Mama. Én félek a hosszú éjszakáktól!
Olyan sötét van, és te messze vagy!
Kiáltanék, de nem jön hang a számból,
s neved suttogom: mama! Merre vagy?


Úgy hiányzik a forró ölelésed,
s lágyan ringató, becéző szavad,
amely fátylat sző lehunyt szempillámra,
s olyan nyugodttá teszi álmomat.


Mama. Már érzem sűrű érverésed,
amely úgy lüktet, mint egy gyorsvonat,
mikor zakatol, míg robog a sínen,
de nekem mégis biztonságot ad.


Mint egy burok, mely úgy védelmez engem
körbefonódva, mint selyemszalag,
amely átölel gyöngéd érintéssel,
s úgy tapad rám, hogy szinte simogat.


Mama. Ölelj át. Maradj itt mellettem,
egészen addig, míg a pirkadat
aranysugárral simítja az arcom,
ne menj el mama! Őrizd álmomat!

A tegnap, örömet hozott,
De idő, mára visszakozott…
A jövő, még nem szándékozott…

A tegnapban, még meleg lángban éltem,
Mára ez már parázs lett, én úgy vélem…
Jövőre, a zsarátnokom is kihűl nékem.

A múlt idő lábjegyzetében minden szépet olvasok,
Mára már kiderült, hogy nem igaz, a hunyó én vagyok…
Jövőre, egy szakasznyi „adj király katonát” sem kapok…

Elporladt a sok közös örömünk,
Az idő magával vitte, tán’ hitte, ez örömünk…
A marha idő… ő is elporladt! Öröm ez nekünk?

Vecsés, 2016. augusztus 23. - Kustra Ferenc József – íródott, mint visszaemlékezés…

Március van. Zsúfolt a tér, és
egyre jönnek az emberek,
virágokkal és koszorúkkal,
így éltetve az ünnepet.
Szózatok szállnak messze a szélben,
így éltetve a hősöket,
akik egykoron miattunk haltak, kiontva drága vérüket.

Istenem! Add, hogy egyszer végre megadja azt az ég nekem,
hogy a sok vér, mit kiontottak,
végre már békét hozzon el.
Ne legyen könny. És szenvedés sem!
Ne forrjon többé gyűlölet!
Lobbanjon fel a szeretet lángja,
s melegítse a szíveket.

Legyen béke! És legyen jólét.
Add, hogy munkát és kenyeret
kapjon végre az is, ki eddig,
sovány kenyéren létezett.
Add, hogy az eszme valóra váljon
végre, s oly idő jöjjön el,
hogy érdemes legyen élni a földön,
Uram! Engedd, hogy így legyen!

A költő is meghal, ha időn túlhalad,
A sok léleksimogató műve: marad…
A költő, életében ír, költ, papírra ró és híven.
Isten talán megadja… majd ha elmegy, nyugodtan pihen.

Elfelejtik-e? Írásaiban oly' sok mindent rögzít,
Olvasók meg olvassák, még örömében... ló is nyerít!
Föntről figyeli, ha beszélgetnek műveiről és róla,
Már sokat írt a mának, sok műve meg is maradt, mint stóla…

Vecsés, 2015. január 31. – Kustra Ferenc József

Soha országban van egy kiszáradt folyó
Melyet csak száraz szemek látnak
Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
De mégis a s?rás napjára várnak.

Egy anya gyermekét szorongatja
Kit halálosan emészt a láz.
Gyógyulás már nincs kilátásban
S gyászos hangulatban borul a ház.
A síráson kívül nincs más fohász!

Az eltört játék, vérző orr,
Hát ilyen lett e ifjúkor?
E iskola év egy borzalom.
Ha panaszkodok megbánom?
Nem! Erre sírás napja alkalom!

Miféle gonosz előírás
Hogy férfi ki sír az hibáz?
Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette
Bátran s nyíltan megkönnyezte.
A hősnek sírás napja megengedte!

Sírás Napja keringet bennünket,
Szóval adjunk neki jogos nevet.
Nem számít, hogy ki és mi vagy,
De Sírás Napján le ne maradj,
S engedd meg hogy sírva fakadj!