Anikó!
Melletted lenni,nekem olyan jó,
úgy érzem szerelmem,te vagy a nagy Ó.
Boldog vagyok édes hogyha veled lehetek,
s alig várom,hogy foghassam kezedet.
Vidám vagyok veled és kisüt a nap az égen,
bánat,szomorúság könnye,sose érjen!
Úgy szeretlek hogy senkinek sem adnálak oda,
számíthatsz rám bármiben,és nem hagylak el soha!
Remélem tudod hogy mindenben értelek,
sokan bántanak téged,de hidd el megvédelek.
Ha bármi baj érne,én egyetlen kincsem,
füledbe súgom akkor : hogy semmi baj sincsen.
Te vagy az a nő akire mindig is vártam,
a szemednél szemeidnél szebbett,én még sose láttam.
Ha felnézel az égre,válassz egy csillagot,
én lehozom azt neked,ha ez az óhajod.
Tudom hogy félsz hogy nem felelsz meg nekem,
de veled fogom leélni az egész életem.
Kicsim!
Az ismeretlentől félni nem nagyon szabad,
mert olyan pasit találtál,ki melletted is marad.
Ha valami baj ér,gond vagy pedig bánat,
én ott leszek melletted s karjaimba zárlak.
Látom a szépet,a jót mi szerelmünkből fakad,
s ami sok-sok év után is ugyanilyen marad.
Tudom hogy rám te is nagyon vigyázól,
ezt olvasva gondolj rám mert borzasztóan hiányzol!

Te légy a tűz,és égess fel mindent !
Amit egyedül nélküled nem merek,
te légy a tűz,és te szíts fel engem
hogy minden lángommal melletted legyek.

Te légy a tűz,hogy érezzem lángod,
mely minden ízemben felkavar,
te légy a tűz,mely fel éget engem
s nem marad már mi visszatart.

Te légy a tűz,mely fel emészt mindent!
Hogy ne legyen más mit itt hagyok,
csak üres, kopár sík,hogy ne lássak semmit
amibe lelkem belesajog.

Mint halk morajt a zúgó szélben
úgy hallom néha a hangodat,
mint árnyékot a sűrű hóesésben,
úgy látom néha az arcodat.

Mint puszta fák,mit zúzmarák takarnak
úgy érzem magam most nélküled,
mint hópelyhek,mik hulldogálnak némán,
olyan vagyok most én is nélküled.

Mint lágy tavasz,úgy hiányzol nékem!
De köd takarja tőlem arcodat,
mint jégcsapok,mik olvadoznak éppen,
úgy lepi el könny az arcomat.

Mint fák a fényt,úgy akarlak én is,
hogy felolvaszd jégbe zárt szívem,
jössz-e már?Hisz kiderült az ég is!
Ha nem jössz,tavasz sem lesz már nélküled.

A gyertyafénynél merengek némán
szobámban néma csend honol,
s a gyertyalángnál elmerengve
most is csak rólad álmodom.

Mint gyertyaláng,mely fellobban néha
te is csak úgy akarsz talán,
mint csorgó viasz a gyertya szélén
s hirtelen megfagy oldalán.

Talán szeretnél néha-néha
mint a kihunyó gyertyaláng,
forró testeddel hozzám simulva
mint csorgó viasz a gyertya oldalán.

S aztán hirtelen messze tűnnél
oda,hol erősebb fény ragyog.
itt hagyva engem félhomályban,
míg a gyertyával együtt elfogyok.

Tegnap látta utoljára,
álmatlan éjszakát hozott egy lányra.
Ugyan elbúcsúzott tőlle,
de utánanézett míg el nem tűnt a ködbe.

Könnyeit visszatartani alig tudja,
hisz mindennél jobban őt akarja.
Vajon ő is gondol rá,
vagy gondolatában ő köddé vál?

Nem,nincs igaza,
a fiúnak is eltorzul az arca,
s közben a lány jár a fejébe,
ugy lenne az ő helyébe.

Hisz ő azt gondolja
hogy a lánynak nyugot az álma.
Nincs felejthetetlen kép a fejébe,
nem ég szerelem tűz a szívébe.

Mind a ketten rosszul hiszik,
mert a kezdettől egymást szeretik,
de oly nehéz ezt elmondani,
s a másiknak a szemébe nézni.

Most egymástól messze vannak,
de a gondolataik egy helyen járnak.
Mind a kettő nyugtalanul alszik,
mert egymást mindennél jobban szeretik!