testével, a gyorsaságra termett,
Otthon volt a víz alatt, a felszínen, szinte lebegett.
Csupa sík áramvonal volt,
Csupa fényes síkosság volt,
Csupa finoman súrlódás.
Csupa dermesztő borzongás.
***
A teherhajón volt egy magyar utas, Moldway nevű magyar geológus.
Nem volt beszédes, a Kanadában született magyar hidrogeológus.
Benne volt, és már napok óta egy társasággal együtt kártyázott,
Egy francia háborús kérdésére, most először nyilatkozott.
***
A szörny nyugatról keletre tartott, átlépte már a dátumvonalat,
Vagyis a száznyolcvanadik hosszúsági kört… követte útvonalat.
Víz alatt a villanymotorok hajtották, növelték a megtett kilométert
És így a villamos hajtással is bizony megtett óránként húsz kilométert.
Tökéletesen megtervezett testének hossza, elérte: hetvenöt métert.
Felszínen, dízel hajtóművei dupla sebességre is képesek voltak,
Villanyáramos uszonyai -kívül voltak- csendesen, halkan duruzsoltak.
Ez a cápa nem ismert fáradtságot, akár tízezer kilométert úszott,
Tartalék levegője, szükségben negyvennyolc órára is elegendő volt.
Most, célszerűen periszkópmélységben kellett neki haladni,
Így igyekezett észrevehetetlenségével, meglapulni…
Lehallgató füleivel, idegen zajok után fürkészett,
Periszkópja látómezejével folyvást, körbe-körbekémlelt.
(HIAQ)
Csupa büszkeség volt!
Csupa vég-határozottság,
Céltudatossággal…
***
A szűk társaságban volt magyar, amerikai, francia, angol.
Ők álltak össze kártyázni és beszélgetni, főként unalomból.
Beszélgettek játék közben, taglalták a háborút, ami landol...
Az amerikai, hajóépítő mérnök volt és dolgozott német
Tengeralattjáró gyárakban, így ismerte a hajókat… ezeket.
Elmondta, ez egy alattomos háború és nagyon kegyetlen,
A hajóra semmi nem utal, nem látni, nincs a vízfelszínen.
A periszkóp feje, csak egy kicsiny pont a nagy hullámok között,
Jó távcső, gyakorlott szem kell, hogy a kereső, észrevegye őt.
Ha periszkóp látszik
Kétségek tovább fennállnak.
Ellenség vagy barát?
Az U-boot elnevezés: Az Unterseeboot, „tenger alatti hajó” kifejezés kezdőbetűje
És utána van a lajstromszáma, ez együtt a pontos beazonosítás tökéletes kifejezője.
Saját köreikben használják a „naszád” megnevezést, mert sok a hasonlóság… a naszádok és közötte.
***
A szörny továbbra is egyenesen keletnek tartott,
A tizenötödik szélességi körnél haladott.
A szabályosan formált testét, hengeres, képzett cső alkotta,
Mely átmérője, majdnem öt méter elől-hátul vékonyodva.
Hihetetlen szilárd fölépítése adta képesség…
Csupa törhetetlen acél, vad erő, tudat-kevélység…
***
Az angol lord visszatért a tengeralattjáró-mesés témájához
És kérte az amerikait, kezdjen hozzá a fölvilágításhoz.
Kérte, hogy meséljen nekik, erről az igen fura járműről,
Mert nekik nincsenek még ismereteik, mint pl., a repülőről.
***
A monstrum a vízben, rendíthetetlenül fúrta magát előre,
A felszíni hullámok nem akadályozták őt, nyakra-főre…
A felépítménye, a középre ráépített…
Három lépcsős torony mi, magasan emelkedett.
Jó magas volt, két embermagasságú lehetett…
A tetőn emelkedett magasba a fő-, és légtérfigyelő periszkópja,
És itt kapott helyet a rádió, forgó és oly' méretes rúdantennája.
Huzalantennáját rögzítették hátul a toronyhoz,
Elől az orrtőkén kialakított, direkt kampóhoz.
A taton pedig odaerősítést nyert, spéci bakhoz.
Van két nagy fedélzeti géppuskája
Mi a felépítményt körben uralja.
Ez a leghatásosabb felszíni fegyvere,
Bizony, körbeforgathatónak lett szerelve.
A nyolcvannyolc milliméteres felszíni hajóágyú,
A torony előtt lakott és kissé sem volt csendes-bárgyú.
*
Csupa fenyegetés,
Csupa vad kíméletlenség.
Maga a borzalom.
