Idő 
Értékelés 
Értékelés (Senrjon duó)
Este korán feküdtem,
Hajnalban, meg már elcsászkáltunk.
Micsoda álom…
*
Erőltetett menetben
Gyűrtük le ketten… ligeteket.
Micsoda álom!
**
(Leoninus)
Bagoly át volt fázva, szárnya kinyílta…, elrepült, éhséggel áldva.
Nem volt ugyan olyan kemény tél..., de az éhség is a holnaptól fél.
Bagoly amúgy meg jól repül, suhan…, sebesség szeretet kibuggyan.
**
(HIAQ duó – félhaiku lánc formátumban)
Valami furcsa volt,
Beledalolt mi…, fülembe.
Gyanú belém ücsült…
*
Valami furcsa volt,
Hallottam! (Erdőben vekker?)
Gyanúm erősödött!
**
(HAIfo duó – félhaiku lánc formátumban)
Kezdhetjük keresni?
Gyanú nagyon uralt.
Megálltam, ez vekker lehet!
*
Kezdhetjük keresni?
Veszetten csengetől…
Tisztás mely’ sarkában lehet?
**
(Leoninus)
Mérgesen ébredtem, mert este redőnyt le nem engedtem.
Mostan, hajnalban szemembe süt nap, tán’ még alszik a pap!
Elgondolkoztam, ha már igy esett, hogy a nap felkeltett!
Rájöttem közben, itt zörög a vekker..., tele van cekker.
Bagjunk’ hazaért-e? Elindult-e? Reggelije lesz-e?
(Bapeva)
Álom,
Hajnalban
Császkálgatunk.
Bagoly huhogott,
Vekker csenget amott.
Redőnyöm fenn felejtve,
Pap még alszik, én mérgesen,
Cekker zörög, titkokat rejtve,
Éhség űzi haza baglyunk szárnyát,
Nap süt szemembe, s ébredek mérgesen.
Vecsés, 2022. január 3. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.
Este korán feküdtem,
Hajnalban, meg már elcsászkáltunk.
Micsoda álom…
*
Erőltetett menetben
Gyűrtük le ketten… ligeteket.
Micsoda álom!
**
(Leoninus)
Bagoly át volt fázva, szárnya kinyílta…, elrepült, éhséggel áldva.
Nem volt ugyan olyan kemény tél..., de az éhség is a holnaptól fél.
Bagoly amúgy meg jól repül, suhan…, sebesség szeretet kibuggyan.
**
(HIAQ duó – félhaiku lánc formátumban)
Valami furcsa volt,
Beledalolt mi…, fülembe.
Gyanú belém ücsült…
*
Valami furcsa volt,
Hallottam! (Erdőben vekker?)
Gyanúm erősödött!
**
(HAIfo duó – félhaiku lánc formátumban)
Kezdhetjük keresni?
Gyanú nagyon uralt.
Megálltam, ez vekker lehet!
*
Kezdhetjük keresni?
Veszetten csengetől…
Tisztás mely’ sarkában lehet?
**
(Leoninus)
Mérgesen ébredtem, mert este redőnyt le nem engedtem.
Mostan, hajnalban szemembe süt nap, tán’ még alszik a pap!
Elgondolkoztam, ha már igy esett, hogy a nap felkeltett!
Rájöttem közben, itt zörög a vekker..., tele van cekker.
Bagjunk’ hazaért-e? Elindult-e? Reggelije lesz-e?
(Bapeva)
Álom,
Hajnalban
Császkálgatunk.
Bagoly huhogott,
Vekker csenget amott.
Redőnyöm fenn felejtve,
Pap még alszik, én mérgesen,
Cekker zörög, titkokat rejtve,
Éhség űzi haza baglyunk szárnyát,
Nap süt szemembe, s ébredek mérgesen.
Vecsés, 2022. január 3. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.
Ismerszem… az életem, nem más, mint pántlikába kötött sok-sok csorba…
Hetvenhét évemben végig csak szenvedtem ártatlanul… rossz rokona?
Mi van még hátra? Ki tudhatja, ki láthatja? Én, mint sorsa rokona?
*
Rövid élet is lehet, taroltlan…
Hosszú élet is lehet, társtalan…
Az életem végét én sem ismerhetem.
Az élet továbbiját, megismerhetem?
*
Sorsom ismeretlen, de biz' élnünk kell,
Örülhetünk, ha a lét feltölt hittel…
Vecsés, 2025. október 18. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásnak, alloiostrofikus versformában.
Hetvenhét évemben végig csak szenvedtem ártatlanul… rossz rokona?
Mi van még hátra? Ki tudhatja, ki láthatja? Én, mint sorsa rokona?
*
Rövid élet is lehet, taroltlan…
Hosszú élet is lehet, társtalan…
Az életem végét én sem ismerhetem.
Az élet továbbiját, megismerhetem?
*
Sorsom ismeretlen, de biz' élnünk kell,
Örülhetünk, ha a lét feltölt hittel…
Vecsés, 2025. október 18. -Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásnak, alloiostrofikus versformában.
Itt hagy engem hosszú éltem tavasza, de már látom, elmegy is a dereka…
Sorsom, nem engeded, hogy kezem rózsáid szakassza? Látom, már nincs alkalma…
Ezután tán' törvény lesz a korom értelem? Akkor minek leszek, ezt nem vélhetem…
Mindenfelől száz dühös ellen jön szemben velem, és mind játszik az ön kéjén velem…
Nem virítottál csak szépeket kerültem, de néha tévedtem és örültem.
Néha reggel már én is örültem, Láttam gondos estvéket, majd’ megőrültem…
Néha visszanéztem terád, mint honjokra a vitézek, ha dob-mars fölvonulni jelt ád.
Örömhöz nem vezettél báj halmain, de legalább pihegtem a barátok karjain.
Elmémnek nem adtál érteni titkokat, néha kaptam érteni sors-rajzolmányokat.
Már meg, hogy sóhajtásim nőjenek, azt míveled, hogy álmodásim elrepülnek veled…
Menj! Jobban terjeszd áldásidnak árjait, másnak szívében gerjeszd örömid lángjait.
Nekem elég egy szál virág, ha Te adni kész, meg egy csendes vígság… megesküdjék az ész!
Vecsés, 2023. január 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Kiss János (1770 – 1846) azonos c. verse átirataként leoninusban.
Sorsom, nem engeded, hogy kezem rózsáid szakassza? Látom, már nincs alkalma…
Ezután tán' törvény lesz a korom értelem? Akkor minek leszek, ezt nem vélhetem…
Mindenfelől száz dühös ellen jön szemben velem, és mind játszik az ön kéjén velem…
Nem virítottál csak szépeket kerültem, de néha tévedtem és örültem.
Néha reggel már én is örültem, Láttam gondos estvéket, majd’ megőrültem…
Néha visszanéztem terád, mint honjokra a vitézek, ha dob-mars fölvonulni jelt ád.
Örömhöz nem vezettél báj halmain, de legalább pihegtem a barátok karjain.
Elmémnek nem adtál érteni titkokat, néha kaptam érteni sors-rajzolmányokat.
Már meg, hogy sóhajtásim nőjenek, azt míveled, hogy álmodásim elrepülnek veled…
Menj! Jobban terjeszd áldásidnak árjait, másnak szívében gerjeszd örömid lángjait.
Nekem elég egy szál virág, ha Te adni kész, meg egy csendes vígság… megesküdjék az ész!
Vecsés, 2023. január 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Kiss János (1770 – 1846) azonos c. verse átirataként leoninusban.
A KOTLÓS NYÚL
Tréfás húsvéti versike
Húsvétnak közeledtével
dolgozott a nyúl nagy serényen.
Piros tojást festett fürgén,
szorgoskodva, le sem ülvén.
Ám a tojás fogytán volt már,
és kotlós sem élt a portán.
Mit volt mit tenni szegény nyúlnak,
csodát pottyantott hát; az Úrnak.
És azóta is nagy serényen
piros tojást tojik: minden évben.
Budatétény, 2018.
Tréfás húsvéti versike
Húsvétnak közeledtével
dolgozott a nyúl nagy serényen.
Piros tojást festett fürgén,
szorgoskodva, le sem ülvén.
Ám a tojás fogytán volt már,
és kotlós sem élt a portán.
Mit volt mit tenni szegény nyúlnak,
csodát pottyantott hát; az Úrnak.
És azóta is nagy serényen
piros tojást tojik: minden évben.
Budatétény, 2018.
(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
