Szófelhő » épp » 4. oldal
Idő    Értékelés
Az esőcsepp épp zuhanni készült
de megdermedt az ereszen
és furcsán, fényét vesztve
összekapta magát borzas
koronáikat megrázták a fák,
a szőlő ledobta levelét
s a rozsdaszínű venyigék
közt itt-ott felsikoltott
egy-egy elmaradt oportó szem
megdőlt a krizantém s az őszi rózsa
s mire reggel lett
a kertben rikkancs szelek jártak
karonfogva és hirdették
hogy megjött a tél
Beküldő: Sz.Vili
Bámultam ki az ablakon,
Szemem vakította a fény,
Mi lesz ha megfordulok, vajon?
Dermesztő, sötét, ocsmány lény.

A tükörből tekint vissza rám,
Elbitorolta arcomat magának,
Önnön undok, mocsok fajtám,
Vége van életem javának.

Az úton pedig csak mennek
Mintha mit sem érne semmi.
Kocsik, biciklik, emberek
Már ennyi embernek lenni.

Hiánytermék lett az élet,
Végül ez is elhalványult,
Néhány belátja, hogy téved,
S a végtelenbe tova száguld.

Leromboltad, amit tudtál,
Romokon lépkedve tapsolsz,
Régen karjaim közt voltál.
Saját véred ellen volnál?

Te, ki magad ellen vagy,
Te, ki mindent tönkretettél,
Te, ki fajtád ellen fogad,
Te, ki mindent rosszul szemlél.

Én, ki magam ellen vagyok,
Én, ki mindent tönkre tesz,
Én, ki fajtám ellen adok,
Én, ki minden jót elvesz.

Végül nem vagyok én se más
Épp az vagyok, ami te
Valamelyest ez megnyugvás
Önnön elmém őrülete.

Ha van miért még élnem,
Letakarlak egy lepellel.
A tükör mögött figyelsz ébren,
S küzdök a belső sebekkel.
Ringat a magány,
Még felébred a szél,
S a szárnyak a bőröm alatt,
Egy hajnalban majd újra él.

S látod anya?
Mozdulnak a levelek a földön,
Már ébredezik, érzem könnyeit ,
Pillanat, elönt lassan, hagyom hogy üvöltsön.

S akkor majd betakar egy gyász,
A levelek pörögni fognak a levegőben,
Néhány kép marad meg itt,
Néhány emlék belőlem.

S ha kéred a könnyeket az égtől,
Hogy engem sirass felébredve az éjből,
Én nem fogom engedi, anya, nem tehetem,
Lelkem forró szavait, tengernek eresztettem.

Hogy egyszer kezedet mossák a cseppek,
Hogy arcodat érintsék, nyugalma legyek a sebnek,
Érezni fogod újra a pirkadó hajnal melegét,
S szürke felhők takarja alatt, lelkem szerteáradó erejét.

Megült a szél az öledben,
Újra gyermeknek érzem magam,
Miért sírsz, édesanyám?
Nem szólt szél, nem érintett meg a szavam.

Ne ejts könnyeket, ne itasd a földet,
Mert jönni fog szél, s el kell majd menned,
Én pedig szárnyakat nyitok majd,
Búcsút mondok, s utam veszem az égnek.

Üressé fog válni az udvar,
A szobámban pedig por fog fulladni,
Lesz szó mi levegőben, mosolyogva ébren
Gyermek lelkemmel itt fog maradni.
Beküldő: Medla Anikó
Látnom kellene
megérinteni,mint csodatévőt
s hűs tenyeredbe rejteni
lázas arcom

így várni a végsőt !
a feloldozást !
hogy a perc örökké tartson
s maradjon velünk

csillag lánggal lobogjon felettünk
míg tékozló varázsát
kibontja szerelmünk
s egy könnycseppet a szemeden
Beküldő: Sz.Vili
Mindig érdekelt a titokzatos Sci-fi.
Ma éjjel átéltem. Lehet, hogy nem hiszik.
Hajnalok hajnalán aludni nem tudván,
három-negyvenhétkor, póker asztalunknál

hatunknak osztották, a kezdő lapokat.
Belépve, illőn, mindig köszönni szoktam.
Tisztelettel most egy, jó éjszakát mondtam.
Másként üdvözletem, hogy szólhatott volna?

Egyik játékostárs, ekképp viszonozta:
'Jó reggelt!' Másiknál: 'Délután van mostan!'
'Le sem feküdtem még - a harmadik emígy-
huszonegy-negyvenhét, most órám ezt jelzi.'

Épp ennyi volt mikor, én aludni mentem !
'Ezek szerint, időutazóvá lettem?'
'Ja! JA!' Röpke válasz jött sűrűn a chaten.
'Ha én ezt a klubban, elmesélem egyszer!'

Ki hiszi el nékem éjjeli kalandom?
Bűnbarlangba járok, időutas vagyok!
Ha megélte volna, Verne Gyula, szegény!
Kerekedne ebből, szenzációs regény!

Egyszerre több helyen voltam, egy időben?
Vagy netán egy helyen ültem, több időben?
Stanislaw Lem talán, a megmondhatója.
Vagy a jó Isten, ki mindennek tudója.

Ezen bizony annyira elgondolkodtam,
lányos zavaromban All-int kattintottam.
Játékostársaim szemüknek nem hittek,
mikor Hét-Kettessel, fullal vittem mindent.
Beküldő: Bánlakyné Moravetz Edit
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák