Idő 
Értékelés 
Értékelés Drága kincs vagy te, s szívemnek minden dobbanása,
a perct?l amikor megtudtam, engem választottál Édesanyádnak.
Amíg szívem alatt hordtalak, ott is óvtalak, védtelek, s becézgettelek téged.
S mindennél jobban vártam jöttödet, szerethesselek amíg csak élek.
Amikor megszülettél elállt a szavam,
olyan voltál mint egy Angyalka.
Fent mosolyogtak az Angyalok,
s súgták mily csodaszép kisbaba.
A perc minden álomnál is szebb volt,
amikor el?ször karomba vettelek.
Sok puszival, s öröm könnyekkel mondhattam, hogy mennyire szeretlek.
Azok a drága kis kezek, azok az ölel? karok, bearanyozták életem.
S a legboldogabb emberré tettél, szívem, lelkem örül hogy te létezel.
Oly sokat becéztelek, pusziltalak, öleltelek, de sokszor virrasztottunk át éjjeket.
Amíg ekkora lettél, s ilyen gyönyör?, talpraesett, fiatal n?vé értél életem.
Köszönöm a drága Jó Istennek, hogy vagy,
hogy én lehetek az édesanyád.
S ígérem amíg csak élek, s a síron túl is szeretlek, s vigyázok mindig rád.
Kívánok neked Nagyon Boldog Születésnapot kislányom, s minden szépet te drága.
Ez a te napod én ilyenkor elérzékenyülök, mert
ma született életem csodája.
a perct?l amikor megtudtam, engem választottál Édesanyádnak.
Amíg szívem alatt hordtalak, ott is óvtalak, védtelek, s becézgettelek téged.
S mindennél jobban vártam jöttödet, szerethesselek amíg csak élek.
Amikor megszülettél elállt a szavam,
olyan voltál mint egy Angyalka.
Fent mosolyogtak az Angyalok,
s súgták mily csodaszép kisbaba.
A perc minden álomnál is szebb volt,
amikor el?ször karomba vettelek.
Sok puszival, s öröm könnyekkel mondhattam, hogy mennyire szeretlek.
Azok a drága kis kezek, azok az ölel? karok, bearanyozták életem.
S a legboldogabb emberré tettél, szívem, lelkem örül hogy te létezel.
Oly sokat becéztelek, pusziltalak, öleltelek, de sokszor virrasztottunk át éjjeket.
Amíg ekkora lettél, s ilyen gyönyör?, talpraesett, fiatal n?vé értél életem.
Köszönöm a drága Jó Istennek, hogy vagy,
hogy én lehetek az édesanyád.
S ígérem amíg csak élek, s a síron túl is szeretlek, s vigyázok mindig rád.
Kívánok neked Nagyon Boldog Születésnapot kislányom, s minden szépet te drága.
Ez a te napod én ilyenkor elérzékenyülök, mert
ma született életem csodája.
Nem tudom, mitől döglik a légy.
Azt sem, ki mitől lesz gazdag.
Nem vagyok okos, sem szép,
Engem mindig csak becsaptak.
Nem tudom, merre van előre,
És már azt sem, merre a hátra,
Rég kihajtottak már a legelőre,
S ráfizettem a sok páva táncra.
Nem tudom már, ki is a barát,
És hol van a vármegye tornya.
S deresre húznak-e majd ezért,
Ha a Fő-főispán azt mondja.
Nem tudom, hogy a sok tökfej
Jóllakott-e már a lopott konccal,
Nem értem a tolvajnyelvet:
Elosztanak majd engem nyolccal.
Azt tudom, hogy a csirkefarhát elég,
Sőt még sok is az ilyen vén Koloncnak.
Azt is tudom, hogy a "perzekutorok"
E pár soromért tán meg is botoznak!
Budatétény, 2022. szeptember 7
Azt sem, ki mitől lesz gazdag.
Nem vagyok okos, sem szép,
Engem mindig csak becsaptak.
Nem tudom, merre van előre,
És már azt sem, merre a hátra,
Rég kihajtottak már a legelőre,
S ráfizettem a sok páva táncra.
Nem tudom már, ki is a barát,
És hol van a vármegye tornya.
S deresre húznak-e majd ezért,
Ha a Fő-főispán azt mondja.
Nem tudom, hogy a sok tökfej
Jóllakott-e már a lopott konccal,
Nem értem a tolvajnyelvet:
Elosztanak majd engem nyolccal.
Azt tudom, hogy a csirkefarhát elég,
Sőt még sok is az ilyen vén Koloncnak.
Azt is tudom, hogy a "perzekutorok"
E pár soromért tán meg is botoznak!
Budatétény, 2022. szeptember 7
(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)
Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!
Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.
Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.
Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.
Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?
Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.
Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.
Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!
Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...
Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.
A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?
A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!
Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-
Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!
Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.
Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.
Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.
Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?
Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.
Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.
Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!
Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...
Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.
