Szófelhő » ördög
« Első oldal
1
...
of
6
Idő    Értékelés
Kósza ábrándok mélységében reménykedve üldögélek, s ha kitekintek a valóságba, torz fájdalom mardossa szívem.

Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.

Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.

Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?

Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.
Beküldő: Blank Camor
Befolyásolják az életkörülményeim a gondolataimat.
Vannak utcák minek kövein sétálva mindig te jutsz eszembe,
vannak szobák,amik magányomba zárnak.
Vannak pillanatok,amikor megtagadok élőt és holtat,szentet és bűnöst,
Istent az összes angyalaival. Csakis a boldogságért.

És hiányzik amikor én vagyok.
Hátrálok,sokat.. de csak hogy ne gyere szembe.
Előzök,hogy magam mögött hagyjam akik rám várnak.
Voltam,ember,ki egykor elmondhatta magáról,hogy rád vágyok.
Lelkem mára az ördögé,mindigis égetni foglak örök lángjaival.
Hogy megtudhasd mit jelent a szenvedés.
Beküldő: István Csaba
Szent hit, erőt szerez, égi erőt, hiszen
erre való, s ha nem, akkor eloroz
vétlen, akár el is adhat erényesen.
Lelkileg annyira függsz, ne csalódj, hol
vétek a hűtlenek útja, bár botladozol.
Hinni lehet, szemed és füled óvjon:
ne ártsanak álltanok, érdekekért olykor
toboroznak alá, s fel, érted ugatva,

El ne halaszd, el ne habard az imát,
bűnharag, ördögi mű: 'hozadéka' nincs.
Tudd, kire várj, tele sok panasszal szád,
bízva keresd, valahogy ne remegj, bízz!
Hihetni jó szerep, nézd meg a szenteket,
Hol, ki erős, azokat követed majd.
Lelkedben jel, éteri érzület, összecseng,
árad le szívre ható nemes imádat.

Kérd meg az ég kegyes őreit, adva le
Bölcseket olykori lélek ügyekbe,
Mert ha kevés a tudás, fogy a népe,
Vén esze életet óv, vezet el hitre.
Frigyre, ha lépni akarsz, örökké tart.
Hinteni lelki varázst, papi száj avat,
Vágj ki bokros időket, közel a könyv,
szent igevers a tudás, szövegében előny.
Beküldő: Józsa Miklós
Addig menj haza, míg van ki haza várjon. Míg könnyes szemmel mondják, örülünk hogy látunk.addig menj haza, míg van kiért visszatérni,míg szerető karjukat, feled tárják ki. Számolj be mindenről, mi utad során történt, legyen az öröm, vagy bánat, remegő szemmel figyelik. Ne búslakodj ha újra el kell menned, de tudd az ördög mindig lesben figyel. Nem tudhatod hogy vissza varnak újra, mert az idő múlik, vele az élet is kialuszik. Nem lesz mindig nyitott ajtó előtted mint régen, nem lesz mar ugyan az a ház, hol életed élted. Addig menj haza, míg mosolyogva várnak, s nyitott szívvel fogadják, minden egyes vágyad. Féltve ölelő karjuk, tudom visszahúz, egy jobb élet reményeben, újra útnak indulsz. Vissza várnak, míg világ a világ, s tudjak jól, hogy haza húz a honvágy. Belepve újra az ajtón, érzed a megszokott illatot, könnybe lábadt szemmel, némán ölelnek a szerető karok. Csak érzed a törődést, nem szegyen a sírás, ki egykor a világra hozott, most újra vállára borulsz. Csak hullanak a könnyek, mert jól esik a viszont látás, nem lehet betelni az érzéssel, mi régen minden nap vart rad.
Beküldő: Blank Camor
Télikertben
mellettem kiterített vadkan bőre
karma matt tompa már nem éles
levedlett szőrcsomók szanaszéjjel
testéből elillant a kilőtt lélek
így múlik el a világ dicsősége
itt fekszik szánalmasan
kiterítve száraz bőrrel szelíden
tovább már dúvadként sem vadul
kiszolgáltatott prédává lapult
fekszik haszontalan porfogóként
nyiroktalanul

de kint a hajnali nyirok az úr
pókhálókon gyöngysort mintáz
faágakra aggat árnyakat színeket
szemfényvesztő nyár végi intarziát

rejtve van a lopakodó
ősz a haragos zöldben
tölgyfák vigyázzák a határt félkörben
ásító szájként nyílik a búzavirágszirom
s mindent ural a nyirok a nyirok a nyirok

levélálca mögé bújt madarak hangszála
kettémetszve torkukban megalvadt az ének
kerítésoszlopon kereszt
és csurgatott vér festéke
előtte kőtojás benne kőmagzat szorong
csőrével héjat nem repeszt
abortált bezápult élete

a fának támasztott fakó székben
nedves nyitott Ikerkönyv rajta bagoly
helyett mintha maga az ördög volna
fekete kóbor macska ül
alig mozog benne
a teremtőtől kölcsönzött lélek
fázik vedlik csapzott éhes
szőrén az erdő nyála csillog
hidegen a nyirok a nyirok a nyirok

és mint fúvócsőből
kilőtt mérgezett nyílvessző
átfut rajtam egy végzetes gondolat
mi lesz ha nem jön el értem a holnap
ha a halál az életből kilakoltat
s a kuvik torkában megalvadt ének
felenged és kioldódik bennem a méreg
nyálkás hűvös nyirok vesz majd körbe
s mint kőmagzatot kőtojása őriz
feltámadásig feltörhetetlen börtönében
a küszöbön az ördög
kóbor macskája lesz a porkoláb
csörgeti majd kulcscsomóját
börtönfolyosómon cellámtól cellámig
dorombolva botorkál púposan sántán
mímelve kenyéradógazdáját a sátánt
a keresztre vér festéke fröccsen majd
a zaj elmenekül csöndben is csönd lesz
csak a porlepedő ropog majd alattam
finom por lesz rajtam majdan a paplan
s miután kiürül belőlem a nyirok
olyan leszek mint ez a vadkan
fekszem haszontalan porfogóként
pókhálóktól körülvéve nyiroktalanul
kiterített száraz bőrrel
mint akit nem a halál
mint akit az élet ölt meg
Beküldő: Szűcs János
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák