Ostrozánsky Gellért

(1964-)

Felvidék

Földre tüsszent bágyadt felhő,
Fejem védi az esernyő,
De a szél is prüszköl vele,
Nedves lett a hátam fele.
Loccsan a csepp, szerte fröccsen,
A kátyuból könnyen löttyen.

Égnek leve pancsol, kopog,
Csatornákból szinte csobog.
Bár esernyőm fejem védte,
Víz a gúnyám térdig érte.
Mire utam végig jártam
Esernyőmmel bőrig áztam.

Századokat átélt
Odvas fának kérge
Porladozva málik,
Falja idő férge.

Aszalt már a vidék,
Fojtja ember mérge,
Földanyánknak szennyes
Minden cseppben vére.

Csak sóhajtás fakad,
Feketéllik ármány,
Minden égtáj alatt
Tört remények árnyán.

A sok irány kétes,
Csak ne legyen véges...

Mint füst száll a lét.
Nincs már új nap csak a múlt-
Itt huny mind ki élt.
Por lesz a test, vár az ég?
Rög és hant fed, ez a vég...

Holt-park sok sírt rejt,
Nem szól, de a csend bút ont...
Bent kong, fáj a szív.

Nem szór hőt a Nap,
Már csak zord, hűlt holt árny leng
Mit nem lát a szem.
Rög és hant fed, ez a vég;
Ha test por lesz...vár az ég?

A perc itt már áll.
Hull rá a könny, fojt az űr...
Csak a hit gyújt fényt.

Mentsd meg a vén fát,
Nem csak kör mit rejt a törzs...
Mint pinty, száll a lét.
Sors is dől, ha vág a bárd;
Nem lesz több fény, ne is várd!

Csillagos égre
Hajlik az íve
Telt Holdnak fény-udvara.

Fátyolos felhők,
Égi tekergők-
Cseppekben lehullana.

De fújja a szellő,
Vándor tekergő
Elűzi Hold bánatát.

Ragyogó fénnyel,
Misztikus éjjel
Lengeti kör-zászlaját.