***
Az amerikai Brookman hajó mérnők mesélte tovább:
A toronyból egy acéllétra a mélybe vezet alább…
Ha a hajóba leereszkedünk rajta sebtében,
Ott vagyunk a központi, nagy irányító teremben.
Ha a tat felé indulva először hátra megyünk,
Először a legénységi hálóterembe érünk.
A padozat alatt találhatók, az akkumulátorok,
Majd a dízelek, vetőcsövek és tárolókon torpedók.
Az irányító teremből menve, előre az orrész felé,
Át kell, bújunk szűk nyílásokon, mert út vezet, csak arrafelé.
Balra a kapitány fülkéjét megtaláljuk,
Jobbra a rádiós fülkéjét megtaláltuk.
Ezt követi a tiszti szállás,
Padozat alatt, akkuállás.
Tovább, elől vannak újabb lanszírozó csövek,
Meg a torpedótárolók, mik nem harci díszek.
*
Ez biz’ félelmetes
Jármű, védekezés van-e?
Ez sem csodafegyver…
*
A legsebezhetőbb, ha fent a felszínen úszik,
De, ez különleges hajó, folyvást ügyeskedik.
Nappal a vízfelszín alatt úszva, jól rejtőzködik,
Esetleg periszkóp mélységig, talán emelkedik.
Éjjelente meg harci cselekményben bővelkedik.
Kevéssé felderíthető, ha a víz alatt halad, észrevehetetlen,
Ha, meg a mélyben mozdulatlanul áll csendben, csaknem felderíthetetlen.
A legkritikusabb pillanat, amikor felszínt a periszkóp áttöri,
Meg könnyen lehet, hogy meglátja egy repülőgép, ami éppen közeli.
Ezek a naszádok vészmerülés esetén gyorsan eltűnnek,
Tíz másodperces közepes teljesítménnyel, már jól merülnek.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc József – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Lelenc voltál, de
Hazahoztunk, családba.
Szép együttélés.
*
Egyetlen barát!
Haláláig hűséges.
Viszont szeretet.
*
Hajnal, harmatcsepp.
Szőrzet. Napsugár szárít.
Ne félj, lesz kaja.
*
Lábad elvinne,
Érzed várnak csillagok…
Egy család vagyunk.
*
Mennél, de hová?
Körülmények kötöttek.
Maradj, jó együtt.
*
Szabadság álom…
Itt nálunk az otthonod.
Udvar… végtelen.
*
Láncot nem szeret.
Gazdi, mindenekelőtt!
Életét adja!
*
Kutya, lánc rabja?
Belső hűség töretlen.
Könyörgő szemek!
*
Vad természetű,
Így futóláncon vakkant.
Szabadsághiány.
*
Röghöz kötöttség.
Hosszú lánc sem szabadság.
Lánc… szerető szív!
*
Kutya rabláncon?
Erős, nem szabadulhat.
Szabadság vágya…
*
Macska kergető,
Haragosa, más kutya!
Póráz rabságban!
*
Védi a házat,
Idegenre haragszik.
Gazdi az isten.
*
Saját testőröm.
Szeretet. Idomítás.
Utcán szájkosár.
*
Nappal is alszik.
Éjszaka ébren véd-óv.
Bizalom szobra.
*
Vicsori látvány!
Rettegést kiváltóan…
Nyáladzó száj. Düh.
*
Postást utálja.
Kéményseprőt meg, fogja.
Családszerető!
*
Kutya is szeret,
Néz az okos szemével.
Rózsaszín nyelv lóg.
*
Gyermekszerető.
Működő gyermekjáték.
Vigyázni nem árt.
*
Kutyabarátság.
Kutya morog, ember fél.
Ez kutya dolga.
*
Halkan moroghat.
Figyelmeztet vagy támad?
Óvatosság jó!
*
Van szánhúzó és
Van biz’ őr, meg nyomozó.
Van vakvezető.
*
Van kicsi öleb,
Vadász, meg hegyi mentő.
Meg farkas ölő!
*
A fajtisztával
Kereskednek. Eladók.
De mily’ a vevő?
*
A keverékek
Szívósabbak. Tűrőbb!
Fajtaváltozat.
*
Enni napjában
Egyszer kell neki adni.
Heti egy szünet.
*
Csak egyszer eszik.
Zajt hall! Legott éber lesz.
Riasztva ugat!
*
Kutya ugatás
Nem hallik fel az égig.
Embernek szól ez.
*
Másképpen ugat
Ha éhes, vagy bejönne.
Éjjel, vonyíthat.
*
Simogatás vágy.
Tetszés nyilvánítása.
Hanyatt fekve vár.
*
Gyengédséget kér.
