Künn a háztetőkön hótakaró,
a szekér nyomán csikorog a tél,
igás hátán vastag lótakaró,
ne bántsa őt sem, ha felsüvölt szél.

Lámpás fénye sejtelmesen pislog,
könnyed valcert jár a hóesésben,
ahogy a lánykák ruháján csillog
udvari bálon a szép mesékben.

Dombok alatt szunnyadó parasztház
tört ablaka sárga fénnyel táncol,
fenyvesek ölében egymagában áll,
s mesét álmodik a gyönyörű nyárról!

Állok az erkélyen, és lenézek a tájra,
Ha ezt még tájnak lehet nevezni.
Mert nem látok a ligetben senkit,
Sem a tavon csónakkal, evezni.

Mögöttem néhány árválkodó fűzfa,
Melyet néha meglebbent a szél,
Ha a betonházak dzsungele közül
Egyáltalán a fűzfához valahogy elér.

Templomok tornyai magasodnak,
Hoznak fehér foltot a szürke tájba.
Madarak a tornyok felől szállnak
A város egyetlen megmaradt parkjába.

Az a néhány fa, mit parknak neveznek,
Már csak árnyéka egykori önmagának.
Mert átalakult szerepe az idők folyamán:
A házakban nagyobb értéke van a fának.

Csak állok és nézem: távolban csak a hegyek,
A sok szürke épület mögött maradtak zöldek.
Még néhány zöldre festett ház meg garázs,
Szemfényvesztő, hamis és szomorú varázs.

Itt élünk bezárva egy épített világba,
És meghalunk, mintha természetes lenne.
Pedig az erdők ma már házak, nem fák,
A felhők pedig gyárkémény füstgomolyák.

A temető elhanyagolt részében,
Tövisbokrok között;
Elhagyott sírhalom rejtőzik,
Néma jel: elfeledve örzik.

rég meg sem pucolták,
Nincs ott kivert ösvény.
Itt maradt, elhagyták,
Pedig nem volt fösvény.

Ő óvta számunkra meg a szabadságot,
Vérétől e drága föld egy része is elázott.
Nem féltek társai, mind melléje álltak,
Ők védték meg nekünk szeretett Hazánkat.

De ő mégis itt van, elfeledve, csendben,
Elhanyagolt részen, kicsiny temetőben.
Társai is ott vannak, mellette, sorban
Elrejtve mindentől, egy Bukszusbokorban.

Csillagos égre
Hajlik az íve
Telt Holdnak fény-udvara.

Fátyolos felhők,
Égi tekergők-
Cseppekben lehullana.

De fújja a szellő,
Vándor tekergő
Elűzi Hold bánatát.

Ragyogó fénnyel,
Misztikus éjjel
Lengeti kör-zászlaját.

Múltidéző vásár napon
Kisütött a Nap is nagyon.
Dalos kedvű táncos lábak
A színpadon karikáznak.

Száll az illat, szól a zene,
Rikkantgatják: jöjjön, vegye,
Finomsággal teljen begye,
Jókedvűen itt a helye.

Zsongó nép a tér közepén,
Áruval telt standok mentén.
Hangulat és mosoly szárnyal,
Vidám nóta zengő árral.

Játszó parkban gyermek zsivaj,
Boldogságuk itt most szilaj.
Hullámvasút, nagy körhinta,
Gondtalanság kicsi titka.

Bőg a duda, szól a nóta,
Táncol öreg, ifjú róla.
Lép a csizma, perdül szoknya,
Nincsen bánat – tova folyt ma.

Itt az idő gyorsan vágtat,
Portéka, pénz gazdát válthat.
Gyorsan közelg a nap vége,
Haza ballag vásár népe.