Perczel Hajnalka

(1975-)

Adminisztrátor

Perczel Hajnalka vagyok 50 éves. Pécsen lakom.

Az az első perc, amikor a kezed,
a kezemhez ért,
lelked, lelkemet érintette, megmagyarázhatatlan jelenség.
Mondd csak drága, mily égi varázslat,
volt ez vajon?
Mellyel azonnal megbabonáztál,
azon a hajnalon?

Erre a választ csakis Isten tudhatja,
aki sorsunk könyvének írója.
S úgy érezte e két embernek,
meg kell ismernie egymást,
hogy beléphess szívem ajtaján.

Bekopogj rajta csendesen,
mert azt akarta, megmutassam,
neked milyen is az igaz szerelem.
Azon a hajnalon a Hold álmosan,
kukucskált, s ő tudta e nőt rabul ejtetted,
és kétsége sem fért hozzá,
ő adhat neked örök szerelmet.

Titokban figyelt minket,
leste minden egyes léptünket.
S mosolygott, mert rég látott,ilyen érzelmet,
ilyen erős vonzódást, ami széttéphetetlen.

Alig várta felkeljen a Nap,
s megsúgja neki, mily csodát látott ő éjjel.
Két ember első találkozását,
ahol szívek találtak párra a hajnali fényben.
A Nap is csak ámult, mily csoda ez,
ebben a gyarló világban.
Igaz szerelemre lelni, már égi,
csoda kell hozzá bizonyára.

Innentől a Nap és a Hold lesték,
mi lesz történetünkből vajon?
De tudták, hogy ennél a nőnél jobban,
nem szerethet téged senki e vilàgon.

Nem, nem sétálsz a halál peremén,
felemelt büszke fejjel tovább mész.
Mert szereted önmagad és megy az élet tovább,
hisz az Isten kegyelme vigyázni fog reád.

Szíved tele szeretettel, hisz poéta vagy,
s versekbe öntöd a szív fájdalmadat.
Olyan vagy mint én versben mondom el,
mit érzek,
minden fájdalmamat, szerelmet, gyászt,
az életemet.

Szomorú és kegyetlen az élet, más a világ,
tudjuk és versben meg is írjuk mi poéták.
Isten megáldjon minket és költői lelkünket,
tele van a szívünk és lelkünk érzésekkel.

Mi tudjuk igazán, hogy kell versben leírni,
hisz költői lelkünk van és így születtünk mi.
Én ezt nem tanultam, velem született,
költői lelkem gyermekkorom óta él bennem.

Már kiskoromban verset írtam anyàk napjára,
felolvastam neki, és könnyek között csókolta
az orcámat.
Ettől szebbet nem is adhattam volna neki,
büszke volt rám nagyon, hogy tudok így írni.

Költői lelkem csak úgy suhan, mint a madár,
belülről jövő csoda, amit mindenki lát.
Versben mondom el, milyen az életem,
vagy csak úgy elkap egy hirtelen ihlet.

Amit azonnal le kell írnom, hogy kifejtsem
az álmaimat.
Legyen az bármi szerelem, csalódás, ima,
haza szeretet, fohász Istenhez és vágyak.

Büszke vagyok erre, hogy poétának születtem,
verseket írhatok, mely lelkemből ered.
Tiszta szívemmel, s lelkemmel verseket írok,
mennyei csoda, amivel megáldott a sorsom.

Ne hullajts értem könnyeket,
ha innen egyszer elmegyek.
Messzi tájra, hosszú útra indulok,
ez az mert szabadságra vágyom.

Ne hullajts értem könnyeket,
kérlek hidd el, szeretlek téged.
Mennem kell, hogy megtaláljam,
a célomat, az álmomat és önmagam.

Ne hullajts értem könnyeket,
visszajövök majd egyszer.
A szikrázó fény a napsütés a társam,
végtelen utakon erdőn, hegyen jártam.

Ne hullajts értem könnyeket,
téged soha el nem feledlek.
De messze az út, hajt a cél az álom,
hogy megtaláljam azt amire vágyom.

Ha egyszer majd elindulok,
a szivem újra feldobog,
Nem tudom, hova érkezem,
hogy merre hív a végtelen.

Lelkemben ég a tűz, hogy lássam,
a felkelő napot, az elvesztett álmomat.
A fényes hullócsillagot, járjak hegyekben,
erdőn, mezőn, s fent a fellegekben.

Ne hullajts értem könnyeket,
lehet, hogy messze elmegyek,
Hisz fényre, tűzre, hajt a képzelet,
erre vágyom, hogy mehessek.

Ne hullajts értem könnyeket,
egyszer meg vissza térhetek.
Mert vissza hiv hozzád is egy álom,
ha célomat, s utamat megtalálom.

Vihar tombol fújdogál a szél,
villámokat szór a magas ég.
Két szemében ott ragyog a tűz,
szívem hű, szerelme csak is hozzá fűz.

Csak is ő, csak ő kell nekem,
míg a szívem, dobog hevesen.
Szenvedélyek viharában én,
tied leszek éjnek idején.

Tombol a tűz, oly forró a vágy,
szívem, szerelemtől lágyan muzsikál.
Forró csókod mézédes nekem,
lángra gyújtottad az én szívemet.

Jöjj csak jöjj, gyere én velem,
elraboltad az én szívemet.
Vihar tombol fújdogál a szél,
villámokat szór a magas ég.

Szenvedélyek viharában én,
tiéd leszek éjnek idején.
Gyere jöjj, fogd a két kezem,
tűzben érted ég szerelmes szívem.

Ne félj, ha vihar tombol itt leszek veled, szenvedélyek viharában együtt csak veled.
Vihar tombol fújdogál a szél,
szítja a tüzet mely szenvedéllyel ég.

Tied vagyok, tied kedvesem,
látod ilyen az igaz szerelem.
El nem hagylak amíg élek én,
szívem örökre, örökre tiéd.

Távol vagyok tőled, de a szívem ott van nálad,
érzem, hogy szeretlek, vágyom utánad.
Vágyom, hogy mehessek, hogy veled lehessek, halkan súgjam neked szeretlek, szeretlek.

Minden pillanatban csak rád gondolok,
minden éjjel csak veled álmodom.
Ha nem vagy itt mellettem, szívem nagyon fáj, mert Te vagy életemben a ragyogó napsugár.

Mindvégig azt adtad, ami a tied,
nyugalmat, jóságot, örömet és hitet.
Elég lesz neked köszönet helyett,
hogy amíg élek fogom a kezed?

Szívem, szíveddel lágyan összedobban, szeretlek, szeretlek, napról, napra jobban.
Csukd be a szemed és érezz engem,
csókomra, csókod feleljen szerelmem.

Te legyél, aki vár, aki ölel, ha valami fáj,
aki félt, szeret és megért, s biztonságot ád.
Az életem minden perce már tiéd örökké,
veled csak veled legyen meg az öröklét.

Szeretnék veled boldog lenni,
fogni a kezed, és örökké szeretni,
mosolyogni, és vidámnak látni,
a boldogságot melletted megtalálni.