Mindent csak szívvel dönt el.
Játékos lélek.
*
Játszani szeret,
Apportozás, kedvence.
Dobd, és már hozza!
*
Örömugatás,
Ha a gazdi hazaért.
Hozza, apportfát.
*
Lélekeredet!
Becsület szobra: kutya.
Feltétlen hűség!
*
Barátság szobra!
Igaz barát! Érdek nincs.
Haláláig hű!
*
A japán kutyus,
Kilenc évig várt gazdit!
Állomáson halt…
*
Nyár. Vakarózik.
Élősködők. Fürdetés.
Mint ázott ürge.
*
Elmenni készül…
Nem ugat… szomorún néz…
Simogatást vár…
*
Léces kerítés,
Kitört lécek. Megszökött.
Gyerek folyvást sír.
Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. [Csak akkor haiku a neve, ha kizárólag megszemélyesítetlen természetről szó. Minden más téma = senrjú!]
Hazahoztunk, családba.
Szép együttélés.
*
Egyetlen barát!
Haláláig hűséges.
Viszont szeretet.
*
Hajnal, harmatcsepp.
Szőrzet. Napsugár szárít.
Ne félj, lesz kaja.
*
Lábad elvinne,
Érzed várnak csillagok…
Egy család vagyunk.
*
Mennél, de hová?
Körülmények kötöttek.
Maradj, jó együtt.
*
Szabadság álom…
Itt nálunk az otthonod.
Udvar… végtelen.
*
Láncot nem szeret.
Gazdi, mindenekelőtt!
Életét adja!
*
Kutya, lánc rabja?
Belső hűség töretlen.
Könyörgő szemek!
*
Vad természetű,
Így futóláncon vakkant.
Szabadsághiány.
*
Röghöz kötöttség.
Hosszú lánc sem szabadság.
Lánc… szerető szív!
*
Kutya rabláncon?
Erős, nem szabadulhat.
Szabadság vágya…
*
Macska kergető,
Haragosa, más kutya!
Póráz rabságban!
*
Védi a házat,
Idegenre haragszik.
Gazdi az isten.
*
Saját testőröm.
Szeretet. Idomítás.
Utcán szájkosár.
*
Nappal is alszik.
Éjszaka ébren véd-óv.
Bizalom szobra.
*
Vicsori látvány!
Rettegést kiváltóan…
Nyáladzó száj. Düh.
*
Postást utálja.
Kéményseprőt meg, fogja.
Családszerető!
*
Kutya is szeret,
Néz az okos szemével.
Rózsaszín nyelv lóg.
*
Gyermekszerető.
Működő gyermekjáték.
Vigyázni nem árt.
*
Kutyabarátság.
Kutya morog, ember fél.
Ez kutya dolga.
*
Halkan moroghat.
Figyelmeztet vagy támad?
Óvatosság jó!
*
Van szánhúzó és
Van biz’ őr, meg nyomozó.
Van vakvezető.
*
Van kicsi öleb,
Vadász, meg hegyi mentő.
Meg farkas ölő!
*
A fajtisztával
Kereskednek. Eladók.
De mily’ a vevő?
*
A keverékek
Szívósabbak. Tűrőbb!
Fajtaváltozat.
*
Enni napjában
Egyszer kell neki adni.
Heti egy szünet.
*
Csak egyszer eszik.
Zajt hall! Legott éber lesz.
Riasztva ugat!
*
Kutya ugatás
Nem hallik fel az égig.
Embernek szól ez.
*
Másképpen ugat
Ha éhes, vagy bejönne.
Éjjel, vonyíthat.
*
Simogatás vágy.
Tetszés nyilvánítása.
Hanyatt fekve vár.
*
Gyengédséget kér.
Mindent csak szívvel dönt el.
Játékos lélek.
*
Játszani szeret,
Apportozás, kedvence.
Dobd, és már hozza!
*
Örömugatás,
Ha a gazdi hazaért.
Hozza, apportfát.
*
Lélekeredet!
Becsület szobra: kutya.
Feltétlen hűség!
*
Barátság szobra!
Igaz barát! Érdek nincs.
Haláláig hű!
*
A japán kutyus,
Kilenc évig várt gazdit!
Állomáson halt…
*
Nyár. Vakarózik.
Élősködők. Fürdetés.
Mint ázott ürge.
*
Elmenni készül…
Nem ugat… szomorún néz…
Simogatást vár…
*
Léces kerítés,
Kitört lécek. Megszökött.
Gyerek folyvást sír.
Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. [Csak akkor haiku a neve, ha kizárólag megszemélyesítetlen természetről szó. Minden más téma = senrjú!]