A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?
A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!
Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-
Útnak a szélén,
Erdőnek mélyén
Néma vakságban árnyék haladt.
Suttog a szellő,
Tüsszög a felhő,
Reccsen az ág, tán léptek alatt.
Éjnek sötétje
Ösztönök fészke,
Tágra nyílt szemben izgalom nő.
Bátor is félénk,
Játszik az érzék,
Lüktet a szívben sebes erő.
Rejtelmes szándék
Lapulú árnyék,
Arctalan mélység titkokat rejt.
Bozótban koccan,
Valami moccan,
Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.
Neszt hint avarba
Halkan szuszogva,
Huppan a földre ázott levél.
Természet hangja
csendet zavarja,
Sötét erdőről regét mesél.
Erdőnek mélyén
Néma vakságban árnyék haladt.
Suttog a szellő,
Tüsszög a felhő,
Reccsen az ág, tán léptek alatt.
Éjnek sötétje
Ösztönök fészke,
Tágra nyílt szemben izgalom nő.
Bátor is félénk,
Játszik az érzék,
Lüktet a szívben sebes erő.
Rejtelmes szándék
Lapulú árnyék,
Arctalan mélység titkokat rejt.
Bozótban koccan,
Valami moccan,
Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.
Neszt hint avarba
Halkan szuszogva,
Huppan a földre ázott levél.
Természet hangja
csendet zavarja,
Sötét erdőről regét mesél.
Ő intézte a női lovasnapot... Lesz még ő bárónő...
Ügetve vágtatok a lovam hátán, sokak várnak már a vártán…
Én vagyok, mint gróf a környék ura, igazi, nem hamis és buja.
Vannak itt messzebbről jött grófok és grófnők, urak, nem bábok.
*
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
Csodálják, a tekintete súlyt hord, parancs a szava.
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
**
Az én családom a környék tulaj-ura, gazdagságom: az ezres gulya.
Grófnőm meg ügyeli a kerti földeket, dolgoztatja a cselédeket.
Velük jó kapcsolatba van, sok a munka, de mindenki eszik naponta.
*
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
Grófnő a cselédeket dolgoztatja, sok a munka.
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
**
Én most megyek a női lovasnapra, de itt nem lesz ok semmilyen borúra!
Míg elvoltam intézőnőm volt az irányító, egyben volt az elme-világító…
Ő a nő-poéta társam, butaságot pusztító… versek írására lázító.
*
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító,
A poéta társa lettem, az elme világító.
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító.
**
Már látom várakozókat… meglátott a női főbíró… ó, sikoltozásokat!
Már látom poéta-társ intézőnőmet, szerzek neki bárónői címet, késztet.
Közeledek, nő a zsivaj-lárma, lovak várnak, tapodnak, indulunk versenynapnak…
*
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Bárónői címet kapok, mert késztetem... szíve tárt.
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Vecsés, 2025. április 12. – Siófok, 2025. április 13. -Kustra Ferenc József- írtuk a női lovasnapokra tisztelettel. Én írtam a leoninust! Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta: a három soros zárttükrös versszakokat.
Ügetve vágtatok a lovam hátán, sokak várnak már a vártán…
Én vagyok, mint gróf a környék ura, igazi, nem hamis és buja.
Vannak itt messzebbről jött grófok és grófnők, urak, nem bábok.
*
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
Csodálják, a tekintete súlyt hord, parancs a szava.
Ügetve vágtat lován a gróf, ő a környék ura.
**
Az én családom a környék tulaj-ura, gazdagságom: az ezres gulya.
Grófnőm meg ügyeli a kerti földeket, dolgoztatja a cselédeket.
Velük jó kapcsolatba van, sok a munka, de mindenki eszik naponta.
*
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
Grófnő a cselédeket dolgoztatja, sok a munka.
Az ő családja gazdagsága: eme ezres gulya.
**
Én most megyek a női lovasnapra, de itt nem lesz ok semmilyen borúra!
Míg elvoltam intézőnőm volt az irányító, egyben volt az elme-világító…
Ő a nő-poéta társam, butaságot pusztító… versek írására lázító.
*
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító,
A poéta társa lettem, az elme világító.
Én gazdasági intéző vagyok, az irányító.
**
Már látom várakozókat… meglátott a női főbíró… ó, sikoltozásokat!
Már látom poéta-társ intézőnőmet, szerzek neki bárónői címet, késztet.
Közeledek, nő a zsivaj-lárma, lovak várnak, tapodnak, indulunk versenynapnak…
*
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Bárónői címet kapok, mert késztetem... szíve tárt.
Főbíró sikolt, poétám vár, látom már a lármát.
Vecsés, 2025. április 12. – Siófok, 2025. április 13. -Kustra Ferenc József- írtuk a női lovasnapokra tisztelettel. Én írtam a leoninust! Szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta: a három soros zárttükrös versszakokat.
