Szófelhő » épp » 5. oldal
Idő    Értékelés
Jön veled szemben,
Te elfordítod fejed.
Szempillád rebben,
De a megvetés vezet.
Látod, megszeppen,
S te nem fogod a jelet,
Mész görnyedtebben,
És nem nyújtod a kezed.

Félted gyermeked,
És rászólsz, ne nézz oda!
Éled életed,
Nem érzed, ez egy csoda,
Ahogy küzd, szeret,
Bár nem ő választotta,
Mégis megveted.
Isten rá ezt osztotta.

Ne tedd, ne bántsd őt,
Segítsd, könnyítsd meg létét.
Érezze erőd,
Hozz el lelkébe békét,
Adj neki erőt,
Feledje mások vétkét,
Legyen éltetőd,
Hogy megérted reményét.

Csöppnyi szeretet
Gyógyír a betegségben,
Gőgöd leveted,
Így időben és térben
Kitágul szemed.
Őt látod, teljességben,
Az embert... veled...
És nem kerekesszékben.

2015. július 8.
Beküldő: Takács Mária
Mint régi tévén az oszciloszkóp
ha szétszaladt s szétesett a kép,
úgy tűnök el én, kaleidoszkóp
bont színes kockákra, és miképp
egy mocsár böffen egyet a pokol
nyel nagyot, s már nem leszek sehol.
Két kézzel szórtam szerte napjaim,
eljátszottam létem, talmi fény
volt reflektor rajtam, az álmaim
nem ébredtek, vágy vitt, a törvény
nem nekem íródott, lelkem, szívem
szabad maradt, hát én így éltem.
Nevetve búcsúztam, hittem vége,
könnyű volt, magamra maradtam,
mert éltem, talán már ezer éve,
lángolva égtem - elfáradtam,
és jöttél, Isten újat teremtett,
más lett a világ, értelme lett.
Élni akarok, érted, miattad,
szeretni, mint még soha-soha,
veled élni, látni mosolyodat,
és ölelni minden éjszaka,
vedd hát két kezedbe létezésem,
szeress - és fogadd el szerelmem.
Beküldő: versek.eu
Jéghideg, fagyos táncot lejt szívemben,
Fekete tűznek örök rabja lettem.
Napsugárban nékem többé hazám nincsen,
Fekete tűznek ajka kísért engem.

Böglyök szállnak álmoknak rothadó húsára,
Remények csontja lett kutyák vacsorája.
Bár egy zúzott lélek törne már förtelmes haragra,
De néma az, kinek szavát csak önmaga hallhatja.
Fáradtan hullik le egy száraz fa odvába,
Pár könnycseppet elmorzsol, most, még utoljára.
Távolból már hallatszik a keselyűk sikolya,
Lassacskán elhamvad fekete mosolya.

Lám együtt járjuk násztáncunk szívemben,
Fekete tűznek immáron hitvese én lettem.
Napsugárral nékem dolgom most már nincsen,
Hűvös földnek mélye lett az én bilincsem.
Beküldő: Németh István
Az esőcsepp épp zuhanni
készült
de megdermedt az ereszen
és furcsán
fényét vesztve
összekapta magát
borzas koronáikat
megrázták a fák,
a szőlő ledobta levelét
s a rozsdaszínű venyigék
közt itt-ott felsikoltott
egy-egy elmaradt oportó szem
megdőlt a krizantém
az őszi rózsa
s mire reggel lett
a kertben rikkancs szelek jártak
karonfogva és hirdették
hogy megjött a tél

Beküldő: Sze.Vili
Bárcsak megírhatnám, mióta készülök
Az egy tökéletest, hol nincsenek allürök,
Hol nincs pózolás, sem beállított képek,
Pusztán önmagától látszódhatna szépnek

Az egy igaz versben, ami csak én vagyok,
Tisztán, érdek nélkül, mellyel nyomot hagyok,
S nem kell kitörölni semmit sem utána,
Felesleges lenne pedál a kukára

Nem várni a lájkot, visszajelzést mástól,
Csöndben hátradőlni, boldog lenni máshol
Csettint majd a révész, végül hát megírtad,
Induljunk barátom, nemsokára pirkad!

Esőcseppeken át, őszi félhomályban
Ablaküveg mögött borzongva a mában
Hiába az idő rideg, mogorva, nyers,
Szomorúan érzem, ez még nem az a vers?
Beküldő: Nyakó Attila
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák