
Az összetartozásban
A szeretet Minősége
Mi átitatja s kitölti
Lelkünk minden zeg-zugát
Az igaz-lényeg.
Töményebb lehet
Évszázadok idejénél
A beteljesedett
Napok óráiba sűrűsödött
Egyszerű boldogság csodája.
Az évekből gyúrt kötődés
Hatalmas vas-kapocs.
Mértékének nagysága
Csupán hiányával
S a társult fájdalommal
Minősíthető.
A lét spirál-láncán
Kicsike két szem vagyunk.
Szétválaszthatatlanul
Összetartozunk
Az örökkévalóság skáláján.
A szeretet Minősége
Mi átitatja s kitölti
Lelkünk minden zeg-zugát
Az igaz-lényeg.
Töményebb lehet
Évszázadok idejénél
A beteljesedett
Napok óráiba sűrűsödött
Egyszerű boldogság csodája.
Az évekből gyúrt kötődés
Hatalmas vas-kapocs.
Mértékének nagysága
Csupán hiányával
S a társult fájdalommal
Minősíthető.
A lét spirál-láncán
Kicsike két szem vagyunk.
Szétválaszthatatlanul
Összetartozunk
Az örökkévalóság skáláján.
Több próféta és a messiás
Volt már itt egyszer
Talán még eljönnek
Valamikor reggel
Megláthatnák akkor
Mit ér annyi vallás
Valahol az eszme
Talán mégis hibás
A sok bölcsességből
Nem okul az ember
A hite bár erős
De pusztító fegyver.
Volt már itt egyszer
Talán még eljönnek
Valamikor reggel
Megláthatnák akkor
Mit ér annyi vallás
Valahol az eszme
Talán mégis hibás
A sok bölcsességből
Nem okul az ember
A hite bár erős
De pusztító fegyver.
Az ember az csodás
Hatalmas elme
Hiú és gőgös
Jónak lenni gyenge
Épít és rombol
Ez az eleme
Mintha a génekbe
Ez lenne jegyezve
Pszeudo az eszme
S a tévhit ügetve
Masíroz mintha-csak
Felvonuláson díszelegne
Közben lóhalálában
Köpönyegét forgatva
Sok-k politika
Rohan a vesztébe
Sok helyen a hős-ég
Erdőtüzek pusztítanak
Torzul a személy-is-ég
És az Ember-is-ég
Fogynak a nemzettek
Sorban állnak nemzetek
Hogy a múltba vesszenek.
Szomorú fűzfák
A látószögemben
Száz éves fa alatt
Godomat letettem
Hosszú a sóhaj
Szorít a bánat
Mi lesz a gyermekkel
Ha a Világ már fárad.
Hatalmas elme
Hiú és gőgös
Jónak lenni gyenge
Épít és rombol
Ez az eleme
Mintha a génekbe
Ez lenne jegyezve
Pszeudo az eszme
S a tévhit ügetve
Masíroz mintha-csak
Felvonuláson díszelegne
Közben lóhalálában
Köpönyegét forgatva
Sok-k politika
Rohan a vesztébe
Sok helyen a hős-ég
Erdőtüzek pusztítanak
Torzul a személy-is-ég
És az Ember-is-ég
Fogynak a nemzettek
Sorban állnak nemzetek
Hogy a múltba vesszenek.
Szomorú fűzfák
A látószögemben
Száz éves fa alatt
Godomat letettem
Hosszú a sóhaj
Szorít a bánat
Mi lesz a gyermekkel
Ha a Világ már fárad.
Mikor olvastam
József Attilát
Bús-csalódott lelke
Úgy tűnt
Ott volt a közelembe.
Keser irónia is
Ott lebegett
És hallottam
A vágytól sóvárgó
Elveszett gyermeket
Szíve dobbanása
Jéggé fagyott a szóban
Tinta helyett lelke
Csepegett
Bánata volt a tollban
Igazságot jót keresve
Útján akkor senki
Nem ment vele
Csak az ördög
Jött vigyorogva szembe
És akkor Isten felemelte
József Attilát
Bús-csalódott lelke
Úgy tűnt
Ott volt a közelembe.
Keser irónia is
Ott lebegett
És hallottam
A vágytól sóvárgó
Elveszett gyermeket
Szíve dobbanása
Jéggé fagyott a szóban
Tinta helyett lelke
Csepegett
Bánata volt a tollban
Igazságot jót keresve
Útján akkor senki
Nem ment vele
Csak az ördög
Jött vigyorogva szembe
És akkor Isten felemelte
Voltál már úgy? ...
A közömbösség vonatán
Száguldva mozdulatlan
Ülsz hidegen
Te a néma
Idegen
És meredten bámulva
Betekint oblakodon
Sok sietős képjelenet
Integetnek
Velük az Idő halad
Belül a Múlt marad
A tétlenség órája
Elveszik az örökkévalóságba
És rátelepszik
A füstös ablaküvegre
A közöny árnya
Homályos térben
Monoton zötyögés
Rázza szét
Az érzések összefüggését
Tompult átélés zsibbad
A szavak s gondolatok közt
Hiányzik a Csend
Ami összeköt
Úgy tűnik mindegy miként
Esik a puffanás
Süketen stagnál
Holtvágányon
Az emóció-megnyilvánulás
Érzéketlen nyelvvel
Se keserűn se édesen
A magány nagy úr
Ajtópánton sarkon fordul
Hátát mutatva a világnak
Utal a kilincstáblára
Most
Ne zavarjanak
Se Holnap
És minden Csak-Van
Egy egó-kapszulában
Hol nem érhet semmi
Kizárt a Lét impulzusa
Hagyjatok
Ha lehet... magamra
A közömbösség vonatán
Száguldva mozdulatlan
Ülsz hidegen
Te a néma
Idegen
És meredten bámulva
Betekint oblakodon
Sok sietős képjelenet
Integetnek
Velük az Idő halad
Belül a Múlt marad
A tétlenség órája
Elveszik az örökkévalóságba
És rátelepszik
A füstös ablaküvegre
A közöny árnya
Homályos térben
Monoton zötyögés
Rázza szét
Az érzések összefüggését
Tompult átélés zsibbad
A szavak s gondolatok közt
Hiányzik a Csend
Ami összeköt
Úgy tűnik mindegy miként
Esik a puffanás
Süketen stagnál
Holtvágányon
Az emóció-megnyilvánulás
Érzéketlen nyelvvel
Se keserűn se édesen
A magány nagy úr
Ajtópánton sarkon fordul
Hátát mutatva a világnak
Utal a kilincstáblára
Most
Ne zavarjanak
Se Holnap
És minden Csak-Van
Egy egó-kapszulában
Hol nem érhet semmi
Kizárt a Lét impulzusa
Hagyjatok
Ha lehet... magamra