Szófelhő » értem
« Első oldal
1
...
of
16
Idő    Értékelés
Köszönöm, hogy vagy nekem,
Hogy értem odaadnád mindened.
Köszönöm, hogy mindig itt vagy mellettem,
Hogy veled nem kell a boldogságot keresnem.
Köszönöm, hogy meghallgatsz és megértesz,
A kitűzött célokat te mindig eléred.
Köszönöm a sok nevetést, vidámságot,
Odaadást, szeretetet, igazságot.
Köszönöm a vigasztalást, a segítséget,
A hosszú beszélgetéseket, a szelídséget.
Köszönöm kreativitásod, türelmességed,
Hogy mindig tudod, mit kell mondanod, a figyelmességed.
Köszönöm a napi öleléseket, szép szavakat,
Amik mindig felvidították a szörnyű napokat.
Nem győzöm a sok köszönöm szót mondani,
Ha baj van, csak szólj, és közösen meg fogjuk oldani.
Beküldő: K. Kitti
Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!
Beküldő: Poór Edit
Nem kell lét, e képletben,
Emberek élnek kényszerben.
Nem kell rémeket éreznem,
Lehet élnem hogy lélegzem.

Lélegzem, hogy érezzem,
A végtelenben élnem kell.
Képletem lehet a véletlen,
K?ptelent nem enged az életben.

Képeket teremt a lényekben,
Fényeket nevel a lélekben.
Végre tényleg felébredtem
Nem értem hogy élhettem...

Hogy tévedtem eddig ész nélkül,
Hogy élhettem eddig fény nélkül.
Ott él benned is tév nélkül,
Hagyd hogy ébredjen benned is fék nélkül.
Beküldő: Oláh Feca
Ön vár engem egy találkozásra
és ez valóban több mint amit reméltem
közben bejött az ősz
esőtől-terhes szürke fellegek úsznak
az égen
ma még nem esik
napnyugaton is eltüntek a bíbor
fények
a lemenő nap vérző színei

Itt már hűvös az alkony
de a találkozásunk még mindig
beláthatatlan
nem úgy hogy egyáltalán
nem látjuk egymást
csak úgy találkozunk levélben
hogy az
nekem kevés
lehet sokat képzelek Önről
az érzemekről
s lehet tévedek
ha azt hiszem, hogy ez magának sem elég

nekem kevés
mert
nem tarthattam még
a karjaimban
nem éreztem csókjainak ízét a számon
úgy telt el a nyár
hogy én csak álmodoztam
magáról
írígy vagyok ? tudom: nem szép dolog ?
hogy van aki
mindennap megérintheti bárhol
míg én
csak a szemeimmel vetkőztethetem le
ha a képét látom


egy képet
hidegen hagy az én százfokos
lázam
szelíd és vad szerelmi ágaskodásom
kitárt karjaim
lüktetése amely ölelésébe zárná
az Ön kívánatos testét
formás csípője feszülését
büszke farát
Ölelném önt
száz karommal százszor
míg levetném
a bársonyos barna ruháját magáról

bársonyos barna ruháját levenném
ahol gyönyörű
melleit
sejtetni engedni
de
én látom holdudvarát is
amikor szemeim levetkőztetik

Én várok Önre mint férfi várhat
egy nőre
most hűvös ősz van majd
tél közelít
én várok Önre majd akkor is
ha dermesztő fagy jön
akkor is
ha az ön vágya értem kihül
ha az Ön szerelme
számomra
elveszik
Beküldő: Sz.István Bálint
Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!
Beküldő: Poór Edit
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák