Idő 
Értékelés 
Értékelés OXIMORON szerű gondolatok, senrjúban…
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Siklik kezedből.
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Éppen szélcsend van.
*
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Boldogság sziget.
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Parton veszekszünk…
*
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Lélekemelő.
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Sírva, homályos
*
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Válás, boldogság…
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Sírva vigadni.
*
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Bénító ködfoltok.
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Győz képmutatás.
*
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Tanulságvonás.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Figyelmetlenség.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Vad ellenállás.
*
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Veréb tócsában.
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Zuhany, nem segít
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Árnyék, sehol sincs!
*
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Fagyos förgeteg.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Mély hóba zártság.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Meleg nappali.
Vecsés, 2016. július 4. – Kustra Ferenc József - Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Siklik kezedből.
Próbáld megfogni
A szelet, kint a mezőn.
Éppen szélcsend van.
*
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Boldogság sziget.
Napfény fürdeti
A szép hegyi tó partját.
Parton veszekszünk…
*
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Lélekemelő.
Menj fel egy dombra,
Nézd, virágzó almafák.
Sírva, homályos
*
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Válás, boldogság…
A szerelemben
Nem volt olyan nagy öröm.
Sírva vigadni.
*
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Bénító ködfoltok.
Lét gyöngesége
Küzd, látszat béküléssel.
Győz képmutatás.
*
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Tanulságvonás.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Figyelmetlenség.
Tanító élet,
Ám kudarc… az akadály.
Vad ellenállás.
*
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Veréb tócsában.
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Zuhany, nem segít
Álmosító dél
Alatt, nap árnyéktalan…
Árnyék, sehol sincs!
*
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Fagyos förgeteg.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Mély hóba zártság.
Havasi kunyhó
Hideg hegy ékessége.
Meleg nappali.
Vecsés, 2016. július 4. – Kustra Ferenc József - Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
és tegnap…
Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.
Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.
Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…
Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József
Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.
Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.
Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…
Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József
Ifjú, besorozott magyar baka,
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Ifjú, besorozott magyar baka,
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Hosszú árnyakba nyúlik az este,
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.
Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.
Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.
Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.
Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.
Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.
Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.
Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.
De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.
Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.
Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.
Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.
Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.
Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.
Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.
Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.
Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.
De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.
Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.
