Az idő felettem őrködött,
némán a szívembe költözött.
S a viharban vigaszt kértem,
a felhőkbe árva reményt véstem.

Vártam mindig a csodát,
hogy leteríti előttem bársonyát,
s ad majd nékem hitet és erőt,
hullat reám éltető esőt.

Amilyen a virágnak is kell,
amitől a szívem kizöldell,
majd a napnak bősz sugarát,
hogy érlelje édes tavaszát.

Rügy fakadjon újra a fán,
s gyöngéden óvja majd ezután,
bársonylombja szelíden takarja,
seregélysereg nehogy megzavarja.

Míg az idő felettem őrködik,
s majdan szívemből kiköltözik,
ekkor vigaszt többé nem kérek,
csak békés nyugalmat remélek.

Halkan lép az ősz,
Csetres a mezei út.
Szürke köd pancsol.

Zúzmarás fákon
Széttörik a napsugár-
Szilánkos reggel.

Párás tó tükrén
Kopottas árnyék csillan,
Dermedő idő.

Harmatos szőlő
Lehajló venyigéken,
Édesded teher.

Határ kebelén
Szundikál a vetett mag,
Tavaszt álmodja.

Ősznek zamata
Már gyümölcskosárban van-
Ízharmónia.

Ágak közt a szél
Végigsuhan csendesen.
Mint bennem a múlt.

Néma csend honol a temető felett,
s megannyi fájdalom és szenvedés
virágos sírok között, egy-egy elfeledett
s kigyúló mécsesek közt az emlékezés.

Halottak napján a gyász ünnepel,
a sárga krizantémok fojtó szaga,
fejfák útján gyász-sereg menetel
az ősszel nyugvó csillagok alatt.

Sokszor kérdeztem,
vajon miért én,
Miért kaptam ennyi sebet, miért nem volt fény?
Kerestem a választ,
de csak zaj volt minden,
Aztán jöttél te… és csend lett bennem.

Remegő szívem nyugodni tér,
Újra boldogan élhetek,
És végre megértettem, hogy mégsem vesztettem.
Mert mit elvett tőlem az idő,
a keserédes sors,
Te visszahoztad bennem, minden érzés újra forr.

Miattad lélegzem,
Veled együtt kettesben.
Nélküled az életem,
túlélés lenne csendesen.
Végre újra élhetek,
Megpihenve, boldogan.
Te mentettél meg,
Végre újra létezem.

S ha majd sírsz, és nem tudod, miért fáj,
Tudd, hogy nem vagy egyedül, ha a világ rád is száll.
Mert amit most tőlem kapsz, az nem múlik el,
Az egy erő benned — ami majd megtart,
ha harcolnod kell.

Elvesztettem már sok mindent én,
Aztán kaptam tőled egy új ént,
akit eddig nem ismertem,
Egy jobb embert, egy csendes harcost,
Aki már nem fél, mert tudja:
Te vagy neki a fény!

Tudom lesznek nehéz napok,
A világ kemény, sokszor hideg,
Ha fáj ott benn, tudnod kell,
Míg élek én veled leszek.
Te vagy a meleg otthon ha fázom én,
A szívem ritmusa is te lettél,
Már minden álmom benned él!

Miattad lélegzem,
Veled együtt kettesben,
Nélküled az életem,
túlélés lenne csendesen.
Végre újra élhetek,
Megpihenve, boldogan,
Te mentettél meg,
Végre újra létezem.

S ha majd sírsz, és nem tudod miért fáj,
Tudd, hogy nem vagy egyedül,
ha a világ rád is száll,
Mert amit most tőlem kapsz,
az nem múlik el,
Az egy erő benned,
ami majd megtart,
ha egyedül leszel.

Lesznek napok, mikor távol leszek,
De a hangom ott lesz a szélben,
ha valami fájna neked.
Mert a szeretet nem múlik el, csak tovább él, benned, veled,
mint egy dal ami mindig hazatér!

Sok mondanivalója nincs ennek a versnek
Örülök, hogy behódolhatok minden egyes percnek
Sok mondanivalóm, sosem volt a világnak
Hogy a vérem külőnbözik e, és tekinthető vajon beismert hibának.

Népem hányszor hanyatlott el, múltunk keserves szellemében
Vándorló életet folytatva, nem merült el feledésben.
Más időket élünk, mint megfáradt őseink,
Értük nem lesz reménytelenebb, elhervadt éveink.

Csúfolhattok, gúnyolhattok, ítélhettek el minket,
Nem minden cigány olyan, aki csak galádságot hirdet.
Magyarok vagyunk mi is, akár csak ti cimborák
Nem mi vagyunk azok, akik az országotokat tiporják.

Felszínes gondolatokkal, erőszakos bélyegzésekkel jellemznek minket,
Nem sajnáltatom magamat, nem forgatok ebből filmet.
Attól függetlenül, minden ember egy fajta hibát követ el,
Nincs cigánybűnözés, nincs fekete eljövetel.

Esélyt adva, jobb emberré válni nem gyengeség
Van ami elévül, és van az rossz ami felejthetetlen veszteség
Hibásak voltunk, mert engedtük zabolázni,
Mert harcoltak fiaink, mint e népnek katonái.

Nem védem azokat, kik vért és ártatlanságot ontottak aljas módon
Nincs közülünk senki se igazán, ki értünk fel szóljon.
Mindent a pénz ural, feketén és fehéren
Nem ecsetelek feleslegesen, akár a gyereknek szánt mesékben.

Nem tartozok az árulóknak revanssal,
Éjjel a végrehajtók előtt nem veszem körbe magam falakkal.
Gyilkos órákban, ide ne tévedjetek,
Hisz a becsületemért, jó magam és a családom nevében felelek.