Időtlenül öregedő, rozsdásan átbarázdált arcomat,
Lassan színezi közeledő tél, finoman szitáló hava…
A hűlő hideg elural, befagyassza az ércsatornámat,
A vég lassan felássa az élet kertjét és úgy fogy… udvara.

Vecsés, 2014. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként

Ne hullajts értem könnyeket,
ha innen egyszer elmegyek.
Messzi tájra, hosszú útra indulok,
ez az mert szabadságra vágyom.

Ne hullajts értem könnyeket,
kérlek hidd el, szeretlek téged.
Mennem kell, hogy megtaláljam,
a célomat, az álmomat és önmagam.

Ne hullajts értem könnyeket,
visszajövök majd egyszer.
A szikrázó fény a napsütés a társam,
végtelen utakon erdőn, hegyen jártam.

Ne hullajts értem könnyeket,
téged soha el nem feledlek.
De messze az út, hajt a cél az álom,
hogy megtaláljam azt amire vágyom.

Ha egyszer majd elindulok,
a szivem újra feldobog,
Nem tudom, hova érkezem,
hogy merre hív a végtelen.

Lelkemben ég a tűz, hogy lássam,
a felkelő napot, az elvesztett álmomat.
A fényes hullócsillagot, járjak hegyekben,
erdőn, mezőn, s fent a fellegekben.

Ne hullajts értem könnyeket,
lehet, hogy messze elmegyek,
Hisz fényre, tűzre, hajt a képzelet,
erre vágyom, hogy mehessek.

Ne hullajts értem könnyeket,
egyszer meg vissza térhetek.
Mert vissza hiv hozzád is egy álom,
ha célomat, s utamat megtalálom.

Vihar tombol fújdogál a szél,
villámokat szór a magas ég.
Két szemében ott ragyog a tűz,
szívem hű, szerelme csak is hozzá fűz.

Csak is ő, csak ő kell nekem,
míg a szívem, dobog hevesen.
Szenvedélyek viharában én,
tied leszek éjnek idején.

Tombol a tűz, oly forró a vágy,
szívem, szerelemtől lágyan muzsikál.
Forró csókod mézédes nekem,
lángra gyújtottad az én szívemet.

Jöjj csak jöjj, gyere én velem,
elraboltad az én szívemet.
Vihar tombol fújdogál a szél,
villámokat szór a magas ég.

Szenvedélyek viharában én,
tiéd leszek éjnek idején.
Gyere jöjj, fogd a két kezem,
tűzben érted ég szerelmes szívem.

Ne félj, ha vihar tombol itt leszek veled, szenvedélyek viharában együtt csak veled.
Vihar tombol fújdogál a szél,
szítja a tüzet mely szenvedéllyel ég.

Tied vagyok, tied kedvesem,
látod ilyen az igaz szerelem.
El nem hagylak amíg élek én,
szívem örökre, örökre tiéd.

Távol vagyok tőled, de a szívem ott van nálad,
érzem, hogy szeretlek, vágyom utánad.
Vágyom, hogy mehessek, hogy veled lehessek, halkan súgjam neked szeretlek, szeretlek.

Minden pillanatban csak rád gondolok,
minden éjjel csak veled álmodom.
Ha nem vagy itt mellettem, szívem nagyon fáj, mert Te vagy életemben a ragyogó napsugár.

Mindvégig azt adtad, ami a tied,
nyugalmat, jóságot, örömet és hitet.
Elég lesz neked köszönet helyett,
hogy amíg élek fogom a kezed?

Szívem, szíveddel lágyan összedobban, szeretlek, szeretlek, napról, napra jobban.
Csukd be a szemed és érezz engem,
csókomra, csókod feleljen szerelmem.

Te legyél, aki vár, aki ölel, ha valami fáj,
aki félt, szeret és megért, s biztonságot ád.
Az életem minden perce már tiéd örökké,
veled csak veled legyen meg az öröklét.

Szeretnék veled boldog lenni,
fogni a kezed, és örökké szeretni,
mosolyogni, és vidámnak látni,
a boldogságot melletted megtalálni.

Szeretni valakit úgy teljes szívedből,
őszintén és szenvedéllyel mindenestől.
Amely soha sem múlik el, mert szívből jövő,
lelkedből szóló pillanat, mely eget rengető.

Szereted szemét, tekintetét, s elveszel benne,
amely tükrözi a vágyat, amely elemészthet.
Szereted az ajkát, amellyel csókolja a szádat,
szereted ölelését, amely oly biztonságot ad.

S szereted egész lényét, s ő neked a varázslat,
mindent jelent ő neked, mert maga a csoda.
Vele élsz meg mindent, bánatot, s örömet,
számodra neked jelenti a világ mindenséget.

A mindene vagy, s még annál is több,
boldog vagy, mert létezik, s szerelme örök.
Foghatod a kezét, ölelheted, csókolhatod,
mert viszonozza és végig melletted van.

Minden gondolata csak körülötted jár,
veled ébred reggel, s az ajkad csókjára vár.
Szíve hevesebben dobog a szerelemtől,
ölelésedre vágyik, bújj hozzà és szeresd őt.