Szófelhő » üres
« Első oldal
1
...
of
12
Idő    Értékelés
Szívem sötét rejtekében elrejtőzöm én.
Fájó emlék gyötör, lelkem legmélyén.
Álmaimban is néha feltűnik,
Belém mélyeszti karmát, majd eltűnik.

Álmomban madár voltam.
Oly kecsesen száltam
Mert minden az enyém volt!
Amerre tekintesz, a föld és az égbolt,

Forró álmaimból felébresztettél.
Átöleltél, majd a nyakamba leheltél.
De ez is álom volt, mint minden jó...
Ami éberen megmaradt arra nincsen szó.

Üres az ágyam, magányosan álmodok benne,
Lassan telik az éjszaka, mintha idő sem lenne.
Az idő megállt számomra, beleolvadtam én.
Magányom felemésztett, s én gubbasztok a legmélyén.

Szívem sötét rejtekében elrejtőzöm én.
Fájó emlék gyötör, lelkem legmélyén.
Álmaimban is néha feltűnik,
Belém mélyeszti karmát, majd eltűnik.
Beküldő: Máhonfai Zsanett
Pörög a rozsdás gyártósor,
Meg nem áll, hajt szüntelen.
Egyforma, örökös folyamat,
Monoton, jól bevált ütemen.

Szalagnál kimerült angyalok,
Kifakult, sűrű véres szárnyaik.
Még dobogó, jegesen vérző,
Sötét massza lepte vágyaik.

Isten kiadja időtlen parancsát,
Kegyetlen, igazi vezérigazgató.
Darabszám a minőség felett,
Az egyedi itt el nem fogadható.

Halált öntenek emberi formába,
Megkapjuk örökös börtönünk.
Az Úr nyugtázza, továbbengedi,
Vékony héjú törékeny kelyhünk.

Húskampón viszik a testeket,
Végső lépés ez a lélekcsarnok.
Felvágják még üres mellkasunk,
Keserű elmúlást lehelnek bele.
Sorsunk mától, hogy meghalunk.
Beküldő: Dénes Attila Richárd
Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.
Beküldő: Szabadi Tímea
Halkan csukd be az ajtót,
egyszer? itt minden és szegény,
egy szék, várj leporolom, ülj le,
illedelmes vagy, szoknyád simítod
térdeden, jól-nevelt mosolyod
viseled és halk vagy, és figyelsz.

Szeretem tekinteted,
ahogy szavaimra reagál,
néha szememben nézve megáll,
és elmosolyodsz, simogató mosoly,
a mindig komoly, az id?t oldja fel,
ne törjük meg a csendet.

Mivel kínáljalak?
Látod, üres az asztal, egy pohár,
üresen koccan az is, szégyenlem,
ne nézd, mit viselek, ócska gönc,
itthonra jó, majd levetem,
takarva a szakadásokat.

Feküdtél már földön matracon?
Most húzódj mellém, nevess velem,
oldd fel zavarom, kínos ez nekem,
neked is, csavargó világba
csöppentél, én világom,
osztozol rajta velem?

Hajtsd a ruhád a székre,
vigyázz, ne essen a földre, piszkos,
nincs n?, ki takarítana, f?zne,
emberként kezelne, talán még a
férfit is meglátná,
s együtt ébrednénk.

Eljöttél.


(Tiszai P Imre)
Beküldő: Tiszai P Imre
Ringat a magány,
Még felébred a szél,
S a szárnyak a bőröm alatt,
Egy hajnalban majd újra él.

S látod anya?
Mozdulnak a levelek a földön,
Már ébredezik, érzem könnyeit ,
Pillanat, elönt lassan, hagyom hogy üvöltsön.

S akkor majd betakar egy gyász,
A levelek pörögni fognak a levegőben,
Néhány kép marad meg itt,
Néhány emlék belőlem.

S ha kéred a könnyeket az égtől,
Hogy engem sirass felébredve az éjből,
Én nem fogom engedi, anya, nem tehetem,
Lelkem forró szavait, tengernek eresztettem.

Hogy egyszer kezedet mossák a cseppek,
Hogy arcodat érintsék, nyugalma legyek a sebnek,
Érezni fogod újra a pirkadó hajnal melegét,
S szürke felhők takarja alatt, lelkem szerteáradó erejét.

Megült a szél az öledben,
Újra gyermeknek érzem magam,
Miért sírsz, édesanyám?
Nem szólt szél, nem érintett meg a szavam.

Ne ejts könnyeket, ne itasd a földet,
Mert jönni fog szél, s el kell majd menned,
Én pedig szárnyakat nyitok majd,
Búcsút mondok, s utam veszem az égnek.

Üressé fog válni az udvar,
A szobámban pedig por fog fulladni,
Lesz szó mi levegőben, mosolyogva ébren
Gyermek lelkemmel itt fog maradni.
Beküldő: Medla Anikó
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák