Ne zárj be engem hideg szobába,
ahol már nincsen semmi sem,
csak a falakról gyöngyöző pára,
melytől a hideg is kilel.

Ne zárj be engem hideg szobába,
ahol már nem fűt semmi sem,
hadd maradjak a karodba zárva!
Tudod, ott nem fázom sosem.

Ne zárj be engem sötét szobába,
hol semmi sem világít nekem,
hol nincs fény, amelynek villanása
lámpásként világít nekem.

Ne zárj be engem. Tudod, hogy félek!
Nélküled oly magam vagyok!
Sötét szobában, korom sötétben,
többé már nem álmodok.

Ne tarts béklyóban! Nem bírom úgysem!
Tudod, hogy új fáj nekem,
s minden láncomat széjjeltépem,
ha kell, hogy szabad legyek.

Engedj szabadon! Ne félts engem!
Hisz tudod, hogy olyan vagyok,
mint a madár, mely szabadon szárnyal,
s visszatérek, hisz tudod.

Nem kell semmi, csak bízz meg bennem,
ahogyan én is, hisz tudod:
tetőled árad minden fény rám,
s boldog csak veled vagyok.

Keresztelő köszöntő!
Kicsi élet szívből köszöntelek,
nagyon vártunk már téged.
Édesanyád óvott védett,
9 hónapig a méhében hordott téged.
Nem volt könnyű hidd el,
főleg mikor tornázni kezdtél el.
Nyújtózkodtál, cseperedtél,
s hamar meg is érkeztél.
Szüleidnek szeme fénye,
testvéreidnek büszkesége.
Téged ünnepel ma a család apraja-nagyja.
Hisz ma az ÚR reád áldását adja.
Mi vagyunk a kereszt-szüleid,
számíthatsz ránk mindig.
S ha valamit szüleid megtíltanak,
gyere csak hozzánk nálunk mindent szabad!
Igérjük vigyázunk rád mindig,
szívünk utolsó dobbanásaig.
Szüleidnek csak annyit kívánok,
hogy, te ne aludd át az összes éjszakát!
Játsz és nevess éjjel-nappal.
Tudja meg mindenki a házban,
hogy megérkeztél a családban.
Anyukádnak légy jó gyermeke,
ne sírj sokat mert aggódna szíve.
Apukádnak sírhatsz bátran!
Kívánunk neki erőt egészséget,
hogy szépen gyűjtse az ezreseket,
hisz kell majd cumi, pelenka,
nem lesz egy perc nyugalma!
Mégis te vagy minden boldogsága.
Kicsi gyermek Isten hozott.
Köszönjük, hogy Isten nekünk adott!

Színesre rajzolnám az egész világot,
hogy nektek sokkal jobb legyen,
letépnék minden bánat virágot,
hogy ne szomorítson semmi sem.

Rajzolnék nektek rózsaszín felhőt,
mely átszínezi a kék eget,
eltüntetném a vöröslő villámot,
hogy ne féljen többé senki sem.

Rajzolnék nektek olyan zöld erdőt,
melyet nem tompít semmi sem,
hol az út mentén lila szarkalábak,
s pirosló pipacsok díszlenek.

Aranyló, sárga búzatáblát,
amelyből jut mindenkinek,
s a lágyan széthulló feketeföldet
széjjelosztanám köztetek.

Átszínezném a földre lehullott
Elszáradt, barna levelet,
s átfesteném az ég alján gyűlő
gomolygó, szürke felleget.

Messzire űzném a baljósló árnyat,
amely közöttük ott lebeg,
s teli rajzolnám ezüstfenyővel
a csupaszon maradt kerteket.

Rajzolnék rájuk fehér galambot,
mely az águkon megpihen,
had turbékoljon vidáman néktek,
hogy visszaadja a kedvetek.

Rajzolnék nektek olyan világot,
hol nem nélkülözne senki sem,
de nem tudok! Hisz nem vagyok mágus.
Csak imádkozom, hogy így legyen!

Édes imádottam, Karola,
Lehetne nyakába, nyest stóla…
Vennék, bíz’ magának,
Mutatná lányának.
Lennénk boldog család csapata.

Szeressen, ne kéresse magát,
Jöjjön már hozzám, adja magát.
Tenyérben hordoznám,
Lelkét pátyolgatnám.
Szívem hableánya… hí’ magát.

Mondja nekem, édes Karola,
Elvált életét, mire húzza?
Tíz éve egyedül,
Mily’ lehetetlenül…
Csomózzuk életünk, Karola!

Vecsés, 2021. március 4. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Lesz még itt, hogy a téllel egybefagynak a nyarak?
Lesz, hogy a tört mondatokban szétesnek a szavak…?
Akkor már nem fogunk az udvari lugasban ücsörögni?
És nem fogunk meleg tűzben nyárson, húsos szalonnát sütni?

Ha a sors ver, védd, szilaj legyél,
Ne add... magad ellen, ne tegyél...
Ha szerencséd van az életkerék, feléd is fordul
A szellőcske eláll, de még lehet… a vihar mozdul…

Lesz még itt jobb világ,
Lesz még itt új világ,
Csak ember teremtse meg
És ne adja magát meg...

Vecsés, 2014. május 12. - Kustra Ferenc József