Pörög a rozsdás gyártósor,
Meg nem áll, hajt szüntelen.
Egyforma, örökös folyamat,
Monoton, jól bevált ütemen.

Szalagnál kimerült angyalok,
Kifakult, sűrű véres szárnyaik.
Még dobogó, jegesen vérző,
Sötét massza lepte vágyaik.

Isten kiadja időtlen parancsát,
Kegyetlen, igazi vezérigazgató.
Darabszám a minőség felett,
Az egyedi itt el nem fogadható.

Halált öntenek emberi formába,
Megkapjuk örökös börtönünk.
Az Úr nyugtázza, továbbengedi,
Vékony héjú törékeny kelyhünk.

Húskampón viszik a testeket,
Végső lépés ez a lélekcsarnok.
Felvágják még üres mellkasunk,
Keserű elmúlást lehelnek bele.
Sorsunk mától, hogy meghalunk.

Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!

Valahol távol, a föld egyik zugában,
A párok, házasság előtti szertartásban,
Bizonyítanak szerelem próbájában.
Szellemi tanításokat követve,
Áldást kérnek frigyükre.
Az áldást, tanító mestereik adják,
Vagy nem, ahhoz mérten,
Mit ír lelkük a sorskönyvében!
Ezt mindig csak a férfi kérheti,
A szertartást, csak ő kezdeményezheti.
Templomban, szellemi tanítók előtt kér áldást,
Párjának adni kívánt gyűrűkre.
S az áldás után engedélyt kapnak frigyükre.
Ha a tiszta szándék három hónapon át megmarad,
A szellemi tanítók előtti eljegyzés áldott marad.
Ám, a földi esküvő legalább még egy évet várat,
Hiszen a szerelmesek próba évük alatt,
Szellemi vezetés által követik csillagzatukat.
Amikor a férfi lelke megérett arra,
Hogy szerelmét és életét párjának felajánlja,
Karikagyűrűjét nőjének elfogadásra ajánlja.
Amikor a nő e gyűrűt elfogadta,
A férfi gyűrűje szívét körbefonta.
Viszonzásul a nő is felajánlja,
Így kettejük szíve van gyűrűbe zárva.

Augusztusi éjszakák
messzi hulló csillagok
lobogjatok maradjatok még
amíg lehet hiába
hogy elmúlt a nyár
s nem vágyja már senki
a tüzeket
a mélységek is hiába
énekelnek
s hiába kérkednek
az illatok
a fákon fürtökben
leng a fény
alattuk feléd hiába
ballagok
mert hiába volt a pillanat
nem maradt velem csak
emléke verdes még
kitakart szívemen
nélküled forgok az idő
pörgettyűiben
míg fölöttünk
változnak az évszakok
egyszer majd a végtelenben
én is elveszek
se neked sem másnak
többé nem leszek
mint az idei nyár
mint a messzi hulló
csillagok

Szeretsz-e majd
ha hozzád érek
ha megérint lázas gyönyörűségem

ha csókjaim vadul küzdenek
a száddal
ha harapsz ha haraplak

ha
szenvedélyes vággyal
tenyeremben tartalak

ha
forró ujjaimmal
öled dús moháját markolom

és
öled édes háromszögét
csókolgatom

ha zsarátnok nyelvem
finoman
izgat

majd
nedves ajkaidat
forró számba adja

hogy élvezz
minden nyelvcsapást
minden csókot

hogy gyönyörű csípőd
önkéntelen mozdulatával
a számra szorítson

szeretsz-e majd
ha rád borulok
lázas lüktetésedre várva

nagy csókokat csókolva
édes szádra

s viszonzod-e az akarásom

még titok vagy nekem
akiről csak álmodozom

akiért csak virrasztok
akit várok
minden

vágyakozó álmatlan
éjszakámon

ne tétovázz ! ne késlekedj !
hisz oly rövid ez a tékozló élet
fogadj karjaidba

ölelj meg
térdre hullva mondom
ezt a fohászt érted